• Évszázados tanácsok
        WEBBeteg blogja

        A gyermeknek igazat kell mondani

        "Aki mégis megpróbálja az igazság szerint elmondani az elfogu­latlan kis kérdezőnek, hogy minden kis gyerek az édesanyja hasában nő meg akkorára, hogy végre megszülethessen, az mindig észre fogja venni, hogy mennyire éppen az ellenkezője történik annak, amitől ebben a kérdés­ben mindig félni szokás: a gyerek meghatódik és még sokkal jobban szereti és tiszteli az édesanyját, akiről megtudja, hogy nem az ablakon át kapta őt, hanem fáradt és szenvedett érte s akivel szemben most már tudatosabbá vált benne a testi közösségnek, a vérségi kapcsolatnak az érzése, ami egészen más melegségü érzés, mint hogy a gólya melyik ablakon tette be egyszer vé­letlenül. Ezzel az elinditással a gyerekkor számára mindenesetre, de a leg­többször az egész életre megszűnt a nemi kérdésnek az a mérges, kárté­kony zamatja, ami ugy meg tudja rontani az ember egészséges viszonyát a szüleihez és még annyi mindenféle szép, egészséges dolgát az ember egész életének. Ezzel az elmondással az anyaság minden szépségét egyszerre a maga nyelvén értettük meg a gyerekkel, ugy, ahogyan másképpen semmi nagyképű prédikálással soha senki megértetni nem tudhatja vele. És ez az igazmondás a gyerek bizalmát is mindig annyira fokozza, hogy most már könnyebben meg tudhatjuk nyugtatni azok felől a kérdések felől is, ame­lyekre még nem igen van mód kielégitően felelni. Ilyen természetes kérdés rendesen kettő szokott hamarosan vagy rögtön következni.

        Az első, hogy amikor a kisgyerek elég nagy, hogy már megszülethessen, hogyan kerül ki a napvilágra? A másik éppen ilyen természetes: az apa szerepe az egész dologban. Ezeket apró gyerekek számára megmagyarázni olyan nehéz feladat, hogy arra még kivételesen is alig alkalmas egy-egy szülő. De akiben a gyereke bizik, az meg is mondhatja neki, hogy ezeket a dolgokat majd csak akkor értheti meg, amikor nagyobb lesz s hogy akkor természetesen majd meg fogják neki ezt is pontosan magyarázni. S a nyug­talan kérdezősködésre váró szülőt ilyenkor az a meglepetés éri, hogy a gye­rek belenyugszik ebbe a válaszba és békén marad. És ezenkivül is olyan bé­kességes és boldog, amilyen nyugtalan és kinlódó, ha kielégithetetlen kiváncsiságokkal van tele és piszkos dolgokkal kénytelen gyanusitani a szüleit...

        Egy kis tapintat mindenesetre kell ahhoz, hogy az ember szépen és zökkenés nélkül tudjon a gyerekével ezekről a dolgokról beszélni; az a fajta ter­mészet, akiből ez a kis tapintat is hiányzik, aki máskülönben sem igen tudja megválogatni a szavait és az alkalmakat, amikor el lehet mon­dani őket, jobban teszi, ha nem fog hozzá. Aki azonban nem röstel türe­lemmel, a megértésnek legalább a szándékával fogni hozzá, az még akkor is megtalálja a közlés helyes módját, ha máskülönben nem nagy művésze a ta­pintatos beszédnek."

        (Az egészség enciklopédiája: dr. Décsi Imre orvos)