• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Az élet Budapesten - vidéki szemmel

        A helyzet javuló. A tegnapi böjt (a nap mérlege fél adag szilárd étel és két deciliter tea) és hányás után elérkeztünk ahhoz a ponthoz, mikor a hasmenés átveszi a tünetek vezetését - azaz a vírus lassan elhagyja Zsifit. Végre. Ezzel párhuzamosan ronda köhögés kezdődött, de a jellege egyre szebb. Emellett reggel egy szuszra megitta a kakaóját, csak akkor torpant meg, mikor egy következő kis adaggal próbáltam becsapni és az antibiotikumot beletettem. Na ezt igen hamar megorrontotta és méltatlankodva elhajította a cumisüveget. A büntetésem a sikertelen átverés(i kísérlet) miatt az lett, hogy a repülő cumisüveg útjába eső nyomvonalat takaríthattam fel, mivel a gyártási technológiák hiányossága (?) miatt még mindig nem találkoztam olyan cumisüveggel, ami nem csöpög, nem folyik.

        Persze lehet, hogy a keresési taktikám nem megfelelő. Mégis úgy tapasztalom, hogy ártól, gyártótól és márkától függetlenül a kezdetben éppen csak csöpögő cumisüvegek egy hét alatt (legtöbbször még enyi sem kell hozzá) Niagara-folyásúvá válnak. Jobban belegondolva, ez nem rossz üzletpolitika, hiszen a ragacsos tea- és kakaócseppek feltakarítását megelégelő anyukák így új darabokat szereznek be, hátha-alapon. Az eladás nő, a profit is. Ez lehetne egy újabb összeesküvés-elmélet alapja. S a pszichiáterek forgalma is nőhet...

        De ha jobban belegondolok, a cumisüvegeket nem is próbálják úgy eladni, hogy csöpögésmentes. Lehet, hogy ez csak egy újabb alaptalan elvárás? Végülis tényleg nem állította senki, hogy nem fog csöpögni.

        Két napja a fővárosban jártam állásinterjún. Ez persze nem jelenti azt, hogy oda költözünk, csak annak az egyszerű ténynek a hozománya, miszerint az összes nagyobb cég Budapesten székel - a HR osztállyal és a részlegvezetőkkel együtt. És mivel a hegy nem megy Mohamedhez, az interjúkra nekünk kell felutazni. Minimálisan elvárható mindenkitől, aki munkát keres, végülis nem várhatjuk a sült galambot. Kinek kell az...

        Az interjú összességében nem sikerült rosszul, mehetek a következő fordulóra. Ám újra rá kellett döbbennem, milyen "vidéki" vagyok s mennyire szokatlanok nekem a tízszer akkora város dimenziói. Ha muszáj lenne, biztosan meg lehetne szokni, de addig, amíg nem muszáj, inkább maradunk. Egyébként bosszantóan több a lehtőség a fővárosban. Ott az ember sokkal hamarabb találna jó állást, mint bármely másik kisebb városban - ami nem is feltétlenül kicsi.

        Elnézve az ottani viszonyokat, a hatalmas távolságokat, a közlekedést, és belegondolva, hogy milyen nehéz lehet ott egy család életét megszervezni, csak egy dolog jut eszembe. Minden elismerésem azoké a családoké, akik az ottani adottságok mellett képesek egy család életét úgy összehangolni, hogy mindenki időben eljusson bölcsibe-oviba-suliba-munkahelyre, ha kell, egy vagy több bűvészként közreműködő családtag segítségével, a gyerekek igényeinek legmagasabb szinten való kielégítésével, mindezt úgy, hogy a munkáltató is elégedett lehessen. Nagy művészet, és rengeteg energia, nem kis önfeláldozással. Szóval, le a kalappal.

        Az interjú ugyan jól sikerült, de bizonyos pontokon teljesen egyértelmű, hogy nem fogunk tudni megállapodni (pl.: az azonnali munkakezdés és a kezdeti másfél hónapos, folyamatos fővárosi jelenlétet igénylő tréning esélye Zsifi másfél hónap múlva esedékes bölcsődei beszoktatása miatt egyenlő a nullával), így a munkakeresés még várat magára.

        Egyébként Bobó utolsó bölcsis napját éljük ma, hétfőn más kisoviba megy. Nagyon kíváncsi leszek.