• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Újra itt

        Fura. Idő. Azt hiszem, ha egy nap negyven órából állna, akkor sem lenne elég. Talán az ötven sem. De talán jobb is így. Elég ennyi rémség egy napra, már ha az ember elbírja.

         

        Vége a pesti tanfolyamnak, végre. Nem volt könnyű, és nagyon feszített volt a tempó. Megvolt a vizsga, szombaton. Az eredmény? Még nem tudom, de inkább hagyjuk is.

         

        Pénteken lezárult egy állásinterjú sorozat. Az eredményre várok. Ez a most vagy soha. A pénteki utolsó forduló egész napos volt. Assessment center. Vagyis munkapszichológusok vettek minket górcső alá, behatóan. azért a többes szám, mert a többi jelentkezővel közös feladat is volt. Vitatkozni, érvelni, indokolni, stb. Prezentálni, előadni, összerakni, stb.

         

        Az első menet két órán keresztül tartott, egyedül. Teljesen kifacsarva léptem ki az ajtón. A gyerekek bölcsiben, jókedvűen, a férjem dolgozik. A délutáni menet előtt még három óra szabadidő. Úgy terveztem, a második előtt sétálok egy nagyot, megebédelek a barátnőmmel (szia!), pletykálunk egy sort... Pont eddig jutottam a gondolatmenetben, mikor csörgött a telefonom és a leendő (nem leendő?) egyik szomszédunk hívott. Ülsz? - kérdezte. Ó. Rosszul hangzik.

         

        A pletyós ebédből semmi nem lett, helyette az utolsó pillanatig ültünk leendő szomszédainkkal (nem szomszédainkkal?) egyikük házában és próbáltuk kitalálni, hogy mi legyen. A lényeg, hogy az építkezés veszélyben van. A ház veszélyben van. A befizetett pénz veszélyben van.

        Mintha a Blikkben olvasnám. Igen, sajnos ilyen nap mint nap megtörténik. Másokkal. Hiszi ezt az ember, míg aztán maga is bajba kerül. Nem tudom, hogy lehet ebből jól kimászni. Próbáljuk a dolgot jogilag csűrni-csavarni, de minden perre menő ügy rengeteg időt vesz el az életünkből. A valós időt és még extra éveket is. Arról nem is beszélve, hogy elsősorban házra van szükségünk. Másodsorban a pénzre. És mindezek előtt azokra az extra évekre is, amelyekben a gyermekeinket nevelhetjük. 

         

        Szóval, ennyi jó hír után robogtam a gyerekekért, akiket hazafuvaroztam, de a kocsiból már Nagyapó vette ki őket ? én gyűrötten, idegbajjal küszködve rohantam vissza az állásinterjúra, hogy minden diplomáciai készségemet és tárgyalókámat bevetve udvariasan, ugyanakkor határozottan abba az irányba terelgessem alapvetően többszörösen ellenérdekelt sors (és verseny)társaimat, amit én szeretnék. Mindeközben attól féltem, megverem őket, pedig szegények semmiről nem tehetnek. Hogy mennyire sikerült elvonatkoztatni a magánügyektől, állítólag egy héten belül kiderül.

         

        Azt már remélni sem merem, hogy a házunk is megoldódik ilyen hipp-hopp. Holnap össznépi randevú az adásvételit író ügyvédnél. Azóta azt is átnézettük egy dörzsölt ügyvéddel, aki csak a szerződés hiányosságait sorolta. Megnyugtató.

         

        Inkább nem is írom tovább. Legyen a főszereplő Zsifi és Bobó. Fogak száma hat, Zsifinél. Egészen belehúzott. Egy hát múlva tizenöt hónapos lesz. Bobó két hónap múlva három éves. Tegnap levágtam a haját. A család egységes véleményét figyelembe véve csak elöl és hátul. Nagyon csinos lett, bár eddig is szép fiú volt. Nagyon édes testvérek, Bobó gyakran megölelgeti Zsifit, és ilyenkor jelent nekem: ?Anya, nézd, barátkozunk!?.És tényleg. Nagyon aranyosak.

         

        Ma délután anorákokat vásároltunk. Mivel az időjárás igazi téliesre fordult, eljött az idő, hogy beszerezzük téli ruhájukat. Kaptak is egyet-egyet: Zsifi pirosat, Bobó kéket. Holnap egyforma ruhában ballagunk majd a bölcsibe és kisoviba.

         

        Ma olyasmi történt, ami még eddig sosem: Zsifi sírni kezdett, mikor beadtam. Délután azt mondták a gondozónénik, hogy minden rendben volt, úgyhogy csak egy kis reggeli szomorkodás. Tény, hogy nagyon anyás mostanában. Egész idő alatt az ölemben ül: vagy csak onnan nézeget, vagy könyvet hoz és mesélnem kell, vagy itatom, vagy bármi.

         

        Bobó útban van a szobatisztaság felé. Az út balesetektől nem mentes (gyakran estére az összes nadrágja a mosógépben végzi), de nem adjuk fel, rendületlenül haladunk előre. A beszélőkéje egyre választékosabb, néha olyan szóösszetételeket és gondolattársításokat alkot, hogy kinyúlunk a nevetéstől.

         

        Újra bele kell jönni az írásba. Talán lesz rá idő. Igyekszem.