• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Tipegés

        Sejtésem, miszerint Zsifi hamarabb fog járni, mint hogy kibújjon az első foga, mára bebizonyosodott. Foga ugyanis még nincs, de délelőtt megtette az első bizonytalan lépéseit – felém. Nagyon boldog volt, hangosan visított és nevetett. A kis fogatlan szájával. Igaz, csak két-három imbolygó lépést tud tenni, de valahol el kell kezdeni. Nagyon édes, ahogy a kis hurkás (mert az ám!) lábacskáival, fog nélkül kacagva tétova teve módra döcög előre, hogy aztán nagy nevetve a karomba zuhanjon.

         

        Emellett egyre jobban kommunikál (persze legtöbbször nemtetszését fejezi ki). Minden gá. Mindenre azt mondja, hogy gá vagy ga. Ha valamit el szeretne érni, csak rámutat és türelmetlenül ga-ga. Vagy kinézi a célszemélyt, megtámadja, és vele végezteti el a munkát, ami a céljai eléréséhez szükséges (ez a nap nagy részében én vagyok, természetesen).

         

        Megtanulta, hogy hol van Anya orra, és a kérdésre meg is mutatja. Bobó könyveit lapozgatja, mutogat a számára érdekes ábrákra és figurákra, és szépen el kell neki magyarázni, hogy mi micsoda.

         

        De ha valami nem úgy történik, mint ahogy ő azt a gyönyörű kis fejecskéjében elképzelte, akkor aztán jön a nemulass. Főleg neki, mert továbbra is jó szokása fejét a padlóba verni, ha éppen mérges (gyakran mérges). A férjemmel gyakran csak nevetni tudunk rajta, olyan muris nézni. Aztán persze jön a nagy vigasztalás.

         

        Bobó nagyon ügyes volt: mikor érte mentem, éppen a WC-n ült, mindenféle produktum termelésén dolgozott éppen. A siker nem is maradt el, így nagyon megdícsértem. Lassan amúgy is itt az ideje elhagyni a pelenkát, már nagyfiú a nagyfiunk. Nem beszélve a pelenka horribilis áráról…

         

        Néha elgondolkoztam a papír- vagy textilpelenka kérdésén. Aztán mindig arra lyukadtam ki, hogy nem vagyok én elég elszánt a textilpelenka körüli tortúrák elvégzésére. Meg nem hiszem, hogy a folyamatos cserélgetés (ti. a babák komfortjának és a bőr egészségének megóvása érdekében) a kicsiknek olyan nagyon kényelmes lenne. Elég, ha csak Zsifit nézem, aki kész hisztihadjáratot indít minden egyes pelenkázási kísérlet kezdetén s csak a pelus helyére kerülése után hagyja abba. Régebben kész küzdelem volt minden alkalom, mára már a tiltakozás vehemenciája csökkent.

         

        A gyerekek egyébként a csodálatos időjárásnak köszönhetően állandóan orrfolyósak, mint ahogy az lenni szokott. A porszívó (Az Új Porszívó) újra napjaink rendszeres szereplője – több okból is. Egyrészt, mert reggel-este orrszívásra használjuk. Másrészt, mert a fennmaradó időben Bobó kedvenc játékeszköze, ami ha nem elérhető számára, nagy hisztiket generál. Először is: mert nem kapcsoljuk be. Másodszor: mert nem viszem le a nappaliba. Harmadszor: mert nem visszük magunkkal a bölcsibe. Negyedszer: mert nem vesszük elő (ez ritkán fordul elő, mivel legtöbbször elöl van hagyva, a kisebb ellenállás felé való elmozdulás jegyében). Szóval, a porszívó az első számú játékeszköz, nem mintha nem lehetne a lakásban szanaszét fellelhető játékokkal tengert rekeszteni. Csak labdából kb. 220 darab van (ezt azért tudom, mert van két 100 darabos készletünk, a férjem szerint az kell). És akkor még nem beszéltünk az autókról, plüss állatokról, egyéb kabalákról és a számtalan egyéb hangot adó és nem adó foglalkoztató alkalmatosságokról. Néha egy-egy adagot előveszünk, majd elrakjuk, hogy ne unják meg őket.

         

        Ja, és vannak még a könyvek. Szorosan gyűjtjük őket, gondolva arra, hogy a gyermekek egyre cseperednek, így van már gyermek enciklopédia sorozatunk is, pár darab. Sosem lehet tudni, milyen érdeklődésűek lesznek a gyerekek.