• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Meglepetés

        Pénteken fél 10-kor csörgött a telefonom. A bölcsődéből telefonáltak. Zsifinek folyik nagyon az orra, nyűgös, nagyon kipirult az arca, valószínűleg hőemelkedése is van. Nagyon dörzsöli a szemét, ami ki van pirosodva és csúnyán váladékos. Előző nap az egyik csoporttársát elvitte az anyukája a körzeti orvoshoz, mert úgy tűnt, kötőhártyagyulladása van. Nem volt.

        És szerencsére Zsifinek sem. Anyukán tudott érte menni, aki egy füst alatt Bobót is hazavitte hozzájuk. Zsifi nem nézett ki jól, egyből el is aludta az autóban. Bobó jókedvűen furikázott a kocsival.

        Nagyon jól ebédeltek, aztán hatalmasat aludtak. Nagyapó váltotta fel Nagyanyót, mivel a dadus sajnos nem ért rá. Még szerencse, hogy a nagyszülők pont tudtak rájuk vigyázni!

        Munka után rohantam haza egy gyors bevásárlás előtt (hétvégi feltöltés). Hazaérve nagy hancúrozás és nevetgélés fogadott, mindennemű hőemelkedés és szemgyulladás nélkül.

        Szombaton köszöntöttük meg Bobót. Az illatos gyurma szaga azóta beette magát az otthoni lebegőbe: tutti-frutti, zöldalma, vanília, stb. émelyítő adagban. Eddig is egyenlőtlen harcot folytattunk a gyerekekkel az irányban, hogy ne egyék meg a gyurmát, a szagos gyurma ezt a törekvést hátulról megtorpedózva tette egy csapásra teljesen lehetetlenné. Kék és zöld nyelvektől színes a szoba. Meg néha egy kis püspöklila.

        Próba szerencse alapon betettük Bobó szobájába az újonnan kapott éjjeli lámpát, amit apai nagyszülei ajándékoztak neki. Első este nagyon jó szolgálatot tett. Nagyfiam öt perc alatt olyan nyugodtan elaludt, hogy egyszer sem kellett bemeni hozzá. Sajnos tegnap este már nem volt ilyen szerencsénk, kezdődött a nyafogás elölről. Egyszer, mikor újra kísérletet tettem arra, hogy most már tényleg lemegyek vacsorázni, alighogy betettem az ajtót magam mögött, hatalmas sírásban tört ki. ?Megijjedteem a lámpától. Kapcoljuk ki.? Azért ma újra próbálkozom. Hátha mégis segítene valamit.

        Nagyanyóéktól nagyfiunk egy akkumulátoros kisautót kapott, amire nem mer felülni csak akkor, ha nincs bekapcsolva, mert ? szerinte ? nagyon hangos. Ezzel szemben Zsifi mint egy kis szoknyás terminátor, úgy pattan fel az ülésre, nyomja a pedált és repeszt a szobában, persze egyenesen neki a falnak. Kint még nem volt alkalmunk kipróbálni, szerintem az utca zaja mellett nem tűnne olyan hangosnak és Bobó sem félne tőle.

        A reggeli bölcsibe menetel sem volt zökkenőmentes, bár egészen addig mindkettőjüknek nagyon jó kedve volt, míg be nem mentünk az épületbe. Zsifi szokásához híven boldogan beviharzott. Bobó öltözés közben azt mondta ?Anya, nem jó nekem a kisoviban.? ?Miért? Bántott itt Téged valaki?? ?Igen.? ?Kicsoda?? ?Zsifi.? Na, jó. A kishúgával nem is találkoznak, csak kint az udvaron.

        Egy nagy tortával érkeztünk, meg egy hármas számú gyertyával. A tortához tartozik egy rózsa alakú marcipánvirág, amit szívfájdalom nélkül Micimackóra cseréltem. Biztos ami biztos mellékeltem egy tűzijátékot is, bár nem tudom, a bölcsődében meg lehet-e gyújtani.

        Később felhívtam a bölcsit telefonon, hogy nagyfiamnak milyen kedve van. Szerencsére remekül volt, az érkezés után kicsivel beérő gondozó néninek már büszkén mutogatta a ruháját: ?Nézd csak, mi van rajtam!? Nagy baj tehát nincs, a kis lelke rendben.

        Úgyhogy Bobó 3 éves nagyfiú lett. Zsifi egy hónap múlva lesz másfél éves. És úgy gondolom, jó ez így. Most úgy érzem, nem vállalnék még egy gyereket (hangsúlyozom: MOST). Nemrég kezdtem egy nagyon jó munkahelyen, ami ha nem is olyannyira biztos, mint esetleg szeretném (bár rémhírek mindig mindenhol lesznek és akárhonnan kitehetik az embert), jelenleg nem is dolgozhatnék jobb helyen. Szerintem. És jó végre egy kis munka, még bármennyire kicsi is, mert az, amivel évek óta szeretnék foglalkozni. Sokan sokmindent megadnának az ilyen helyzetért (mármint hogy azt fogom csinálni, amit szeretnék).

        Nemsokára új főnök lesz, de remélem, nem lépünk a ?Sokan ölni tudnának az állásodért? cipőjébe (bár az Prada lenne). Értsd: ?A főnöknőm egy boszorkány c. kötet ?Az ördög Pradát visel? filmadaptációval, de aki olvasta/látta, az úgyis tudta már a bekezdés elején, mire gondolok. Egyébként ez az egyik olyan könyv, ami bár természetesen olvasva szerintem sokkal jobb, mint a vásznon ? akárcsak minden más is ? mégis a filmes változatnak is van létjogosultsága. Olvasni a divatról nem olyan, mint látni azt. Még szép.

        Vissza a munkához. Még mindig az elméleti tanítás idejét élem, ami nem sok mozgalmat kínál, de remélem, ez jövő héttől változni fog. Le sem merem írni, de nagyon szeretném, ha két hónap múlva megkapnám a saját projektemet. Emellett anyagilag révbe kell érnünk, be kell fejezni a házunkat ? visszatérve ahhoz, hogy a gyermekvállalási kedvem JELENLEG nem 100as. (A legjobb barátnőmnek azt kívánom, hogy másfél év múlva ugyanazt mondhassa, mint én most. Tudom, hogy így lesz.)

        Apropó házépítés. Úgy néz ki, az építkezést nekünk kell befejezni. Az építtetőnknek egy lyukas garasa nincsen. A teraszt időközben leburkolta, de nincs alábetonozva. A burkolóanyag közel sem az, mint amit megbeszéltünk, mint ami be van költségelve (mindenkinek egyéni fantáziájára bízom, vajon melyik lehet a magasabb árfekvésű). Én sajnos csak kívülről láttam a házat, a férjem volt belül is. Azt mondta, szép lesz. Meg jó is lesz, ha egyszer lesz.

        Megkaptuk viszont életünk első, névre szóló gázszámláját. Konkrétan a férjem nevére szól, és abban a házban keletkezett, aminek még nem vagyunk tulajdonosai, és még egy percet sem laktuk. Fűtés nem volt (ja, az alsó szint vízrendszere tényleg elfagyott), úgyhogy újabb nagy talánnyal állunk szemben. Már nem is bosszant és nevetni sem tudok még viccből sem, minden napra jut valami adalék. Kezdem hinni, hogy ennek tényleg így kell lennie, és egy építkezés mindig ennyire nehéz.

        De a jó hír: a héten 15 fok lesz. Pluszban! Legalábbis a tegnap esti időjárásjelentés szerint. Nem tudom, ki hogy van vele, de én már érzem a tavaszt és nagyon remélem, megérkezik sietve, idejekorán. Éppen elég volt ennyi szürke, jó lenne egy kevés szín is végre. És akkor mehetünk is a gyerekekkel a szabadba. Zsifinek elővesszük Bobó legelső kismotorját (azt a lábbal hajtós fazont, ami minden kétéveshez jár kötelező szériatartozékként). Bobót összebarátkoztatjuk a quad-dal, és kész is a kis hadseregünk. Ha nem barátkoznak meg, jöhet a bicikli, vagyis tricikli. Illetve ideális esetben ezek keveréke, ugyanis itt az ideje nagyfiunkat megtanítani biciklizni. Ha már jön a tavasz?