• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Karácsony előtti láz

        Újra beteg volt valaki. Most a változatosság kedvéért Bobó.

        Leginkább az foglalkoztat, hogy januártól hogyan oldjuk mg, ha valamelyik apróság megbetegszik. Hiszen mindenki dolgozni fog s a próbaidő alatt táppénzt kérni…

        Vasárnap reggel Bobónak volt egy kis hőemelkedése, nem jelentős. El is mentünk a férjemmel karácsonyi ajándékokat beszerezni, a gyermekeket a nagyszülőknél hagytuk. Két óra múlva már 39 fokos láza volt, ami utána kb. 24 óráig nem is nagyon akart lemenni. Vagyis volt, hogy csökkent, de akkor egy fél óra múlva újra magas láza lett. A tegnapi csúcs 40,4 fok volt, amit több gyógyszer és a hűtőfürdő kombinációjával sikerült csak csökkenteni. Délután pedig, szinte egyik pillanatról a másikra megszűnt a láza, és azóta még csak hőemelkedése sincs. Nagyon jókedvű, bár kicsit még le van lassulva, gyenge, de ahogy látom, percről percre tér vissza az ereje. Ki is mentünk kicsit a levegőre, kb. 15 fok van kint és gyönyörű napsütés.

        Most épp a szobájában dudorászik. Már nincsenek illúzióim, hogy esetleg el is alszik, de hátha mégis. Igaz, nála az itthoni délutáni alvás manapság ismeretlen fogalom, és Zsifi is kezd leszokni róla. Hol vannak már azok a békeidők, amikor ebéd után másfél-két órát szundítottak a szülők pedig még egy filmet is megnézhettek, ha akartak? Volt-e ilyen valaha?

        A Jézuskánk serényen dolgozik, csak beszerez és beszerez. Igaz, mindez nem egyszerű egy-egy beteg gyermek mellett, de nem lehetetlen. Bár a dolgot nehezíti, hogy például Bobó nem bírja elviselni a kedvenc üzleteimet, és mindannyiszor, mikor csak megközelítjük, „érdekes helyre akarok menni Anya”. Zsifi pedig megunja a babakocsit vagy a bébitaxit, és olyankor miután kiveszem, célul tűzi ki az üzletek árukészletének minél teljesebb megsemmisítését (ez eddig még egyszer sem sikerült neki szerencsére).

        Az eladók eltérően viselkednek velünk. Van, aki már azt sem nézi jó szemmel, hogy egyáltalán 100 cm alattiakkal közelítünk az üzlet felé (még akkor is, ha történetesen nem egy agyonzsúfolt parfümériáról van szó), másokat az sem zavar, ha a gyerekek a futópadot vagy a mini steppert próbálgatják