• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Szabadság, szertelen

        Nagy a szabadság. Péntek óta négyesben: Bobót mintha kicserélték volna. Egész nap visongat, ugrál, szaladgál és nevetgél hangosan, csodamód élvezi, hogy Apával lehet. A legkisebb épp alszik, én csak annyit hallok az udvarról, ahol a férjem Bobóval éppen megtölti a medencét: "Ügyes vagyok Apa! Nagyon ügyes vagyok! Rugom a kerítésre! 'Ó van a locsoló? Engeggyük? Mingyán? Mingyán engeggyük? Ez milyen autó? Gyeünk, gyeünk! Moszt Apa cinájja? Én isz akaíjom! Én isz! Én isz akaok locóni!" És ez így megy egész nap, be sem lehetne ragasztani a száját. De nem is akarjuk.

         

        Tanulja az autókat. A legelső, amit megtanult kilóméterekről is felismerni, az a BMW. Azóta már megismeri a volkswagent is. Micsoda ízlés. Legtöbbször a toyotát is jól eltalálja, a citroen jelére azt mondja, hogy házikó. Minap egy kisbuszra azt mondta, az "olyan mint az Anyájé". És tényleg, ugyanaz a márka. Egyébként legújabb időtöltése nem véletlen, hiszen a biztosító még mindig nem fizetett a férjem totálkáros autójáért, így egész nap a hirdetőújságokat bújják Bobóval. Illúzióink nincsenek (ki járna jól egy biztosítóval szemben?), bár néha fel-felröppen egy-egy ötlet, hogy mi lenne, ha vennénk egy jaguárt, az olyan jó kocsi. Na ja. Mondanom sem kell, hogy ezek a felvetések nem tőlem származnak. A vicc (vicc?) az egészben az, hogy a férjem még komolyan is gondolja.

         

        Őrült visítás az udvarról. A szomszédban rövid fúrás volt. Nagyfiam hatványozottan fél az elektromos háztartási - és nem elektromos vagy nem háztartási - gépektől. Feketelistán van a fűnyíró, a robotgép, a hajvágó, a hajszárító, a betonkeverő, a csempevágó, az elektromos fűkasza, a fűszegélynyíró, a szippantóskocsi, a fúrógép, az elektromos csavarhúzó, a láncfűrész, meg még sorolhatnám. A környékünkön valahol, persze hallótávolságon belül, mindig akad valami javítani- és felújítanivaló, úgyhogy általában ezektől az eszközöktől zengenek az utcák. Ilyenkor visítva rohan be, és kétségbeesetten kérdi, hogy "Anya, megvédesz?". Ja, és félünk még a pillangótól, a légytől, a szitakötőtől (mert nálunk ám az is van). De nem félünk az oroszlántól meg a tigristől, mert azok rács mögött vannak az állatkertben.

         

        Az Apa fun club kimeríthetetlen. Bobó nem hajlandó enni, csak ha az édesapja leül vele a 40 cm magas kis zöld műanyagasztalkához, és együtt esznek, szigorúan csak Apa tányérjából, Apa villájával. Másik lehetőség, hogy a földön ülnek, Bobó befészkeli magát az apjához, autós magazinokat nézegetnek vagy a tévében pingvineket (leopárdokat, sündisznókat, etc.), és Apa szép sorjában adja a kisöreg szájába a falatkákat. Csak piciket, amiket Bobó alaposan megrág, lenyel, és csak akkor kéri a következőt, ha már üres a szája. Mindemellett az étvágya a nullhoz tart, már a csokipudung sem menő és továbbra sem kóstol meg semmi újdonságot.

         

        Közben Zsifi előtt lehetetlenség bármit is enni. Nem hogy kinézi a szánkból, de égtelen hisztizésbe kezd, amit következetes és szigorú szülőhöz méltóan nem bírunk hallgatni, így inkább megkínáljuk az elemózsiából őt is. Máskor ahol csak teheti, felpattan, és lépeget. El- elengedi a kapaszkodókat, egyensúlyozni próbál, majd hosszabb-rövidebb idő múlva lehuppan a fenekére. Ez vagy tetszik, vagy nem. Attól függ, milyen lábbal kelt és mennyire van elfáradva.

         

        Nosza gyorsan egy kávét.