• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Éjjeli táncmenet

        Továbbra is dívik nálunk az éjszakai élet. Sőt!

         

        Na nem arról van szó, hogy én és a férjem (vagy rosszabb esetben a gyermekeink) eljárnánk szórakozni vagy Zsifi és Bobó prebölcsis illetve kisovis éjjeli mulatságokba. Mulatságnak nem nevezném, sem eljárásnak. Esetleg fennjárásnak.

         

        Ma éjszaka újabb két és fél órát töltött ébren anya és kislánykája. Tegnap Zsifi szorgosan erőteljes hasmenésbe kezdett, alig győztük a pelenkákat cserélni. Éjjel arra keltem, hogy öklendezik. Mire beértem hozzá, éppen hányt. Szegény kicsikém (bár ahogy Bobóval megegyeztünk anno, Zsifi a pici) csak ült ott az ágyában, nyakig hálózsákban és álmosan pislogott rám a félig összezárt szemhéjai mögül, mikor ijedten felkapcsoltam a villanyt (igen rosszul esett mindkettőnknek a világosság). Gyors ágyneműcsere után reménykedve tettem vissza a kiságyba, hátha van még esély a problémamentes megnyugvásra, bár akkor már volt egy tippem. Aggódni nem aggódtam különösebben, Zsifi ?olyan hányós baba?, a vírusok hamar "a kis hasára mennek", nem ritka nála a hányásos betegség. Főleg, hogy Bobónak szombaton fél napig magas láza és hasmenése volt, igazából számítottam valami hasonlóra Zsifinél is. De éjjel hamar lezajlott a dolog, és utána viszonylag nyugodt volt, ivott is jóízűen. Mégis, további két órára volt szükség, hogy visszaaludjon, addig sokat sírdogált. Végül megpróbálkoztam az éjjeli orrszívással, bár nem szörcsölt a kis orra ? na ez bevált. Ahogy kijöttem a szobájából, se kép se hang, reggel fél hatig egy moccanást sem lehetett hallani, olyan szépen elaludt a kisasszony.

         

        Várom, hogy mikor lázasodik be. Vagyis dehogy várom, inkább az a pontos kifejezés, hogy számítok a láz felbukkanására. Ma már többször biztosra vettem, hogy most tuti láza van, ám a hőmérő higanyszála sosem kúszott 37,6 fölé (főleg, hogy digitális), fülben mérve. Tartok tőle azonban, hogy ami késik, nem múlik.

         

        Már csak azt nem tudom, hogy mi lesz, ha visszamegyek dolgozni (pont ma adtam le a papírt, hogy november 1-től szeretnék ? dehogy szeretnék ? visszatérni napi 8 órában). Az egész tél egy nagy gyermekápolási táppénz lesz. Talán ráér még az a karrier?

         

        Így most várom, hogy fölébredjen. Napok óta nem aludt jól napközben, de tegnap és ma nagyon nyugodtan és mélyen szundít világosban is. Már csak az éjjeleket kellene rendezni, de nem akarok telhetetlennek mutatkozni, egyelőre kicsivel (és picivel) is beérem. Csak a táskák sokasodnak a szemem alatt és olyan az ábrázatom, mintha valaki jól szemen vágott volna. De nem ez a gond, hanem az az ólmos fáradtság, ami a nap minden percében hűen kísérget. Kisgyermekesek biztosan tudják, miről van szó (és még azok is emlékezhetnek rá, akiknek kisgyermekük immáron nagy gyermek).