• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Az iskoláról, az iskolásgyerekekről és az iskolábajárásról - 12. rész

        Nevelési hibák

        „A valóságos és mindennap bőven látható eredmény tehát mindenek előtt az, hogy a gyerekre vagy nem vigyáznak, vagy guzsbakötik. Hogy azonban ezeket a gyakori és apró nevelési hibákat a szülei követik-e el, vagy a nevelőnője, az a gyerek számára mélyreható különbség. Hogy magával a szülői állapottal még semmiféle különösebb nevelőművészetet nem szerez az ember, az természetes és az is nyilvánvaló, hogy az emberiség évezredek óta minden különösebb hozzáértés, sőt egyáltalában minden gondolkodás nélkül neveli a gyerekeit, akik azonban mégis csak nevelkedtek és megnőttek jól-rosszul. Az emberiség túlnyomó többsége azonban nem csak hogy egyszerűen ösztön szerint, hanem éppen a maga szüleinek az ösztöne szerint nevelkedett, tehát több-kevesebb biztonsággal azok szerint a világrahozott alkalmasságok, tehetségek, hiányosságok, érzésbeli és egyéb hajlandóságok szerint, amelyekből az övéi is származtak, és még a maga természetes környezetének a szokásai, nézetei és erkölcsei szerint is.

        A nevelés eredményeit csak igen nehezen lehet és sohase pontosan és biztosan kiszámítani, de éppen az évezredes tapasztalás alapján bizhatunk abban, hogy egészséges, rendes emberek meglehetősen nagy valószínűség szerint a gyerekeiket is ilyenekké nevelik minden különösebb tudo­mány vagy módszer nélkül is, - ha maguk nevelik őket. Idegenországbeli nevelők azonban, akár jók, akár rosszak, mindig egy idegen világ érzéseit, hajlandóságait, nézeteit és erkölcseit hozzák magukkal és hogy ezzel aztán milyen hatást tesznek a gyerekre, azt már igazán nem lehet átlátni még nagyjából sem, a tapasztalat szerint azonban általában rossz hatásokat szoktak tenni, mert a gyerek hajlandóságait, érzéseit, tehetségeit meg­figyelni és aszerint cselekedni vele szemben ők se igen tudnak (honnan is tudnának szegények?), de viszont még az a természetes lélekrokonságuk sincs meg vele szemben, ami a szüleinek megvan s ez már maga is meg­magyarázza, amit magyarázat nélkül is mindennap látnunk kell: hogy még a legjobb akarattal is olyan tulajdonságokat próbálnak fejleszteni a gyerekben, amelyek nincsenek meg benne és észre se vesznek vagy el próbálnak fojtani olyanokat, amik megvannak benne és amikre szüksége is volna, akár illenek azok a németországi vagy svájci emberek és viszonyok.közé, akár nem.

        Természetesen igen sok tudásbeli és érzésbeli követelmény van ami egész európaszerte egyforma: de még ezekre is minden emberfajtát, minden nép és minden társadalmi osztály fiait csak a maguk különleges ösztöneinek az utján, a maguk eszének és kedélyi életének nagy különböző­ségei szerint lehet jól nevelni. Jól nevelni - rosszul másképpen is lehet s a hiányosságok rendesen nem tudatlanságban vagy a „neveletlenség" vala­melyik ismert formájában jelennek meg, hanem a rossz, helytelen nevelés­nek azokban a következményeiben, amelyek ezeknél sokkal súlyosabbak és amelyeken sokkal nehezebb segiteni: az engedetlenségben, levertségben, zárkózottságban, féktelenségben és egyéb „rosszaságokban", jellemhibák­ban és ideges tünetekben. Még azokban a testi tünetekben is, amelyek olyan gyakori kisérői a gyerek-idegességeknek : az étvágytalanságban és vala­mennyi következményében, - de mindezeken kivül mindig még a bizalmatlanság valamelyik formájában is. Nem mindig abban a sértő formában, amikor a gyerek a bizalmát nyiltan megtagadja a szüleitől, hanem a leg­többször csak ugy, hogy a legjobb indulattal sem tud bizalmas lenni, mert nem is tanulta a bizalmasságot, mert nem is igen támadtak igazi fogalmai arról a természetes viszonyról, ami a szülők és a gyerekek között akkor fejlődik ki, amikor a szülők talán ügyetlenül, de jóindulattal maguk neve­lik a gyereküket.

        Ezeken a fontos, de mégis csak „finomabb" hibákon tul következnek aztán azok, amelyek a nevelőnők személyes tökéletlenségeiből, még bűnei­ből is származnak . . . Szegény derék kenyérkereső lányokról ne mondjunk több rosszat, mint amennyi okvetlenül szükséges, de amikor a gyerekeink­nek olyan fontos életbevágó érdekeiről van szó, nem szabad szépítenünk a valóságot: arra a rendkívül nehéz és a gyerek szempontjából életbevágó feladatra, amit a nevelőnőség a valóságban mindig jelent: ezeknek a lá­nyoknak csak elenyészően csekély része alkalmas. Nem valószínű, hogy más országokban lényegesen mások volnának ezek a viszonyok, de miránk mindenesetre csak a mi viszonyaink tartoznak és ezekről a tapasztalat nem sok jót mond. Ismeretes dolog, hogy a legnagyobb része az idekerülő német és francia lányoknak nem olyan, hogy a társasága jó hatással lehetne a rá­bízott gyerekekre s aki nem akarja meglátni, amit a maga szeme is folyvást mutat róluk, az higyje el az orvosnak, aki sok gyerek belső életét és még több felnőtt ember gyerekkorát ismeri olyan részletekig, amilyenekről csak igen ritkán értesül - nagy ijedséggel - egy-egy szülő: higyje el, hogy még a jóindulatú kisasszonyok társaságában is úgyszólván mindig érik olyan benyomások a gyerekeket, amiket az orvosának mesél el majd később, amikor ideges állapotainak az eredetét fogják kutatni. Nem is kell azokról szólni, akiktől egyenesen káros dolgokat tanul a gyerek, noha ezek sin­csenek csekély számmal és elég különös látvány, hogy fiatal férfiak, akik legénykorukban kellemes kis kalandokból szereztek alapos tapasztalati véleményt a gyerekek külföldi kisasszonyai felől, két-három esztendővel későbben milyen ártatlan hiszékenységgel merik a maguk gyerekét rájuk bizni.

        Nincs mit takargatni azon, amit mindnyájan tudunk, annál is kevésbé, mert máskülönben, általános „erkölcsi" szempontokból bizo­nyosan semmi különösebb beleszólásunk és gáncsolnivalónk sem lehet azon, ha önálló keresetű fiatal lányok, a hazájuktól, családjuktól, az egész természetes környezetüktől távol, a számukra rideg idegen világban, szolgai sorsban, talán kevésbé állnak ellen azoknak a csábításoknak, amiknek a gyakoriságáról és erejéről talán fölösleges sokat bizonykodni. Csak éppen, egy a gyerekeink számára nem egészségesek azok a tapasztalatok, amelyek ezekkel a mindennapi dolgokkal velejárnak s azért ezeknek és minden más magánügynek is megszűnik a jogos magánügy volta, amint ártatlan más embereknek kárát okozza . . . Természetes dolog, hogy nem valamennyi kisasszony adja ezeket a káros benyomásokat a gyerekeknek, hogy akár­hány, sőt nyilván igen sok csakugyan ellenáll azoknak a csábításoknak, más igen sok pedig ugy tudja intézni a jogos magánügyeit, hogy azok csak­ugyan jogos magánügyek maradnak. De senkinek sem igen lehet csalha­tatlan mértéke arranézve, hogy ki az az ismeretlen lány, akit az elhelyező­iroda küld, vagy aki egy újsághirdetésre jelentkezik s kivált ha meggondol­juk, hogy a gyerekünk nemcsak egy-két órát fog vele tölteni, hanem az éle­tének úgyszólván minden pillanatát, azokat is, amikben senkinek sincs módjában látni őket, hogy tehát annak a lánynak minden apró, intim tulaj­donsága szerepet fog játszani a gyerek életében, — és hogy micsoda gyökeres, sokszor helyrehozhatatlan kár lehet abból, ha véletlenül tévedni talál­tunk a kisasszony megítélésében: akkor igazán csak egészen kivételes­ szükségben merhetünk nevelőnőt fogadni és egészen kivételes gonddal kell megválogatnunk, amikor megfogadjuk és vigyázni rá, amikor a gye­rekkel van.

        Sajnálni lehet és kell is minden más szempontból szegény lányokat, de nem segíthetünk azon, hogy az egész nevelőnő-intézmény egészségtelen a gyerekek számára s hogy a gyerekek érdeke szerint eggyel kevesebb a szegény lányok számára való tisztességes kereseti forrás, mint a lányoké szerint... Pedig a rosszindulatú lányokról még nem is beszéltünk. Ezek természetesen kevesebben vannak, de sajnos, csak akkor szokott ez kiderülni róluk, amikor már késő. A károk pedig, amiket tenni tudnak, a szó legszo­rosabb értelmében életbevágóak lehetnek, a gyerek testére-lelkére, egészsé­gére, kedélyére, minden jövendőbeli lehetőségére és reménységére nézve egyformán.

        Ha a szülők közt kérdezősködünk, talán kevesebb ilyent fogunk hal­lani, mert nagyrészt nem is tudják, még nagyobbrészt nem mesélik el, amit tudnak. Szégyenlik, hogy tévedhettek emberismeretükben és inkább leta­gadják szomorú tapasztalataikat, pedig azok elmondásával legalább má­sokat megóvhatnának hasonló sorstól. Ehelyett még „szívességből" jó bizo­nyítványokkal teszik még nehezebbé másoknak a nevelőválasztás amúgy is keserves föladatát. Aki azonban azoknak az ismerőseinek az élete történe­tével ismerkedik meg, akik gyerekkorukban maguk nevelkedtek nevelőnő-kézen: igen hamar "elég sok ijesztő adatot gyűjthet és csak gyűjtsön is, mert nem árt egy kis üdvös ijedtség, ha már máskülönben kényelemből nem tud lemondani arról a káros hajlandóságáról, hogy pénzen próbálja megvenni a gyerek nevelésének azt a részét, amit egészségesen csakis a maga kezével csinálhatna.

        Ha másért nem: ijedtében adja meg gyermekének azt a termé­szetes jogát, hogy a szüleit nemcsak forma szerint, hanem a legbenső valóságban is szerethesse és tisztelhesse. Ez az érzés minden tanuláson, iskolán, mindenféle rendszerű nevelésen tul az életünk egyik legeslegfontosabb lelki szüksége, de csak akkor lehet hiánytalan, ha az ember a szüleitől mindazt, amiért a szeretet és a tisztelet jár, meg is kapja. Az pedig csak a nevelő gondosságért jár, de sem a nevelőnő fizetéséért, sem pedig némi kedves érdeklődésért nem jár. Nem azért, mert valamelyik tudós most igy találta ki, hanem azért, mert isten ilyennek teremtett bennünket, - noha talán teremthette volna a világot kényelmesebbre is. De hogy a világ nem lenne szebb a gyerekek kényelmetlenségei nélkül, azt talán, jó óráikban, a kényelem hivei is elhiszik ...”

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre orvos)

        A fenti írással a téma végéhez értünk. A gyereknevelés jelenlegi helyzetéről, gondjairól bőséges információt találhat a WEBBeteg Csecsemőgondozás, gyereknevelés főoldalán.