• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Irány a kisovi

        Az utolsó bölcsis napunkat éljük, már ami Bobót illeti. Holnap reggel már kisoviba viszem. Ami még mindig bölcsi, csak annak a legnagyobb csoportja. Ugyanabban az épületben van, mint az eddigi csoport, csak egy másik bejáraton kell majd bemenni. Az udvar is közös és természetesen a gondozónénik sem változnak. Szerencsére. Nem is tudom, mi lenne. Nagyfiam egyáltalán nem szereti a változásokat, és pici kora óta nagyon bizalmatlan az idegenekkel szemben. az ó bizalmát elnyerni valóságos kihívás.

         

        Nem úgy a húga. Zsifi legjobb szórakozása, hogy egy nagyobb társaság egyik tagjától a másikig vándorol, természetesen kézről- kézre járva. Ő szépen megmutatja, kihez szeretne menni, és mi felnőttek, természetesen kedvére is teszünk. Nagyon barátságos kisgyermek 8majdnem csecsemőt írtam, de egy hete már hivatalosan is kinőtt abból a kategóriából). És majdnem biztos vagyok benne, hogy előbb tanul meg járni, mint hogy az első foga kibújjon.

         

        De visszatérve Bobóra. Péntek reggel megpróbálkoztam, hogy bemegyünk együtt a kisoviba, megnézni a csoportszobát. Így is tettünk, de nem arattam túl nagy sikert. Vonakodva jött velem, és láthatóan egyáltalán nem érezte jól magát egy csöppet sem. Nyafogott is, hogy menjünk. Ellenben Zsifinek nagyon tetszett az új hely, nem kevésbé az ottani bölcsis néni, aki az ő gondozónénije lesz.

        Nagyon kíváncsian várom a holnap reggelt, hogy fog sikerülni. Bobó bölcsis nénije lesz a reggeles, tehát mikor viszem, már ő ott lesz (ha nem így lett volna, akkor csak 9-re vinném, hogy kedvenc óvónénink fogadhassa) – így lesz legkisebb a trauma. Ha ezt sikeresen átvészeljük, már csak azt kell túlélni, hogy az összes fiú cimborája (akikkel egyébként a legjobban szeret játszani) holnaptól mind óvodás lesz, mivel ők idősebbek Bobónál, átlagosan fél évvel. A lányok közül a többség marad, de nagyfiam velük eddig kevesebbet játszott. Na majd ezután.

         

        Ez a holnapi nap nagy kihívása. A kisfiúból nagy(obb) fiú lesz. S hogy ez mire emlékeztet? Hogy az idő telik s míg szinte tegnap győzködött a férjem egy lakásnézés (otthonkeresés) után, hogy a ritmusosan görcsösen fájó derekam nem kevéssel több mint gyanús, így a harmadik trimeszter vége előtt két nappal, és mégiscsak be kellene ugrani egy kontroll NST-re, elsőszülöttünk hipp-hopp máris elmúlt két és fél éves (egész pontosan egy hónapja és egy hete – kerek dátumok).  Második babánk meg egy éves és egy hetes. Hihetetlen. De hogy mi is öregszünk… ahhoz nem fér kétség.

         

        Pont most beszélgettem a szomszéd lánnyal (több mint két éve először két percnél hosszabban, hiába, elég zárkózottak vagyunk, nem csoda, ha Bobó is az) s megtudtam, hogy még egyetemre jár. Mondtam is neki, milyen jó dolga van. Rövid időre felébredt a nosztalgia, milyen szép idők voltak azok, mikor egy-egy szerda este az okozta a fejtörést, vajon hová is menjünk szórakozni. Nem mintha nem lett volna egyértelmű, mégis elölről kezdtük a lehetőségek számbavételét, minden alkalommal (kezdetben a kérdés az volt, milyen sorrendben, később, az egyetemi klubunk bezárása után a probléma aktuálisabbá vált). Ezt csak egy, ennél sokkalta nagyobb baj előzte meg, történetesen a „mi a csudát vegyek fel ma este” kérdéskör. S mikor nagy nehezen mindezt sikerült kitalálni, indulhatott az este. Másnap a reggel hatos hazatérés utáni reggeli laborgyakorlatok igazi megpróbáltatások voltak – a gyakorlatvezetőknek is. Az nem lehet igaz, hogy egy nyavalyás kalibrálás se sikerüljön, és hogy lesz a narancssárgából zöld? Nem parány a nagy talány…

         

        Szóval, nagyon jó volt. Aztán egyszer csak már nem hiányzott az éjszaka. Akik addig érdekesek voltak, többé már nem voltak azok. Már nem volt mulatságos se a levegőtlenség, se a zaj, se a tömeg, se a hajnali villamos, de még az éjszakai taxi sem. Nem volt vicces kialvatlanul előadásra menni (na jó, inkább nem menni) és nem volt vicces az elkövetkező két fáradt nap sem (mert a szükséges pihenés egyre hosszabbra nyúlt). Száz szónak is egy a vége, pont elég volt annyi, amennyi. Vagy ha tetszik megvénültünk.

         

        Aztán jöttek a gyerekek, és a fentieknél sokkal izgalmasabb dolgok foglalkoztatnak minket, például, hogy Bobó hogy viseli majd a kisovi első napját. Holnap kiderül.