• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Pontredukció, avagy közjáték a szabadságban

        Tombol a szabadság. Még nekem is.

         

        Bár nem bíztam abban, hogy lesz egy is időm szusszanni, míg a család apraja-nagyja itthon van, mégis pihentető ez nekem is. A férjem kel fel az apróságokkal, és elviszi őket reggeli bolti- játszóteres sétára, már második napja. Ezalatt én nagy békésen alszom. Szuper!

         

        Mikor hazaérnek, Zsifi lefekszik aludni, én ebédet készítek, a fiúk pedig további programokra mennek, legtöbbször autókat néznek. Ha minden igaz, két héten belül utalja a biztosító a pénzt, így szerencsés esetben mire a férjem újra munkába áll és Bobó is bölcsibe megy, már újra két autónk lesz, és visszatérhet az élet a régi kerékvágásba. Apa dolgozik (de jó lenne még pár hét szünet!), Bobó bölcsiben (legszívesebben nem vinném), Anya és Zsifi pedig a napi ügyeket intézik. Emellett Anya gőzerővel dolgozik (ebből lesz a ház, ami reméljük, elkészül valaha).

        Mostanában nem tudok dűlőre jutni a saját érzéseimmel: egyrészt vágyom már a munkára, másrészt viszont úgy érzem, hogy ezt az elmúlt egy-két évet nem szeretném még lezárni, olyan jó főleg a gyerekekre koncentrálni. (A jelenlegi álláspályázataim is erre fókuszálnak: cél egy olyan munka megtalálása, ami mellett jut időm a családra. Meg jól is fizet. A lehetetlennel viaskodom…) Olyan, mintha a munkába állással valami végérvényesen elveszne. Segítség!

         

        Két napja nem lehet velük bírni: Kicsivel és Picivel sem. Hogy miért? Ki tudja… Foghatjuk a váltakozó frontokra, vagy arra, hogy Zsifinek még mindig nincs foga és talán lassan előbújik az első, vagy arra, hogy Apa az elmúlt két délután nem tudott velünk lenni, közlekedési ügyekért vezekelt.

         

        Avagy az állami pénzbehajtás áldozatai lettünk? Történt ugyanis, hogy a férjemnek 14 büntetőpontja gyűlt össze az elmúlt évek alatt, közlekedési szabályok megszegéséből (nem ismerem a helyes kifejezést). 18-nál a jogosítványt elveszik, és ma már azért is 4 pont jár, ha a zebrától 2 méterre tartózkodó gyalogost nem engedjük át (hm). Szóval, valami módot kellett találni a pontredukcióra: van is ennek módja. A felére csökkenthető a büntetőpontok száma (legalábbis a mi esetünkben), ha egy komplex felmérés után a kihágó részt vesz a képességeinek (vagy azok hiányának) leginkább megfelelő „tréningen”. A felmérés kresz tesztből, vezetésből és pszichológiai felmérésből áll. Ez utóbbit idézem: „Mennyire érzi magát feszültnek? A feszültségét mivel vezeti le? Gyakran fogyaszt alkoholt? A feszültségét alkohollal vezeti le?” Szomorú, hogy a vezetéssel kapcsolatos szabálysértésekkel kapcsolatban legtöbbször az alkohol is főszerepet játszik… (Hozzáteszem, a mi esetünkben természetesen erről szó sincs. Van viszont több, kisebb mértékű gyorshajtás a 4-es főút 30-as tábláinál, és szabálytalan előzés, aminek konkrétan én is résztvevője voltam, és megjegyzem, az előzés elmaradása komoly veszélybe sodort volna minket. De hát a záróvonal az záróvonal…) Szóval, a férjemet szépen besorolták a pszichológiai csoportba, mivel az értelmi képességei megfelelőnek bizonyultak. Megnyugtató, hogy a hatóságok is így látják – mégiscsak jól mentem férjhez (ezt mondogatom is sűrűn). A pszichológiai „tréning” Bálint-csoport, ami azt jelenti, hogy szépen sorban végigbeszélik, hogy a résztvevők miért vannak ott, ahol, és hogyan élik meg helyzetüket, bla-bla-bla. Ez a legnagyobb visszatartó erő, aki ilyenen részt vesz, tuti, hogy ezután szabályosan fog közlekedni, mert ezt egymás után többször elviselni igen megrázó. („Mér’, há’ rángattam én má’ ki családos embert a kocsiból, mer’ nem engedett át a zebrán! Még jó, hogy azér’ vagyok itt, mer’ ittasan vezettem! Mér’, te mér’ vagy itt?” ) És hogy mi lehet még visszatartó? Annak a pénzösszegnek a befizetése, ami kötelező a pontredukcióhoz. Ez megfelel egy normál állampolgár tisztességes havi bérének. Egész havinak, megjegyzem.

         

        Mindemellett valóban szükség van a szankciókra, mert lassan az életével játszik, aki a forgalomba merészkedik. Mind gyalogosként, mind sofőrként, mind utasként. Hogy a babakocsis anyukák helyzetét már ne is említsük…

         

        Visszatérve az apróságokra: nyafognak, hisztiznek, és fesztiváloznak egész nap. Nem értjük, miért, talán túl sok az energiájuk? Vagy kevesebb programot kellene szerveznünk? Örök szülői dilemmák, meg sem próbálom őket megfejteni. Csak egész nap ezen gondolkozunk, ismert a nóta, igaz? Vajon mit ronthatunk el…