• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Szép-szép hétvége

        Bobó és Zsifi mint két jó testvér, pont úgy viselkednek. Többnyire.

         

        Egyre inkább kezdenek összenőni. Szombaton az egyik nagy hipermarket belső játszóterén rendeztek hatalmas viháncolást (igaz, nevezhetném őrjöngésnek is, ha az nem lenne olyan pejoratív felhangoktól terhelt, mint amilyen). Kis házba be, kis házból ki. A mini csúszdát egyik tolta előre, másik tolta hátra. Majd cseréltek. Nevetés, kacagás hallatszott mindenhonnan ? illetve hallatszott volna, ha nem lett volna egyébként akkora zaj. Én nem is értem, mintha karácsony lenne, de legalábbis télapó vagy húsvét. És ingyen osztanák a karácsonyfát, a csokoládé télapót, vagy a sonkát (amit gyakran szinte meg is tesznek, csak a télapó nem látott kakaót, a sonka meg húst ? minden kritikai érzékre szükség van az ár-érték arány megfelelő kitotózásához).

         

        Akárhány bevásárlóközpont, pláza vagy hiper- szupermarket, diszkont vagy kiskereskedés nyílik, mind tele van. Hogy lehet ez? Nem hinném, hogy a vásárlóerő nőtt ilyen mértékben (talán hagyjuk is a pénzt és politikát, a fizetéseket inkább ne is említsük; persze lehet, hogy a bioüzemanyagok miatt emelkedik az élelmiszerek ára). Ok, nagyon rossz idő volt hétvégén, a gyermekeknek pedig ki kell mozdulniuk ? az egész család érdekében, szól a ? saját ? tapasztalat. Jó lenne viszont, ha nem csak pénzköltési apropók akadnának a családok időtöltésére.

         

        Nem mintha nem várnám a Fórum megnyitását (nőből vagyok, na). Nem utolsósorban annak új színházterme miatt. Jó lenne néha szépen felöltözve egy-egy estére elszakadni a férjemmel, és kikapcsolódni. Nekem. Nyilván ez hamar megváltozik, s mihelyt munkába állok (még három hét), esténként a házimunka vár, a fáradtság pedig nem ad a lábamra tűsarkút s a fejembe mehetnéket. De ki tudja.

         

        Zsifi lustálkodott hétvégén, nem nagyon mutogatta sétáló képességét. A lustálkodás ugyanakkor erős túlzás, a délelőtti alvásnak végleg befellegzett. A déli is másfél órára redukálódott. Azok a régi szép idők? Az éjszakák továbbra is négy-öt szakaszban telnek. Fogak száma nulla (de a felsők nagy erőkkel próbálnak előbújni, csak jönnének már!).

         

        Bobó továbbra is Némó-lázban ég. A tévé állandóan megy, és semmi más nem nézhető, csak Némó.

         

        Tegnap az autóban ültünk, kivételesen csend volt, amit a kukifaló brigád elmélyült tevékenységének köszönhettünk. A férjem meg is jegyezte, hogy az autója belseje az elmúlt hetek sűrű elfoglaltsága után, újra magán viseli gyermekeink szorgos kezeinek, fogainak (ó, bocsánat, hiszen csak az egyik rendelkezik ilyesmivel) nyomát. Vagyis: kuki- és kekszhegyek mindenfelé (az én autómról még csak meg se emlékezzünk, az kizárólag kívülről hasonlít járműre, belül talán éppen csak kisegerek nem laknak). Bár kedves férjem sem kutya, a vezetőülés mögötti tér legtöbbször PET palackok és Red Bullos fémdobozok sokszínű kavalkádjával van tele.

         

        Egyszer csak a csendet Bobó hangja törte meg: ?A bohóchalak nem viccesek.? Uff. Szólottam. A nevetéstől majdnem kiestünk az ajtón. A bohóchalak nem viccesek. Ezt ugyan eddig is tudtuk, mert Pizsi (Némó apukája, ugyebár, aki elvitte Némót iskolába, ám aztán Némót elrabolta a fogorvos bácsi ? a készítők vajon gondoltak arra, hogy ezzel az iskolába járást veszélyes dolognak tüntetik fel?) nem rest naponta többször is ezt az eszünkbe vésni. Kívülről fújjuk az egészet. De nem, nem, és nem, nem lehet semmi mást nézni, az pedig szóba sem jön, hogy a tévé offline maradjon. Szörnyű lenne.

         

        Reményeim szerint ez is csak egy Bobó időszakos mániái közül. Nagyon várjuk a végét. A férjem arra vágyik, hogy végre a Hihetetlen család is szerephez jusson, én azt szeretném, ha végre nem az a mozgóképes, sok esetben destruktív tartalmakat sugárzó fekete doboz ontaná az észt reggeltől estig (igen, jobban szeretném, ha nem doboz lenne, hanem lapos tárgy J). Egyébként Némóval nincs semmi bajom, szerintem nagyon aranyos mese. Kedvenc részünk a ?Némó, csíkoknak ifjú viselője ? befogadunk a magas víz alatt, mint díszhalat?.

         

        Zsifit nem hatja meg a tévé, még. Ő leginkább Bobó autótengerét zülleszti, nem kis mértékben. A Szubarunak naponta többször lába kél, legnagyobb rémületünkre. Szubaru nélkül lenni nem lehet mostanában. Mivel az autótenger nyolc tagúra duzzadt (illetve kilenc, mert Henry két tagú: mozdony plusz szeneskocsi), az autókat egy peluskába bebatyuzva szállítjuk a szintek közt. Kivéve a Szubaru ? ő Bobó kezében utazik. Mindenhová.

         

        Rég volt ilyen nyugodt hétvégénk. A titok egyszerű: végre a család minden tagja együtt lehetett. Zsifi, Bobó, Apa, Anya. Így, négyen. Kár, hogy jön a hétfő.