• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Előkarácsonyi latolgatás

        Kuc-kuc. A kórokozók újra támadásban.

         

        Pénteken a délutáni alvás idején jött a telefon, hogy Zsifit haza kellene hozni, mert nagyon folyik az orra és csúnyán köhög.

         

        Ma reggelig egész szépen javult, gondoltam, mehetünk MMR oltásra, épp tegnap múlt 15 hónapos. Csakhogy hőemelkedése lett, így a szuri elmaradt. Most fent alszik az ágyában, kíváncsian várom, hova mozdul a hőemelkedés.

         

        Adventi-karácsonyi készülődés van itthon. Előkerültek a karácsonyi dekorációs eszközök, úgymint fénycsövek, fényfüggönyök, világító alakok (csillagok, rénszarvasok), üveggömbök (pontosabban törhetetlen anyagú karácsonyfadíszek) s már néhány újat is beszereztem, arra való tekintettel, hogy Bobó már nagyfiú és nem mindegy, mi lóg a fán. Így lesz rajta hóember, csillag, télapó, és más, gyereknek való díszítés. Szigorúan nem törhető anyagból. Szalmából, papírból, papírmaséból, stb. Mióta a férjemmel közös karácsonyfánk van (vagyis az összeköltözésünktől számolva az idei az ötödik karácsony, melyet egy fedél alatt töltünk, minden évben ugyanazok a kék-ezüst díszek lógnak a fenyőről, és jó lesz a változatosság.

         

        Természetesen a gyerekek csokoládés adventi naptárjai is rajtra készen várják, hogy kis kezek kibontsák őket.

         

        Apropó karácsonyi csokoládé. Csokitélapó. Szaloncukor. Avagy tejbevonómassza. A kínálatot elnézve nem lesz egyszerű valódi, különleges csemegére bukkanni. Egyelőre még nem tudom, hol lenne érdemes kezdeni a keresgélést. Igaz ugyan, hogy a gyerekek a bevonómasszát is jóízűen elfogyasztanák, mégis, a késztetést, miszerint rendes csokit majszoljanak, nem tudom legyőzni. Gazdasági válság ide vagy oda.

         

        Úgy terveztük még egy fél évvel ezelőtt, hogy a karácsonyt már a saját házunkban, kandallótűz mellett töltjük. Na ez nem jött össze. Az építkezés nem halad. Válaszkerítés sehol, a burkolók is mintha felmondtak volna (munka félbehagyva, mesterek (?) sehol – a következtetés adott, csak remélni merem, hogy hibás).

         

        De vissza az ünnepekhez. Bobó már két napja fel akarta hívni a Télapót, hogy elmondja neki, mit hozzon ajándékba. Hajót. Gyurmát. Markolót. Autót. Úthengert. Talán egyszerűbb lenne azt sorolni, mit ne hozzon. Virgácsot.

        Mert azt nagyfiam bizony nem akar.

        -         Ha rosszak lesztek, nem hoz Nektek a Mikulás ajándékot, hoz viszont virgácsot!

        -         Neeee……

        A Neeee…. Már kórusban megy, egyszerre kicsi és pici szájából.

        Zsifi Neeee….-je is adekvát. A tiltakozás ugyanis nagyon megy, mondhatnám, profi módon. S hogy mi megy még nagyon? A közös rosszalkodás. Köpködés. Orrfújás. Leginkább a kocsi hátsó ülésén, utazás közben. Nagyon jól tudják, hogy a szóbeli fenyegetésen kívül eszköztelenek vagyunk, így a büntetés is elmarad. Másrészt hogy fegyelmezzek egy 15 hónapost… És hogy magyarázzam meg a 34 hónaposnak, hogy neki nem lehet, amit a picinek igen (vagyis neki sem, de a látszat szempontjából ez mindegy is)…

         

        A következő teendő a karácsonyi ajándékok kiválasztása – avagy probléma 2. Problémarengeteg. Gyerekek (2 db), keresztlány (1 db), nagybácsik (2 db), nagynénik (2 db), nagynéni pasija (1 db), nagyszülők (4 db), dédnagymamák (2 db). Férjek (1 db). Még végignézni is ijesztő…

         

        A koncepciónk adott, már csak végrehajtásra vár (de arra nagyon). Ezt sajnos nem árulhatom el, mert az említettek közül túl sokan olvassák e sorokat, a meglepetést nem lőném le (ezer bocsánat minden kíváncsi rokontól).  

         

        Hogy a férjem mit szeretne? Saját bevallása szerint világbékét. Szerintem sokminden egészen mást.

         

        S hogy én mit szeretnék? Egy új állást, pontosabban azt a bizonyosat.