• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Minden kezdet kezdet

        Boldog Új Életet! Családi életünk új felvonásának első napján vagyunk túl. Íme.

        5:45 Brrr-brrr-brrr.

        Duplán. Egyrészt brrr, mivel ébresztőórára már időtlen idők óta nem ébredtünk. Másrészt brrr, mert a kinti levegő olyannyira hideg volt, hogy a kazánunk nem bírta az iramot és elég kellemetlen volt korán reggel a hideg lakásban kiszállni a jó meleg ágyból.

        Kávé, kakaó, fürdőszoba, smink, öltözés. Gyerekek, ébresztő, fél hét van!

        Hétkor öltözés kezdődik, negyed 8-kor lépünk ki az ajtón. Hó. Ha hamarabb kinézek az ablakon, rájöttem volna. Így fejszámolás, hogy vajon mennyit is jelent időben, hogy csak 20-szal lehet menni, úgy is korcsolyázunk az aszfalton.

        Gyerekek turbó leadása a bölcsiben, kissé tétova mindkettő, így a két hetes szünet után. Náluk már csak én lennék tétovább, ha lenne rá időm. Első munkanapom pontos érkezése igencsak veszélyben forog. Végül a kezdési idő utolsó pillanata előtti másodpercekben sikerül chipkártyámat lehúzni, és már belül is vagyok a forgóajtón. Egek, ez meleg volt.

        Az üzemorvos alkalmasnak talál. Aláírom, hogy nem titkoltam el semmit. Így nincs más hátra, irány a HR osztály. Miután mindent elintézünk, rövid 10 perces séta a munkavédelmi oktatás helyszínére, ahol csütörtök reggel kell megjelennem. Alighanem egy hivatalból halálosan unalmas másfél órás program vár rám.

        Új főnököm, akivel már a szakmai interjún volt alkalmam megismerkedni, bizony pont olyan, mint amilyennek gondoltam. Igazán kedves, aranyos, ugyanakkor határozott, munkakörében sokat tapasztalt, nyugdíj előtt álló ember, aki igazi tyúkanyó (elnézést, tyúkapó) típusnak tűnik. Egyetlen, általam eddig felismert esetlegesen gyenge pontja, hogy imád beszélni, eltérni a tárgytól, majd mikor azt hiszem, hogy már maga sem tudja, hová akart kilyukadni, egyszer csak váratlanul visszakanyarodik oda, ahonnan elindultunk.

        A munkatársak kedvesek, és meglepetésemre, sok köztük a fiatal. Az úriember, aki be fog tanítani (egyszer majd) szimpatikus, nyugodt, megfontolt kolléga. Miután meglátogatott a szobában, ahol egy üres asztalnál helyet kaptam a tanuláshoz, igen hamar felismerte, hogy tiszta crazy vagyok a gyerekek miatt. Az övéi 10 és 14 évesek. Megnyugtatott, hogy a munkaköröm megengedi, hogy a beteg gyermekeimmel otthon maradjak táppénzen, a cég filozófiája pedig ezt ugyanúgy támogatja. Akár már holnap elmehetnék, ha úgy alakulna. Azért erre én nem vennék mérget, és nem hiszem, hogy erre kellene gyúrni, gyerekek, maradjatok csak egészségesek.

        Az ebéd nagyon finom volt.

        Ennyi jó után van-e, ami nem jó? Jelenleg nincs. Hacsak az nem, hogy az elkövetkezendő egy hónapot a négy fal közt fogom tölteni egyedül egy szobában, amelynek ablakai alumíniumfóliával borított csövekre néznek, így a reluxa le van húzva. A jó hír, hogy ez csak ideiglenes, egy hónap múlva, mikor igazi betanításom elkezdődik, új helyre költözöm, már említett kétgyermekes kollégám mellé. Igazából most még nem tudnak nekem munkát adni, ám mivel egy bizonyos idő után az anyavállalat megszünteti a megüresedett státuszokat, a helyet be kellett tölteni. Be is töltötték, szerencsére, velem. Szuper!

        Ám ez a hét nem ígér sok izgalmat. Minden hétre kapok majd sok tanulnivalót, ám a mostani anyag túl elméleti. Ráadásul a napi sok órás csend és nyugalom olyannyira szokatlan mostanában, hogy az már egyenesen megterhelő. Hiába, a magyar az csak magyar marad, akinek soha semmi nem jó, és mindig az kellene, ami nincsen.

        Bár, szerintem ez többé-kevésbé mindenkire jellemző. Végeredményben ez visz minket előre.

        Ahhoz még kell egy kis idő, hogy elfogadjam, ennek így kell lennie. Az emberek dolgoznak, a gyermekek közösségbe járnak. És igen, talán naivitás volt azt hinni, hogy dolgozó nőként illatozó süteménnyel és tiszta házzal várom munkából hazatérő uramat úgy, hogy a gyermekeket már rég elhoztam a bölcsiből. Vagy az a naivitás, hogy elhiszem, ennek így kell lennie. De a lehetőség kihagyhatatlan volt, és pont a szerződésem lejárta után, míg a GYED is járt, és ráadásul a karácsonyi készülődésre is volt idő? Túl sok véletlen egybeesés, ennek talán TÉNYLEG ÍGY KELLETT LENNIE. Bízom benne, hogy ez minden kisgyermekes, GYES-ről visszatérő anyukának akkora probléma, azaz álprobléma, mint nekem. A férjem szerint csak nehezítem az életem, és tudom, hogy igaza is van, de el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor tényleg teljesen megnyugszom.

        Jó úton vagyok, és eben a gyerekek segítettek. Mikor negyed ötre értük mentem, mindketten igen jókedvűen, a szünet utáni első naphoz és az első későbbi eljövetelhez képest meglepően vidáman vártak. Egy nagy kő leesett, vagyis ma már a második. Menni fog ez. Olyan ügyes gyerekek!

        18:30. Induljunk fürödni.

        Bobóval kellett párszor beszélgetni, nagyfiunk félős korszakba ért. ?Anya, nem jön ide a pipi mag a kakas?? ?Nem jönnek ide.? ?Nem jön ide a flamingó meg a gólya és nem esz meg engem?? ?Nem, nem jönnek. És itt van Apa és Anya, aki megvéd.? Zsifi mindeközben szépen, nyugodtan alszik a másik szobában.

        20:00. Mindketten alszanak. A két dolgos szülő is csak laposan pislog. Jó éjt mindenkinek.