• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Életkép

        Hosszú-hosszú vitának nézünk elébe. Az építtetőnk kitalálta, hogy kiszámolta, mennyi híja van még leendő (?) otthonunknak. Bruttóban pont a fele annak, mint amit én számoltam. Nettóban. Ez több mint nevetséges. Hiszen nem az a lényeg, hogy mennyiből lehetne még befejezni valahogyan, hanem hogy mennyi az az összeg, ami az adásvételi szerződés részét képező költségvetés alapján még nem került beépítésre. De jó lenne egy jó ügyvéd?

        A bölcsődében azt mondták, nem is volt még olyan aranyos születésnap, mint tegnapelőtt a Bobóé. A másik szobából is besorjáztak a gyerekek, és felsorakoztak nagyfiunk mögé, aki fegyelmezetten ült a kis székén. Ezután meggyújtották a gyertyát és a tűzijátékot, ami természetesen mindenkinek nagyon tetszett.

        Miközben Bobó nappal már teljesen szobatiszta, Zsifinek is megjött a kedve a bilizéshez. Tegnap este addid-addig hisztizett, míg végül rájöttünk, mit szeretne, és levettük a pelusát, hogy aztán puci fenékkel 20 percen át fel- és leszálljon a biliről. A cél, hogy nyárra ő is elhagyhassa a pelenkát. Tök jó lenne, bár mi nem vagyunk az erőltetés és teljesítménykényszer megszállottjai (a fogak száma sem azért izgalmas, hogy azt mondhassam a többi hasonló korú gyermek anyukájának, hogy a miénknek már milyen sok van, és előrébb tart, stb.). Igen meglepődtem, mikor azt hallottam, vannak, akik már hat hónapos gyereket bilire szeretnének szoktatni, mert az milyen vagány lenne. És az ő gyermekük már megáll (öt hónaposan) ha megtartják a hónaljánál, mert már megvan hozzá az ereje. Kac-kac. És a ki tud nagyobbat mondani kör el is indul.

        Vannak azok a típusú emberek, akik egyszerűen mindig mindennél nagyobbat szeretnének mondani. Hogy mindig mindenkinél sokkal érdekesebbnek látszódjanak? Nem tudom. Talán. S hogy ez mennyire szokott sikerülni? Az attól függ, milyen sűrű szövésű a szita (a miénk laza szőttes, könnyen átlátni rajta).

        Szóval, tegnap este nagy volt nálunk a felfordulás. Nagyon aranyosak voltak a gyerekek. Bobónál igaz megint egy óráig tartott az elalvás. Félt ettől, félt attól. Oltsuk le a lámpát. Ne oltsuk le a lámpát. Gyújtsuk fel a villanyt. Ne kapcsoljuk fel a villanyt. Zsifi szokás szerint hamar elaludt, és ma egész későn ébredt (értsd hatkor, ami mégsem öt). A kisasszony rohant be a bölcsibe, miután Bobóval összepuszilgatták egymást. Vita nem volt. Bobó enyhe megtorpanással ment be a csoportszobába, de az ellenállás egyre gyengül szerencsére.

        Kíváncsi lennék, mit csinálnak a bölcsődében. Ha lehetne, beszereltetnék egy kandikamerát, hogy aztán megnézhessük otthon, gyermekeink hogy viselkednek a közösségben, mikor nem vagyunk jelen. Bobó rengeteget versel, és elmondja azokat a rímes meséket, amiket bent hall. Mostani kedvence Kleofás, a kis tojás, amit egy olyan mesekönyvből szoktunk neki olvasni, ami anno még az enyém volt. Nagyon sok jó mesekönyv volt régen, és bár ma is vannak szuperek, én nem vagyok túl elégedett. Van egy-kettő, ami nagyon tetszik és szívesen olvassuk a gyerekeknek, de sajnos nem egy mai kiadás csapnivaló. Mind nyelvtanilag, mind mondanivalóilag.

        Lassan a picinek is olvasunk. Nagyon szeret képeket nézegetni, utánozza az állatokat, és a zöldség-gyümölcs pult összes terméke ?aamma?, vagyis alma. Zsifi sokmindent beszél már, próbálom összeszedni: Apa (Apa), Anya (Anya), aamma (alma), jejessze (leesett), ham-ham (cumit kérek), vava (kutya), issz (itt), ossz (ott), essz (ezt), abba (abba).. Most ennyi jutott eszembe, de hétvégén mikor mentünk a nagyszülőkhöz, Nagyanyó és Nagyapó kezdeményeket is hallottunk a kocsiban (nyanyonyonyanyonyo, nyavavavavo). Nagyon vicces, ahogy próbálja formálni a hangokat. Ilyen-olyan eszközökkel mindent el tud mondani, amit akar. Persze sokszor nem értjük meg? Ilyenkor jön a toporzékolás, ordítás, földhöz verés (mármint ő veri magát a földhöz). Ez is nagyon vicces ? amikor a más gyereke csinálja. De ha a mieinkről van szó, már kevésbé. Már csak évek kérdése, és kinövik (mert Bobó sem nélkülöz egy kis hisztit néha, bár azt kell mondani, mostanában ritkulnak az alkalmak szerencsére).

        Ez volt rövid kis körkép gyermekeinkről, legközelebb jön a folytatás.