• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Estére várva

        Mindenkinek lehet rossz napja. De ennyire?

        Hiába a gyönyörű őszi napsütés, a barátságos hőmérséklet, reggel óta csak a túlélésre összpontosítok. Már tegnap este éreztem, hogy ez lesz, még a férjemet is leparancsoltam a nappaliba aludni (a gyerekekhez úgyis én kelek, így nem kell az éjszaka közepén számtalanszor fel és le lépcsőznöm), hogy ne zavarjam éjjel. Most én vagyok a család vírusgazdája. Nem mintha kifejezetten betegnek látszanék, de ahogy érzem magam… Egy dolgot látok magam előtt, ezernyi változatban: ágyat, ágyat, ágyat! Belefeküdni és aludni, aludni, aludni! Jó is lenne. De a ház szalad, takarítani kellene. Az építkezés nagyon lassan, de a végéhez közelít, csomó dolgot be kellene szerezni, mindezeket csomó pénzért, így a munka sem állhat meg. Nincs munka, nincs fürdőszoba. Jó üzlet… A gyerekeknek szandál és cipő kell. Nincs munka, nincs cipő. Meg különben is. Nappal aludni? Micsoda luxus az.

        Zsifi teljesen elhagyta a délelőtti alvást. Ennek következtében 11 órakor már nem lehet bírni vele, annyira fáradt. Ahogy jöttünk haza ügyes-bajos dolgaink intézése után, egyszer csak, egy hangos szó nélkül, elaludt az autóban. Két nap alatt másodszor. Már nem alszik el délelőtt, de az az egy óra még hiányzik neki. Pedig éjjel is hosszan alszik – lehet, hogy fél hatkor kel, de nálunk este hétkor már csend van. (Ez megfizethetetlen.)

        Na jó. Egy kis luxust mindenki megengedhet magának – néhanapján. Takarítani holnap is lehet. A munka mai része pedig már készen van.