• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Pihenés

        Nincs is ennél jobb. Vagyis van, de mindig minden a maga idejében a legjobb. Ez volt most nekünk egy kis pihenés.

        Tudván, hogy a gyerekek nagyon jó helyen, a szüleimnél vannak, nyugodtan utaztunk el, hogy két napig mást se csináljunk, csak aludjunk, együnk, fürödjünk és szaunázzunk. Igazán nagyszerű volt, de ennyi idő éppen elég is volt a gyerekek nélkül. Persze nagyon jó volt reggel fél kilenckor ébredni, és komótosan lesétálni a terülj-terülj asztalkához, majd mindmegenni, amit csak szeretnénk. Persze, a habzsoló mentalitással máig nem sikerült azonosulnunk.

        Szóval, jó volt egy kis kikapcsolódás. Feszültség, rohanás, sírás, balesetveszély nélkül. Egyáltalán, jó volt, hogy a 24 órás készültséget kicsit lejjebb lehetett adni. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a telefonok ne lettek volna bekapcsolva a nap minden órájában…