• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Itt a cipő, hol a cipő?

        Az állatkertből és a nagy sétákból semmi nem lett. Mire mehettünk volna, jött a szél és a sok felhő.

        És valamit már megint nem értek. Lehet, nem szerencsés ezt hangsúlyozni, de aki nem kérdez, az nem biztos, hogy tanul.

        Azt nem értem, hogyha világunkat a fogyasztás (értsd újabb és újabb fizikailag érzékelhető vagy szolgáltatási javak felhalmozása ellenérték átnyújtása mellett) határozza meg és az örökös elégedetlenség viszi előre, akkor miért nem hagyják, hogy fogyasszunk? Amikor már mindent kapni lehet és minden elérhető, miért van az, hogy pont azok a praktikus és emellett nagyon is szükséges dolgok nem lelhetők fel, amire igazából szeretnénk rátalálni?

        Nem kell nagyon extra dologra gondolni. Elég a bölcsibe alkalmas szandálra fókuszálni. Nem hiszem el, hogy január közepe olyan extra időpont lenne egy 26-os bőrszandál utáni kutakodásra. Elvégre a gyerekek bölcsődébe, óvodába járnak. Tehát jelen fogyasztási cikk nem tekinthető szezonálisnak. Főleg ha arra gondolunk, hogy egy ilyen korú gyermek akár három párat is kinőhet egy szezon alatt. Akárhogyan számolunk, a keresletet keresni nem kell. De hogy az ötödik üzletbe kelljen ellátogatni ahhoz, hogy egyáltalán egy párat is találjunk a szóban forgó méretből? Mintha toronyórát kerestem volna lánccal. Volt olyan üzlet, ahol egyenesen azt gondolták ? minden jel szerint ? hogy elment az eszem. Messzire és végérvényesen. Ugyanitt felvilágosítottak, hogy előre kellett volna gondolkodni és augusztusban beszerezni annyi párat, ahány várhatóan szükséges lesz a tavaszi szezonig.

        Na jó. Újabb tanulság. Persze nem az, hogy további javakat halmozunk fel a ?hátha szükség lesz rá? jegyében ? bár mint kereskedői fogás nem volt rossz a javaslat ? hanem az első gyerek még mindig sodorhat olyan helyzetekbe, amikre esetleg felkészülhettem volna. Jelen esetben azzal, hogy nem vasárnap délelőtt próbálok Bobónak szandál után rohangálni, hanem vehettem volna a fáradságot és hétköznap ellátogathattunk volna egy olyan boltba, ahol ? információim szerint ? biztosan télen is kapható megfelelő benti lábbeli. Csak munka után a sötétben két gyerekkel (egy kicsivel és egy picivel) parkolóhelyet keresni, eljutni az üzletig, ott őrült tiltakozás ellenében szandált próbálni, közben a picitől megóvni az árukészletet a teljes megsemmisüléstől, ezek után fizetni, majd visszajutni az autóhoz két fáradt aprósággal, mindezt nagyjából egyedül ? nos, ez annyira nem volt vonzó. Nyáron igen, de mivel most tél van, egész héten esős idő volt (de végre eső, vagyis nem volt farkasordító hideg), valami hatalmas dolognak kellett volna történnie, hogy a fenti cselekménysorozatot meg merjem kockáztatni. Arról nem is beszélve, hogy két hete valaki (két napot nem számítva) mindig beteg volt.

        Így a szandál projekt végül jól végződött, bár a kérdésre, hogy ?melyik a szép?? Bobó csak annyit felelt, hogy ?nem?, vagyis egyik sem. Próbálkoztam csellel ?melyik a csúnya??, jött a válasz ?mindegyik?. Maradt a fiúsabb lábbeli. Hazafelé menet már nem volt csúnya, és ha így haladunk, holnap reggel örömmel húzza majd a lábacskáira, miután Zsifit letettük a csecsemő csoportban. Ha a vírusok is úgy akarják.