• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Az iskoláról, az iskolásgyerekekről és az iskolábajárásról - 3. rész

        Az iskolakötelezettség

        "A törvényes iskolakötelezettség nálunk a gyerek hatéves korában kez­dődik s nem is lehet kétség, hogy a gyerekek átlagára nézve egészségi szem­pontból is körülbelül ez a legalkalmasabb idő. A rendesen fejlett gyerek ebben az időben már alkalmas arra, hogy a játéka mellett már a valóságos munkával, a gyerekes kíváncsisága mellett már a rendszeres tudnivalókkal is megismerkedjék. És ha alkalmas, akkor el is kell kezdenie ezt a meg­ismerkedést, mert ezzel az alkalmassággal szemben is ugyanaz a köteles­ségünk, mint a fejlődő test és lélek minden egyéb alkalmasságával és tehet­ségével szemben: amikor megjelennek, akkor a természet ujjmutatását látni bennük és megtenni mindent, hogy zavartalanul fejlődhessenek. A zavar­talan fejlődés egyebek között azt is kivánja, hogy működni hagyjunk min­den tehetséget és minden alkalmasságot, hogy teret adjunk, ahol megnyil­vánulhasson és működhessen. Amint arra is rájöttünk, hogy a csecsemők izmai jobban fejlődnek, ha mentül kevesebbet fojtjuk vissza szoros pólyázással a szabad mozgásukat: ugyanezt kell cselekednünk valamennyi többi dologban is, testiekkel, lelkiekkel egyformán, amiknek a lehetőségét csak észrevesszük.

        Amikor a gyerek már biztosan áll a lábán, szaladgálni szeret, igen rosszat cselekszünk hát vele, ha erre nem adunk neki annyi módot, amennyit csak lehet, mert az egész járószerkezetének, tehát nemcsak az izmai erejének, hanem a járást kormányzó idegszerkezeteknek, az ügyes­ségnek a fejlődése is a szabad mozgáson, még pedig éppen azon a fokozott, látszólag nyugtalan mozgáson fordul meg. Amikor pedig az iskolába járáshoz való tehetségek kifejlődtek, nem cselekedhetünk jobbat, mint hogyha nem próbáljuk a gyereket visszaerőltetni a kisgyerekkorba, hanem hagy­juk, hogy ezt az erejét is gyakorolhassa: tehát iskolába járatjuk.

        Akármilyen hasznos és szükséges is azonban az iskola, nem lehet rossz néven venni sem a gyerektől, ha érzi benne a felnőtt-élet ridegségeinek, nehézségeinek első megjelenését és nem szívesen jár bele, - sem pedig a szülőktől, ha sajnálják, amikor az első gyerekkor gondtalanságának már ilyen zsenge korban meg kell szűnnie. És azon aztán már igazán nincs semmi, ha az iskolaév közepetáján született gyerekek szülői, amikor azon kell gondolkozni, hogy félesztendővel előbb, vagy ugyanannyival későbben adják-e iskolába a kis iskolakötelest, inkább megtoldják a gondtalanság idejét, mintsem hogy megrövidítenék. Gyöngécske hatévesekre nézve néha kétséges lehet, nem volna-e jobb egy egész esztendővel elhalasztani a be-iratást, s ilyenkor nem árthat az elhalasztás, ha meg tudjuk tenni azt, hogy a gyereknek igazán hasznára váljon a megtakarított idő, ha tudniillik arra tudjuk fordítani, hogy megerősítsük. Ezt az elhalasztást, vagy azt, hogy közben kevesebb fáradsággal otthon tanuljon meg legalább írni-olvasni, igazán csak azokra korlátozzuk, akik okvetlenül rászorulnak; amelyik gyerek, ha némi erőlködéssel is, elbírja a nyilvános iskolába való járást, az okvetlenül járjon és inkább a pihenő idejét, ünnepnapjait használja fel fokozott mértékben, nagyobb gondossággal az egészsége ápolására.

        Annak, hogy jobban fejlett vagy csak értelmesebb ötévesek járjanak iskolába, semmi értelme a szülői hiúság és kényelem ápolásán kívül nincsen. A vizs­gák, oklevelek korhatára úgyis általában ugy számítódik, hogy a gyerekek hatéves korukban kerülnek az iskolába s a nagy sietségnek az a vége, hogy végül aztán akkor kell várni egy esztendőt, amikor az már csakugyan idő-pocsékolás, ahelyett, hogy még egy évig boldogan játszott volna az ember gyerekkorában. Ha pedig valakinek a különös tehetségei, vagy más dolgai azt teszik kívánatossá, hogy egy évvel siettesse az iskola elvégzését, az későbben, amikor már elég idős hozzá és eléggé megszokta a rendes iskolai életet, inkább elvégezheti a második és a harmadik, vagy a harmadik és a negyedik osztályt egy év alatt."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre orvos)