• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Betegápolás - Az orvosság beadása

           "Minden vényre, vagy mint közönségesen mondani szokták: recipére az orvos ráirja a használati utasítást is. Ráirja tehát például azt, hogy napjá­ban háromszor 1 port bevenni, vagy kétóránkint 1 evőkanállal. A gyógy­szerésznek az orvosságos üvegre ragasztott tájékoztatóra, vagy a porokat tartalmazó skatulyára sohasem szabad más utasítást írnia, mint amit az orvos irt a recipére. Ennek a szigorú rendnek az a célja, hogy akár a beteg, akár pedig az ápolója részéről minden tévedésnek lehetőleg eleje vétessék. Ezért van az is, hogy az orvosnak nem szabad a vényre azt irnia, hogy: «Utasitás szerint». Ha az orvos csupán csak szóval mondaná meg a betegnek, vagy a hozzátartozójának, vagy pedig az ápolójának, hogy milyen időközökben és mennyit kell az orvosságból bevenni, könnyebben lehetséges volna a téve­dés. Az ilyen tévedés pedig esetleg alkalmas lehet rá, hogy a beteg egészségét még jobban megkárosítsa, sőt az életét is veszélyeztesse. Leghelyesebben akkor cselekszik az ápoló, ha mindig elolvassa az utasítást, mielőtt az orvos­ságot beadja a betegnek. Néha folyékony gyógyszert rendel az orvos, de nem belső, hanem külső használatra. Ilyenkor az üvegre ragasztott kis tájékoz­tatóra, aminek signatura a neve, az van ráirva: «Külsőleg». Különben is min­den orvosságos üvegről, ha csak ránézünk, rögtön meg lehet mondani, hogy a benne lévő orvosság belső vagy külső használatra való-e? Tudniillik a belsőleg beveendő gyógyszert tartalmazó üveg simafalu és kerek, a rajta lévő felirat pedig fehér papírra van írva, holott az üveg, amelyben külső­leg használandó orvosság van, hatszögletes és a rajta lévő felírás piros papíron van.

        Egy kis gondosság mellett szinte lehetetlen összetéveszteni, annál is inkább, mert vannak még egyéb figyelmeztető jelek is. így például veszedelmes mérgeknél még külön kis cédulát is használnak, amelyre rá van irva, hogy: «Méreg» vagy «Vigyázat», vagy pedig halálfej van a cédulán, ami azt jelenti, hogy ez halálos méreg. Máskor meg a cédulára az van irva, hogy «Tüzveszélyes». Ilyen például az aether, amely erősen illanó és már 34-36° C.-nál forr. E mellé a folyadék mellé tűzzel, gyertyával, gyújtóval vagy égő cigarettával közelíteni nem szabad. Azt a gyógyszert, amelynek megárt a világosság és a napfény, a gyógyszertár mindig sötét és pedig barna, kék vagy fekete üvegben köteles kiszolgáltatni. Az ilyen gyógyszert az orvos utasításának megfelelőleg sötét helyen kell tartani. A folyékony gyógyszerek egy része a nagy melegben könnyen megsavanyodik. Az ilyen orvosságokat hideg vizben kell tartani. Általánosságban is tudni kell, hogy legjobb minden gyógyszert dugóval ellátott üvegben sötét és hűvös helyen tartani. Ha a beteg a gyógyszer bevételének idejét véletlenül elalussza, nem szabad felkelteni, hacsak az orvos ezt feltétlenül szükségesnek nem tartja.

        A folyékony orvosságot az orvos rendeletének megfelelően óránkint vagy 2 óránkint vagy 3 óránkint, esetleg 3-4 óránkint kell a betegnek beadni és pedig vagy evőkanállal, vagy gyermekkanállal, vagy kávéskanállal. Egy evőkanál viz 15-20 gr., egy gyermekkanálnyi víz 7.5-10 gr. és egy kávéskanálnyi viz 3.5-5 gr., vagyis egy gyermekkanálnyi viz fele az evő­kanálnyinak és egy kávéskanálnyi viz fele a gyermekkanálnyinak. Igaz ugyan, hogy a gyógyszerek többsége a víznél valamelyest nehezebb, de az ilyen módon rendelt gyógyszereknél ennek a csekély különbözetnek nin­csen jelentősége. Néha ugy szól a rendelés, hogy az orvosságot teáskanállal kell beadni. A teáskanál ugyanakkora, mint a kávéskanál. Néha az orvos azt rendeli, hogy a beteg az orvosságból egy vizespohárral ígyék. Egy vizes­pohár viz 200 grammot tesz, egy csésze viz pedig 120-150 gr. Egy likőrös­pohár 20 gr., egy borospohár 125 gr. és egy feketekávés csésze viz 60 gr. Ezek természetesen nem egészen pontos, hanem csak megközelítő számok.

        Különösen nagy figyelemmel kell lenni az orvos utasítására, ha az orvosságot cseppekben kell bevenni, mert ilyen adagokban rendszerint erősebb hatású gyógyszereket szoktak rendelni. Legjobb ezeket az orvosságokat cseppentő-üvegben adni. Az ápoló mindig pontosan ügyelten rá, hogy a cseppek számát el ne hibázza. Ha véletlenül mégis elhibázta, vagy nem tudja bizonyosan, hogy mennyit csepegtetett, dobja el az egészet és kezdte el elülről a vízbe vagv cukorra való cseppentést. Ha a beteg az ilyen tévedést észreveszi, vagy pedig az többször is megismétlődik, lassankint meginog az ápolója iránt való bizalma. Egyszerűen letenni az ilyen cukorkát amelyre már cseppentettünk az orvosságból, nem szabad, hanem bele kell tenni a vízvezetékbe és vizet kell ráereszteni jó bőven. Ha pedig vízbe csep­pentettük a gyógyszert, akkor ezt kell beleönteni a vízvezetékbe. Az ilyen óvatosság és elővigyázatosság sohasem árt. A betegnek nyújtandó cseppek számát mindig az orvos állapítja meg és a meghatározott számtól eltérni sohasem szabad. Azt is az orvos szabja meg, hogy mikor vegye be a beteg a cseppeket, étkezés előtt vagy utána, esetleg pedig étkezés közben. Amint látható, cseppeket csak értelmes és megbizható betegnek szabad rendelni. Ha a cseppekben rendelt orvosságban idővel csapadék keletkezik, akkor nem szabad használni, hanem ki kell önteni. Ha nagyon erős hatású sze­rekről van szó, akkor az orvos cseppek alakjában sohasem ad annyit a beteg kezeügyébe, hogy esetleg halálos mérgezés jöhessen létre és az erős mérgeknél mindig ugy írja a recipét, hogy a gyógyszer «Az orvos kezéhez adassék». Az ilyen gyógyszert aztán az orvos magánál tartja, így aztán minden vissza­élés lehetetlen. Néha így szól az orvosi rendelés: «Az egészet egyszerre be­venni» vagy «Felét egyszerre bevenni».

        Ha az ápoló azt tapasztalná, hogy az orvosságnak más a színe, más az ize, a szaga és a hatása, mint amilyennek az orvos az ápolónak mondotta, vagy amilyennek az ápoló már saját tapasztalatából ismeri, ne adja be a betegnek, hanem, ha módjában van, értesítse észleletéről az orvost. Ha az orvos messze lakik, vagy pedig nem lehet hamarjában megtalálni, forduljon felvilágosításért a gyógyszertárhoz, ahol az orvosságot készítették. Mind­ennek pedig kellő óvatossággal ugy kell történnie, hogy a beteg a dolgot meg ne tudja és még csak ne is sejtse, mert különben erőt vesz rajta a féle­lem és minden orvosság ellen való bizalmatlanság, ami nagyon alkalmas gyógyulásának hátráltatására.

        Néha az orvosságot forrón, máskor meg melegen vagy hidegen rendeli az orvos. Ilyenkor a gyógyszeres üveget megfelelő hőmérsékletű meleg vizbe vagy jeges vizbe kell tenni. Vigyázni kell, hogy a signatura le ne ázzék az orvosságos üvegről. Legjobb, ha ilyenkor kis cérnával körülkötjük. Igen el van terjedve az a szokás, hogy a beteg az orvosság bevétele után fél vagy akár egész pohár vizet, ásványvizet vagy szódavizet iszik. Ilyenformán fel­hígítja a gyógyszert, amikor is a hatása gyengébb lesz. Ezt tehát nem sza­bad megtenni, hanem ugy kell bevenni, ahogy az orvos rendelte és ahogy ezen rendeletnek megfelelőleg a gyógyszertár elkészítette.

        A beteg az orvosságtól rendszerint többet vár, mint amennyit vele a valóságban el lehet érni. Néha már rögtön a bevétel után várja a kivánt hatást és ha ez tüstént nem jelentkezik, türelmetlenkedik és bizalmatlankodik. Erre való tekintettel a beteget figyelmeztetni kell, hogy vannak rög­tönható gyógyszerek és vannak olyanok, amelyeknél a hatás csak órák multán nyilvánul. Ha szükségesnek mutatkozik, azt is meg kell mondani a betegnek, hogy némely gyógyszernek kellemetlen mellékhatása is van. így például a jód náthát okoz. Ugyanazon mennyiségnek nem mindenkinél van egyforma nagyságú mellékhatása. Egyik embernél például már az első evőkanálnyi jódos orvosság akkora náthát okoz, hogy nem lehet neki tovább adni, a másiknál pedig akkor sincsenek ilyen heves tünetek, ha belőle napjában háromszor vesz be egy evőkanállal. Az orvos a beteget, illetve hozzátartozóit idején figyelmezteti az esetleg jelentkező mellék­hatásokra, az ápolónak pedig ezeket pontosan ismernie kell.

        Vas- és savtartalmu orvosság megkárosíthatja a fogakat. Ilyen gyógy­szert ez okból üvegcsövön vagy szalmaszálon kell felszívni. Utána pedig a szájat ki kell öblíteni. Olajos gyógyszert, például ricinusolajat könnyebben lehet kis fekete kávéban bevenni. Lehet ugy is bevenni, ha a kanálba öntött olajra néhány csepp citromnedvet öntünk. Gyermekeknek málnaszörppel, vagy befőtt gyümölcsnek a levével lehet adni. Sokan szívesen fogadják levesben vagy tejben, vagy pedig a gyógyszertárban készen kapható kapszulák­ban. Néha az által sikerül a bevételt könnyebbé tenni, hogy a kanalat előbb felmelegítjük és csak azután öntjük bele a ricinusolajat. Ilyenkor tudniillik a ricinus higabb lesz és nem tapad olyan nagyon a szájhoz.

        Minthogy elég gyakran megesik, hogy a gyermekek a nekik kinált orvosságot nem akarják bevenni, erre előre gondolni kell és az orvosságukat cukorral vagy sziruppal megédesítve kell rendelni. Mikor aztán a gyermek az első kanál bevétele után látja, hogy nem rossz, nem kell emiatt vele többet viaskodni. Ha azonban a gyógyszer olyan, hogy kellemetlen izét nem sikerül a sziruppal teljesen elfödni, akkor adjunk neki a bevétel előtt és utána is egy kis cukorkát. Ha a betegnek rosszízű orvosság bevétele után rossz marad a szája ize, sőt esetleg megcsökken az étvágya is, akkor min­den bevétel után öblitse ki a száját friss, vagy pedig állott vizzel.

        A porokat az orvos vagy skatulyában rendeli és azt adja a betegnek utasításul, hogy vegyen be belőle késhegynyit, kávéskanálnyit vagy evő­kanálnyit, vagy pedig felosztatja a gyógyszerésszel. Előbbi esetben a port legjobb fél vagy egész pohár vizben beadni. Hogy az oldódást siettessük, a vizbeöntött port kávéskanállal fel lehet kavarni. Úgyis be lehet venni az ilyen port, hogy az ember a szájába önti és aztán vizet iszik utána. Ostyában is be lehet venni. Erősebb hatású szert az orvos elosztatlanul természetesen sohasem rendel. Az elosztott port a beteg egy kanál vizben vegye be. Ha a kanálban valamelyes gyógyszer visszamarad, vizet kell bele önteni és a beteg ezt is vegye be. Utána, ha ugy tetszik, kiöblítheti a száját. Néha a beteg a nyelvére önti a port és így veszi be. Ez helytelen eljárás, tehát nem is szabad megengedni. Jobbmódi betegeknek, ha kivánják, az orvos a porokat már ugy rendeli, hogy a gyógyszerész zselatinából vagy ostyából készült kapszu­lában szolgáltassa ki őket. Ha a betegnek az orvosságot az ápoló a gyógy­szertárból hozatott ostyában akarja beadni, akkor mártson be egy darabkát a vizbe és tegye azt kanálra vagy tányérba, öntse a port a közepére és a széleit hajtogassa át, hogy a por mindenütt jól be legyen fedve. Az ápolónak kanál vagy tányér helyett nem szabad a megnedvesitett ostyadarabkát a tenyerébe rakni. Ha valami sót kell bevenni a betegnek, például keserűsót, ezt pohár vizbe kell tenni, jól meg kell kavarni és kortyonkint kell bevenni. Nem szabad az ápolónak az ujjával kavargatni."

         (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)