• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Betegápolás – Az orvosság beadása 2. rész

           "A szokásos teákat rendszerint nem a gyógyszertárban készittetjük el, hanem vagy az ápoló főzi meg, vagy pedig az ápoló felügyelete, illetve ellen­őrzése mellett a beteg valamelyik hozzátartozója. Levelekből, füvekből, virágokból, vékonyabb gyökerekből és általában véve illatos olajokat tartal­mazó növényi részekből forrázatot, keményebb gyökerekből és kérgekből főzetet készítünk azért, hogy belőlük a hatóanyagokat kivonjuk. A forrázatnál az az eljárás, hogy az orvos által rendelt mennyiséget egy teáskannában forró vizzel leöntjük, a főzetnél pedig a teát 10—15 percig főzzük az orvos által megállapított mennyiségű vizzel. Az utasítás többnyire ugy szól, hogy egy tetézett kanálnyi teát veszünk egy csésze vizhez.

        Pirulát gyermeknek nem szoktunk adni. Sokszor még a felnőttek is panaszkodnak, hogy nem tudják lenyelni. Pasztillára nézve is ugyanez áll. Ilyen esetben össze kell rágni és kis vizzel kell lenyelni. Ha ez is nehezen megy, össze kell törni és ostyába téve próbálja a beteg lenyelni.

        Ha az orvos végbélkúpot rendel, ezt a mutatóujjal kell a végbélnyiláson keresztül jó mélyen a végbélbe tolni.

        Hánytatót vagy folyékony alakban, vagy pedig porban adunk. Ha a beteg rögtön elkezd hányni, meg kell ismételni az adagot, mert az első adag nagyrésze kijön belőle a hányadékkal együtt. Ha a beteg már mindent kihányt és még mindig öklöndözik, adjunk neki kis kamillateát.

        Hashajtót mindig ugy kell a betgnek beadni, hogy az éjjeli nyugalma ne legyen megzavarva. Mérgezés esetén természetesen gyorsanható has­hajtót kell beadni, hogy a belet mielőbb kiüríthessük. Ricinusolajat vagy cascarát este szoktunk adni, mert a hatás ilyen esetben többnyire reggel jelentkezik. Szennalevélforrázatot vagy keserüvizet reggel igyék a beteg. A keserüvizet éhgyomorra és kissé meglangyositva kell bevenni.

        Toroköblitésre meleg, langyos vagy forró orvosságot használnak. A toroköblitő hőfokát és azt, hogy milyen időközökben kell a toroköblitést végezni, az orvos szabja meg. Hogy a toroköblitő folyadék hőfoka meg­felelő-e, azt az ápolónak ki kell próbálnia.

        Ha a gyógyszert a betegnek be kell lehelnie, ezt az orvosság milyen­ségéhez képest többféle módon lehet végezni. Néha elég, ha a gyógyszeres üveget a beteg orra alá tartjuk, máskor meg a gyógyszerből megszabott számú cseppet a zsebkendőre cseppentünk és innen leheli be a beteg. Ha például sós, vagy fenyőolajas belégzésre (inhaláció) van szükség, ezt leg­jobban a Siegle-féle belélegzőkészülékkel lehet elvégezni. Ha ilyen készü­lékünk nincs, akkor a vizet nagy lábasban vagy fazékban felforraljuk és a gőzt cukorsüvegpapirból készült tölcséren keresztül kell belélegzeni. A tölcsér szélesebb nyilása fedje a lábast, a keskenyebb nyilását pedig a beteg tartsa a szája elé. Ha terpentinolajat vagy fenyőolajat kell belélegzeni, akkor az orvos megállapította számú cseppeket a párolgó meleg vizre kell cseppenteni. Hogy a belélegzés meddig tartson, azt megmondja az orvos, általánosságban azt lehet mondani, hogy a belélegzés 5—10 percig tartson. Ha oxigénbelehelésre van szükség, ezt az orvos maga ellenőrizze.

        Némely gyógyszert az orvosok a gyorsabb hatás kedvéért a bőr alá fecskendeznek, vagy pedig az izmokba. Ilyen esetben tudniillik a gyógyszer a nyirok- és a véráramon keresztül jut a szervezetbe, tehát rövidebb idő alatt, mint a gyomron és a lélegzőszerveken keresztül. A befecskendezésre a Pravaz-féle fecskendő szolgál. A befecskendezést mindig magának az orvosnak kell végeznie és sem az ápolóra, sem pedig a betegre nem szabad bíznia. Az ápolónak azonban pontosan ismernie kell a fecskendő szerkezetét és a vele való eljárást, annál is inkább, mert kellő előkészítése az ő dolga, ámbár igazság szerint az a leghelyesebb, ha az orvos még a fecskendő kitisztítását és kifőzését sem bízza az ápolóra.

        Ha a beteg maga végzi a befecskendezést, vagy pedig valamelyik hozzátartozója, ebből a szerencsét­lenségeknek hosszú sora következhetik. Hogy mindenféle szerencsétlen­ségnek elejét vehessük, az orvos a befecskendezésre szolgáló gyógyszert mindig «pecsét alatt, az orvos kezéhez» rendelje és a gyógyszertárból meg­hozott orvosságot vegye magához. Fecskendő természetesen többféle van, az orvos mindig olyant használ, amely kitűzött céljának legjobban megfelel. Ha az ápoló azt venné észre, hogy a befecskendezésre szolgáló folyadék zavaros lett, vagy a folyadékban feloldott gyógyszer kicsapódott, vagy pedig gombaképződés indult meg benne, erre azonnal figyelmeztesse az orvost. Minthogy pedig a dugó kihúzása alkalmával a gyógyszert tartalmazó üvegbe kórokozó csirák juthatnak, legjobb, ha az orvos minden befecskendezés alkalmával olyan gyógyszert használ, amely elzárt, tiszta üvegben (ampulla) készen kapható és egy-egy befecskendezésre szolgáló mennyiséget foglal magában. A befecskendezés helyét az orvos mindig a szükséghez mér­ten szabja meg és ezt a helyet a befecskendezés előtt egy kis benzinnel vagy alkohollal megnedvesített tiszta gazedarabkával jól meg kell tisztítani. Befecs­kendezés után a szúrás helyét be kell kissé kenni jodtinkturával. Ha minden a tisztaság szabályainak szem előtt tartásával történt, a beszúrás helye néhány óra múlva begyógyul, ellenkező esetben azonban gyenyedés támad és tályog keletkezhetik."

         (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

        A gyógyszerszedés szabályai>>

        Gyógyszer adagolás gyermekeknek>>

        Biztos tippek székrekedés ellen>>