• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Tisztelegj

        Igen katonás fegyelmezetlenség volt nálunk ma délután. Én játszottam az őrmestert, a gyerekek a katonákat. Illetve mégsem, hiszen a seregben a parancs az parancs, ellenkezésnek helye nincs. A főnök tiszteletet érdemel, de legalábbis óhajainak teljesítése kötelező. Ezzel szemben itthon…

         

        Se tekintély, se együttműködés, csak móka és kacagás. Az apróknak. Nekem a szívroham.

         

        Történt, hogy régi, máig legjobb barátnőm látogatott meg minket a húgával, akivel gyermekeim még nem találkoztak. Illetve Bobó már igen, csak ő akkor még olyan kicsi volt, hogy a találkozásra biztosan nem emlékezhet. Az új ember pedig nagy produkciót érdemel, gondolhatták gyermekeim, akik aztán így is tettek. Másztak, szaladgáltak, doboltak, hangoskodtak, kacarásztak, kiáltoztak, stb. Az egész szoba egy nagy kerek forgataggá változott, hogy csak úgy porzott a föld (képletesen persze, ami azt illeti, tegnap kétszer is porszívóztunk, igaz, ennek mára semmi nyoma nem maradt).

         

        Szóval, vendégeink szórakoztatásán fáradozott mindkét gyermekem, Ahogy lettek egyre fáradtabbak, úgy lett nevetésük egyre gömbölyűbb, erősebb, a jókedvű egyensúly egyre törékenyebb. A zabolázásra egyre nagyobb szükség volt, ami természetesen növekvő ellenállásba ütközött, kellő sértődöttséget gerjesztve Bobónál, hisztit Zsifinél. Ez volt az a fajta „őrjöngés”, aminek bármely percben nagy sírás szakíthat véget. Erre is sor került: egy óvatlan pillanatban Zsifi felmászott kis ülőalkalmatosságuk tetejére, és zsupsz! - le is esett. Ez előre borítékolható volt. Kis esés – nagy sírás, krokodilkönnyes megnyugvás. Sok-sok utószipogás.

         

        Éppen itt volt az ideje a lefekvésnek. Valamiért tegnap éjjel nagyon rosszul aludtunk, Zsifi óránként sírt fel, és ezen az éjjelen én aludtam éberebben, így én keltem hozzá. Így az éjszaka nem sikerült túl pihentetőre, az ok még nem derült ki. Elő is hozakodtunk az örök klasszikussal: biztosan jön a foga, elvégre még csak hat van neki. Ami igaz, a jobb felső szemfogának megfelelő helyen igen duzzadt kicsi angyalkánk ínye, így akár még tényleg lehet a fogzás is ludas a zaklatott éjszaka miatt. Majd csak kiderül…

         

        Bobó nagyon jó úton halad a szobatisztaság felé. A napokban elkezdte jelezni, ha pisilnie kell, két napja nappalra már nem adunk rá pelenkát, csak ha megyünk valahová, de azok is szárazak maradnak. Ma reggel ugyan sikerült a nappaliban lévő szőnyegünk közepére pisilnie, de ezek az apró balesetek már nem zaklatják fel lelki nyugalmunkat.

         

        Most pedig kis ágyaikban alszanak. Még mindketten kiságyban vannak, Zsifi rácsokkal, Bobó anélkül. De ha költözünk (egyszer talán ez is eljön), nagyobb ágyat kapnak, igazi heverőt, 90x200-ast. Kettőt. Vagyis egyet-egyet. Ez a nagy terv.