• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Trendvadász

        Ez is eljött.

         

        Nagyon kihalt volt ma a ház. Nem volt jó. Mintha a felem hiányzott volna, és hiányzott is. Nagyon. A fiúk elmentek dolgukra: munkába, bölcsibe. Mi lányok maradtunk: Zsifi és én.

         

        Úgy láttam, kisasszonykám nagyon felszabadult, hogy nem kell terrorveszélytől tartania. Bobó nem kíméli, mikor itthon van. Óhatatlanul kisebb-nagyobb összezördülések után mindketten háborús sebesüléseket szereznek, főleg persze a kisebb. Így nagyon élvezte (minden jel szerint), hogy kettesben vagyunk, és a legnagyobb veszélyt önmaga jelenti saját magára. Minden figyelmemet rá tudtam fordítani, és új dolgokat fedeztem fel: ügyesen sétál, miközben a két kezemet fogja. Fogak száma nulla (ez nem új felfedezés, ezt eddig is tudtuk). És a legjobb (legjobb?): születésétől kezdve igen hisztis kislányunk a hiszti új formáját fejlesztette tökélyre: veri a fejét a padlóba. Én nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek.

         

        Bobó viszonylag nyugodtan vette a reggeli akadályokat. Ellenállás nélkül beszállt az autóba, pedig tudta, hova viszem. Azzal szereltem le a tiltakozását, hogy nagy feladatot bíztam rá: ő hozta a kis Némós táskájában a játékait. A fétistárgyak egyre gyűlnek: Maci, Foci, Szubaru, Harold a helikopter, Ferrari. Ezek közül csak a Macit és a csőrös poharat vitte be magával, de a többi biztosíték gyanánt ott hevert a táska alján. Miután felvette a benti szandált (imádott Crocsától megvált egy kis időre), rövid sírdogálás után elhelyezkedett az egyik gondozónéni ölében. És onnan nem volt hajlandó mozdulni. Délután azt mondta a kedvenc gondozónénink, hogy jól érezte magát, evett (!, csodák csodája), és azon kívül, hogy kicsit idegenkedett, semmi nem utalt a hosszú szünet utáni első napra.

         

        Aztán persze egyedül maradtam velük (mondanom sem kell, a férjem 24 órázik), és kitört a botrány. Bobó nem viselte, ha Zsifi akár csak meg is közelített engem (még hogy nyom nélküli első nap!), megfélemlített kislánykám pedig percenként visításban tört ki: akár érte egy csekélyke atrocitás, akár nem.

         

        Kimerülten fektettem le őket aludni, de Bobóhoz még számtalanszor fel kellett menni, mert épp szúnyogirtás van kint, és nagyon fél a repülőtől (fűnyírótól, betonkeverőtől, stb.). Mindig meg kellett nyugtatnom, hogy elment a repülő és elvitte magával a szúnyogokat is messze, az Óperencián túlra (?mi az az operenszia??), hogy azok ne csíphessék össze az arcát és a kis lábát (?a talpamat isz??).

         

        Közben, akármennyire is meleg volt ma, az ősz már erősen kopogtat. Máshogy süt a nap, más illata van a szélnek, máshogy zizegnek a falevelek, és reggelre a kellemesnél kicsit erősebben frissül fel a levegő. A gyerekekre hosszú nadrág, zokni, Zsifire hosszú ujjú felső ? szigorúan rózsaszín, ja, és kis csatok a hajába. Mint annak idején Bobónak, neki sem hullott ki a születési haja, így most a leghosszabb tincsek a feje búbjától egészen a nyakáig érnek. Nincs szívem levágni, így maradnak a csatocskák. Gyönyörűséges. Lassan kifúratjuk a fülét, a fülbevalót Olaszországból hozta neki Nagyapó meg Nagyanyó, mikor az öcsémnél jártak kint látogatóban.

         

        S hogy mi jelzi még az őszt? Természetesen a ruhaüzletek. Jönnek az új kollekciók, egyik érdekesebb mint a másik (de minden olyan egyforma), és nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre, mikor a megfelelő egyetemi öltözék kiválasztásával képes voltam egy fél órát eltölteni (micsoda tékozlás!). A végén persze maradt a kedvenc farmerom, meg egy póló.

         

        Ha Zsifi engedi, lehet, hogy teszünk egy trendfelderítő túrát a városban. Szigorúan csak azért, hogy cseperedő kislányom ízlése kellő ütemben formálódhasson, és még idejekorán megtaníthassam neki, hogy csak azt hordja, ami passzol hozzá, csak azért ne vegyen fel ronda göncöket, mert az a divat és mindenki azt hordja (főleg ezért ne vegye fel!).

         

        Egy királylány nevelését nem lehet elég korán kezdeni. Egy királyfiét sem, úgyhogy míg ő bölcsiben építgeti szociális kapcsolatait, én építgetem nagyfiam imidzsét. Egy bölcsisnek elengedhetetlen.