• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Az iskoláról, az iskolásgyerekekről és az iskolábajárásról - 6. rész

        Tehetséges és gyöngetehetségü gyermek

        "Az ilyen gyerekek megértésére tudni kell, hogy a különféle elmebeli készségeink és tehetségeink egyáltalában nem fejlődnek sem egy­forma mértékig, sem egyforma gyorsasággal. Amit a magasabb, bonyolódottabb tehetségek körül minden nap látunk: hogy minden emberben más és más tehetségek vannak és hogy még a legtehetségesebb emberek sem mindenben egyformán tehetségesek, hanem mindenki számára vannak tudnivalók, amiket nemcsak hogy nem tanult, hanem még nagy fárad­sággal nem is tudna rendesen megtanulni: ugyanez áll a legegyszerűbb mindennapi, elemi tudni- és értenivalókról is. Közönséges tapasztalat, hogy az egyik gyerek beszélni tanul meg hamarabb, a másik meg inkább a testi ügyességeket sajátitja el, amikor aztán már beszélnek, az egyiket inkább a szabad természet dolgai érdeklik, a másikat inkább a technikai vagy min­denféle mesterségbeli kérdések, vagy a tarka képes ábrázolások, az egyiknek a számolási készsége tűnik elő hamarább, a másikból muzsikális tu­lajdonságok ütköznek ki - mindez végtelen sok változatban, de mindig azzal egybekötve, hogy mindegyik fajta tehetséggel tehetségtelenségek is járnak több-kevesebb más dologban. Ha az egészséges és igyekvő gyere­künket nem akarjuk ok és mindenféle okos cél nélkül keseriteni, sohase felejtsük ezt el és sohase prédikáljuk neki, hogy „amikor ötféle tárgyban jól tanul, miért nem tanul jól a hatodikban is?" Sohase mondjuk neki azt a hamis zöldséget, hogy „van esze, hát akkor csak hanyagságból nem halad rendesen a számtanban". Mert senkinek sincs minden tudnivalóra egy­forma sok „esze", s amelyik gyerek éppen csak egy vagy egy-két tárgyban nem boldogul, amikor a többiben egészen jól halad, akkor ennek majd­nem mindig az az oka, hogy minden jó esze mellett abban tehetségtelen, - „buta", ha igy akarjuk nevezni és nincs haszontalanabb kinzás, mint hogyha ennek a nyilvánvaló, minden nap látható dolognak a meggondolása nélkül próbáljuk arra kényszeríteni, hogy abból is annyira vigye, mint a többiben.

        A tehetségek és tehetségtelenségek ilyen nagy különfélesége mellett is nyilvánvaló azonban, hogy van néhány alapvető tehetség, ami nélkül az életben nem lehet az átlagos módon boldogulni. A különféle életpályák és társadalmi körök más és más ilyen alapvető észbeli tőkét követelnek, de például azt, amit a mi elemi iskoláinkban az átlagos gyerek megtanul, azt ugy körülbelül mindenféle egyszerű életpálya is megkivánja az embertől. Aki elég folyékonyan irni-olvasni, összeadni-kivonni nem tud, a minden­napi élet szerszámaival nem tud bánni, akinek a közönséges mesterségek cél­jairól és módjairól, a legegyszerűbb jogi viszonyokról, a legegyszerűbb erkölcsi szabályokról nincs valami kis fogalma, az a legegyszerűbb mun­kákra is csak korlátolt mértékben alkalmas, azt mindenféle környezet leg­alább is egy kicsit hülyének, gyöngeelméjünek, tökéletlen eszünek tartja.

        Ha egy elemi iskolásgyerek nem tud társaival lépést tartani, amikor elmaradozik a többitől és még meg is bukik, akkor már okvetlenül azzal kell számolnunk, hogy valamelyik irányban legalább is egy kicsit tökélet­len s akkor e szerint is kell vele bánnunk és meg kell adnunk neki mind­azt a segitséget is, amire az átlagos eszű gyerek nem szorul. A szülői hiú­ság mindig nehezen ismeri el az ilyesmit és nagyon kevéssel beéri, hogy okosnak tarthassa a gyereket. Pedig ennek a tudása és beismerése nagyon fontos érdeke a gyerek nevelésének, nemcsak az iskolában, hanem még sokkal későbben is. Aki már az elemi iskolában ilyen kisebb-nagyobb töké­letlenségeknek adja jelét, annak ez a tökéletlensége okvetlenül más tereken is ki fog tűnni és az ilyen ember nagyon sokfelé szorul segítségre, külön vigyázatra akkor is, amikor a többi már nem. Sok cigányútra került élet­pálya indult el ezen a módon: hogy valaki az elemi iskolában elkezdett „rossz tanuló" lenni, de mivel azért nem volt olyan korlátolt, hogy a szüleit is megijesztette volna, hát azt hitték, hogy csak egy kicsit hanyag, „rossz" és azt hitték, hogy némi szidás vagy verés majd csak használ neki, ha pedig nem használ, akkor „javíthatatlan" és kész.

        Ha ilyenkor valami gyengeelméjűségre fognak gyanút és ahhoz mérik a tanítást és a nevelést, akkor sokkal többet lehet elérni és majdnem mindig meg lehet találni a módját, hogy valami nekivaló életpályán, a hozzávaló módon nevelve, egészen jól megállja a helyét. Máskülönben pedig marad a rossz tanuló, a „hanyag", engedetlen, javíthatatlan rossz gyerek, az egész életét a pajtásainak, a tanítóinak és természetesen a szüleinek gáncsa és megvetése között tölti, folyvást azt kénytelen érezni, hogy silá­nyabb a többinél és hogy mindenki rossz hozzá: hogy ennélfogva aztán el­keseredik, durcás, ellenséges érzésekkel telik meg és könnyebben hajlik minden rosszra, az igazán nem nagy csoda és nem annak a bizonysága, hogy gonosz hajlandóságokkal született. Kétségtelenül vannak olyanok is, akik főképpen az erkölcsi fogalmakban gyöngék és a természetüknél fogva hajlanak mindenféle bűnös dolgokra. De a mindennapi tapasztalás arra vall, hogy általábanvéve túlságosan hamar szokásos az „erkölcsi elme-gyöngeség" cimét adományozni s hogy az erkölcsileg eltévelyedett gyere­kek legnagyobb része az eltévelyedését nem magával hozta a világra, ha­nem, hogy a nem neki való, az értelmi gyöngeségeivel nem törődő nevelés eresztette a görbe útra, amelynek a görbe voltát a maga eszével nem tudta felfogni, de amelytől nem is lett volna nehéz visszatartani. Hogy az ilyen visszatartásnak a pofon nem alkalmas módja, azt majd az élet mindenki­nek megmutatja, aki még nem tudja, vagy kényelemből nem akarja elhinni."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre orvos)