• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Hosszú napok jöttek

        Néha azért nehezebb napok is jönnek. Szerencsére ami jön, az megy is. Mint ma.

         

        Csaknem kimaradt a délutáni alvás, bár a fejenkénti 20 perc értékét illetően nyugodtan mondhatom, hogy kimaradt. Pláne, ha azt is hozzáteszem, hogy Zsifi ébresztette Bobót, aki szerintem hosszasan pihent volna, ám így igen morcosan kelt fel.

         

        Tegnap nagyon elfáradtak, állatkertben voltunk délután, ráadásul Bobó tegnap nem is aludt napközben egy szemernyit sem. Nem tudom, hogy ez más délutáni alvó  kisgyermekeknél hogy van, de nálunk ha kimarad, utánunk a vízözön. Előttünk a tenger. (Bárcsak úgy lenne, de idén nyáron lemondunk a nyaralásról, az anyagiakat elviszik a csaptelepek. Majd jövőre!) Mi pedig, jó szülőhöz méltóan, egész nap azon igyekszünk, nehogy elsüllyedjünk az árban, inkább ússzunk vele. Ez elég nehéz és közben sok-sok vizet nyelünk, majd miután Kicsi és Pici este elszenderedik, mi hajótöröttként (vagy ha úgy tetszik partra vetett halként) nyúlunk el a nappaliban. Ki hol tud. Kanapén, földön, mindegy. Csak csend legyen és nyugalom.

         

        Szóval ma is kisebbfajta csatatér keletkezett, mire Nagyapóval eltettük a gyerekeket holnapra. A férjem 24 órázik, a változatosság kedvéért. Valahogy mindig így alakul, két lazább hetet két kemény követ, minden hónapban.

         

        Bobó két napja nem eszik. Semmit, csak kakaót. Még a húslevest és a csokis tejdesszertet sem, holott ezek nagy kedvencek. A semmi-evés után este hatalmas hasmenéssel örvendeztetett meg, igazolva ezzel az elmúlt két nap alibijét, miszerint ez nem sima móka. Egyéb kórjelet nem tapasztaltam, leszámítva minden idők legnagyobb hisztijét, mit ma kora délután produkált. Elgondolkoztam a jövő hétfői bölcsin, persze aztán az első (kb. fél óra múlva bekövetkező) nyugodt pillanatban gyorsan elvetettem az ötlete, pedig jól jönne már egy kicsivel több egyedüllét (=állandó készültség hiánya). Ez szerintem jóval több, mint utópia, a magányos órák akkor vonultak ki az életünkből, és ezzel egy időben akkor értékelődtek fel igazán, mikor elsőszülöttünk a világra jött. Csütörtökön lesz pontosan két és fél éve. Nagy kor ez egy fiatalembernek! Hát még egy kisasszonynak, aki ugyanaznap tölti be a tizenegy hónapot (fogak száma nulla)!

         

        Angyalka étrendjében helyet kaptak a kenyérfalatkák, jó sok vajkrémmel megkenve. Csak arra kell vigyázni, megfelelően kicsik legyenek és csak szép lassan, egyesével szabad a kis tálcájára letenni, mert ő éhező csecsemő módjára pillanatok alatt felcsippenti és betömi a szájába. Igen, látszik is rajta, hogy nem kap eleget enni (már másodjára lehet hívni a gyámügyet) J.

         

        Szerencsére ennivalóból van bőven, és most talán inkább kihagynám a világ élelmezésproblematikáját. A morális kérdésekhez, a gazdaságpolitikához, a demográfiához kicsit késő van már. Ja, meg nem is értek hozzá. Bár ha egy ország főszereplője lehet Győzike, élharcos etika- és élelmiszerkampányhőssé is bárki válhat, ha elég nagyra nyitja a száját. Szomorú. Ez is morális kérdés, úgy látom, itt az ideje az alvásnak.