• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        Az anyai érzés

        "A szülést nem lehetvén másra bizni: ezt a kapcsolatot senki sem játsz­hatja el, - még azzal is csak részben, ha a szülési fájdalmaktól annyira fél, hogy mesterséges öntudatlansággal, kloroform-narkózissal próbálja elkerülni őket. A legelső kapocs ugyanis, ami az anya viszonyát a gyere­kéhez minden másnál bensőbbé, forróbbá teszi, éppen az a fájdalom, amibe a szülés által a gyerek kerül. Megint: nem tudományos könyvekből kell elolvasni, csak figyelmesen kell az egészen közönséges, mindennapi anyák beszédét hallgatni és a viselkedésüket nézni, hogy kétségen kivül észre­vegyük a jóleső büszkeséget, ami a szülési fájdalmaknak szól és a jelen­tőségét annak a pillantásnak, amivel a gyerekére néz, amikor erről van szó: az anya. Ezeket az érzéseket még figyelmes idegennek is könnyű észre­venni, hát még a gyereknek, akinek gondolatai még egyáltalában nincse­nek, az érzékei pedig mindössze csak erre az egy dologra szólnak.

        Természetesen az anya érzései sem csak abban nyilvánulnak, amit a megfigyelő idegen lát, hanem abban a megszámlálhatatlanul sok apró részleteben a viselkedésének, amit alig lehet egyenkint észrevenni, de ami együtt mégis csak a gyerek egész sorsát teszi és az anya egész érzését ki­fejezi, a gyerekét pedig, amint az érzések legelső nyomai megjelennek, megszabja. Mindnyájan tudjuk, milyen nagy jellembeli különbségek van­nak a csecsemők, de még az újszülöttek között is; - akármilyen mulat­ságosan hangzik ez a szó egy csecsemőről, nincs szó, ami jobban kifejezné ezt a természetes és közismert dolgot. De valamennyi egyformán tudatlan és akár virgoncabb, akár szelidebb, egyformán sokkal több benyomást vesz fel, mint amennyit szánunk neki és egyformán ugy, hogy valamennyi nyo­mot hágy benne. Akadhat, aki kételkedik abban, hogy a legelső órák vagy napok tapasztalatai sem múlnak el egészen nyomtalanul, aki nem tudja elgondolni, hogy az első sirástól kezdve mindennek lehet valami akármilyen kicsiny maradandó hatása arra a kis lényre, akinek az élete utóvégre mégis csak megszakitás nélkül folyik attól a pillanattól kezdve. De abban aztán igazán nem lehet kétség, hogy az egynéhány hónapos csecsemő már egész határozott viselkedéssel felel bizonyos behatásokra és senki se igen tudhatja megmondani azt a napot, amikor ez a tehetsége működni kezd, amikor tehát el kell kezdeni törődni azokkal a benyomásaival, amikkel addig nem kellett.

        A legbiztosabb tehát mégis csak az lesz, ha a „nevelést" mindjárt az első pillanatban elkezdjük és az első perctől kezdve elkerülünk mindent, aminek érzéseire rossz hatása lehetne. És ezek az érzések anyát-apát köve­telnek, még pedig nem jogi szempontból, hanem az élet értelme szerint, egy nőt tehát, aki táplál és gondoz és egy férfit, aki az anyának mindebben a segítségére van, akinek a gondosságát és szeretetét állandóan érezzük és akiről az anyával szemben is tapasztaljuk, hogy közelebb áll hozzá s ezzel hozzánk is, mint valamennyi többi ember. Aki ebből az alapvetően fontos szempontból egészségesen akarja a gyerekét nevelni és azt szeretné, - ami ezzel jár és enélkül nincs: - hogy igaz érzéssel, őszintén szeresse a gyerek, annak ezt a hivatást hamisság nélkül és lustaság nélkül vállalnia kell. Nem vállal nehéz dolgot és bő fizetséget kap érte, nemcsak azokban az érzésekben, amikről úgyis észreveszi, hogy még sokkal többet is meg­érnének, hanem abban a sok kényelemben és mindenféle erők és nehéz­ségek megtakarításában is, amik az ideges, makrancos, rossz gyerek meg az egészséges, derűs, nyugodt, jó gyerek szülőjének a sorsa között a különb­séget teszik."

         (Az egészség enciklopédiája: dr. Décsi Imre orvos)