• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Új szokás

        Hogy ez milyen makacs és ragályos vírus, arról fogalmunk sincs. Az öcsém is elkapta, és most a férjemen és rajtam van a sor. A gyerekek már nagyjából rendbejöttek, bár még mindig köhécselnek.

        Holnap már mennek bölcsibe. Érdekes, hogy az antibiotikum nem ütötte ki őket annyira mint máskor szerencsére, ez alatt azt értem, hogy nincs olyan hasmenésük, mint amire számítottunk. Egyáltalán nincs hasmenésük. Így holnap egy újabb munkahét kezdődhet, immár közösségi életet élő gyerekekkel. Vagyis, ha minden jól megy, az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba.

        Reggel a szokottnál hamarabb kell ébrednünk. A gyerekeknek és nekem, mivel a férjem éjszakás ma. Mostanában nem egy reggel kellett korcsolyázva közlekednünk, néha szinte szó szerint és már csak a megfelelő eszköz hiányzott az autó gumijáról. A legnagyobb sokk az első munkanapon ért, amikor először kellett tényleg időre mennem. Fel is keltünk időben, felkeltettem a gyerekeket, és el is indultunk majdnem időben, és csak a házból kilépve szembesültem a helyzettel, miszerint éjjel esett a hó. Na, ekkor ment csak gyorsan a szívem, zakat, zakat, zakat, zakat? Végül percre pontosan megérkeztem.

        Megvan ám az új munkahelyre jutó tanulópénz, reményeim szerint csak ennyi lesz. Egy jó kis bírság, amit az egész napos interjú alatt szedtem össze, két héttel azelőtt, hogy megtudtam, kiválasztott vagyok. A vállalatnak tudniillik nincs elég parkolóhelye, így mindenki úgy parkol, ahogy tud. Még nem voltam kellően kiképezve, és a hossza mérlegelés urán, miszerint a tilosban álljak-e meg vagy a füves területen, rossz döntést hoztam. A tilosban parkoltam, és 18 perccel az interjú kezdete után le is fülleltek a rendőrök. Erről én mit sem tudtam, csak küldtek egy csekket, az új, emelt bruttó bérem 10 százalékára rúgó bírsággal? A pulzusom megközelítette az előzőkben részletezett eseménykori állapotot. Lassan a büntetéseket is be kell építenünk a rezsiköltségek közé, mint állandó, de változó mértékű kiadást. Remek. De ez legyen a legnagyobb bajunk.

        Már szépen alszanak. Zsifihez az előbb kellett felrohannom, mert hirtelen nagyon elkezdett sírni. Mire beértem, a hálózsákjában állt az ágyban, kapaszkodott a rácsokba, és nagyon-nagyon ordított. Kivettem, megnyugtattam, a párologtatót kikapcsoltam. Azt gyanítom, hogy a párásító masina kék fényétől ijedhetett meg miután valamire felriadt. Egyszer előfordult már ez, a mi kis angyalkánk néha elég ijedős, és nincs hozzászokva az éjszakai fényekhez.

        Igaz, mostanában Bobónak égve kell hagyni a lámpát, mert fél a sötétben. Sőt, újabban rám parancsol, hogy ?Anya, simogassál!? És akkor simogatni kell a kis arcát. De így ma délben itthon is el tudtam altatni, és szuper volt, mert végig tudtunk nézni egy rövid filmet ebéd utáni sziesztaidőben. Nagyon jó volt.

        Nagyfiunk immár nappal szobatiszta. Zsifinél fogak száma nyolc. És nagyon szeretnek birkózni?