• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Mese, Maci, Tigris

        Szegény Bobónak ma nagy csalódást okoztam. Én szoktam neki mesélni esténként, minden Thomasos könyvből (eddig három ilyen van itthon, de feltételezem, hogy a sor bővülni fog), azonos forgatókönyv szerint, szép sorban. Először a székén ülve együtt átlapozzuk mindet, majd beteszem az ágyába, és "a nagyosból" elmondok még egyet, "az Edwardot".

        Ma este viszont fogorvoshoz kellett mennem, és bizony ennek eredményeként meglehetősen furcsán beszélek, még mindig. Nagyfiamnak hiába mondtam, hogy ma jobb lenne, ha Apa mesélne, ő hajthatatlan volt. Le is ültünk, elhelyezkedtünk úgy, ahogy szoktunk, és kezdtem az olvasást, a körülményekhez képest minél artikuláltabban (ami elég nehéz azért, mert a fél arcom zsibbad, s mivel múlik a lidokain hatása, a fájdalom a fülembe hasogat). Bobó először csak furcsán nézett, majd egyre furcsábban, végül csak annyit mondott, hogy "Apával". Jól leszerepeltem...

        Zsifi már aludt, mire hazaértem. Persze nem bírtam ki, hogy ne nézzek be a szobájába, mire felkapta a fejét és vad vigyorgásban tört ki. Egyik pillanatban még alszik, a másikban pedig teljesen éber(nek látszik). Hát igen, mielőtt megszülettek a gyerekek, én is egy szempillantás alatt magamhoz tértem reggelenként, mostanában ehhez egyre több idő kell. Hiába, öregszünk...

        Hétvégén hoztunk Bobónak egy textilfocit (a konyha mellé betettük a kosárba). Akkora, mint a normál 5-ös méretű focilabda (remélem, nem írtam nagy blődséget, elvégre a férjem NB I utánpótlás csapattag volt), csak textilből van összevarrva és puha vattabélése van. Ez annyira tetszik neki, hogy még az ágyba is magával viszi, a maci és a peluska mellé.

        Két hetes volt Bobó, mikor annak idején a névnapjára kapott egy Micimackót. Betettük mellé az ágyba, és különösebben nem is törődtünk vele többet. Vittük magunkkal, ha elutaztunk és nem otthon aludtunk, de A MACI Bobó állandó társává a bölcsis beszoktatás idején vált. Azóta A MACI a párna, és alváshoz, pihenéshez szükséges még egy textilpelenka, amit a kezébe fog. Abból sem mindegy, hogy milyen: vannak kedvenc peluskák és vannak a mostoha sorsú, "ez a peuska nem jó" peluskák. Csak a csuda tudja, mi alapján lesz egy peluska megfelelő...

        Azóta van még egy Maci, arra az esetre, ha ez eredeti valami miatt elmaradna. A baj csak az, hogy az igazinak már annyira egyedi a formája, a filcesedése, hogy inkább úgy vigyázunk rá, mint a szemünk fényére. Jobb bele nem gondolni, mi történne, ha A MACI egyszer csak eltűnne.

        Zsifinél már tudatosan választottunk olyan plüsskedvencet, ami minden játékboltban kapható. Arra gondoltunk, hogy ha a Balaton (Tisza, Adria, Amazonas, vagy más tetszés szerinti víztömeg) partján elhagyjuk a kis kedvencet, nagy eséllyel kaphassunk másikat a legközelebbi játékboltban. Így lett Zsifinek Tigrise. S bár nem tudom, hogy Winnie the Pooh nemzetközi karrierje hogyan alakult, mégis a Micimackó tűnt a legjobb befektetésnek a gyerekek lelkivilága szempontjából. Igaz, Zsifi ágyában állandó vendég még egy kismacska-anyamacska párna és egy szőke baba is, szigorúan textilből. Végül úgyis ő dönt, kit választ, addig csak reménykedünk, hogy Tigris lesz a nyerő. Persze kilakoltathattuk volna a másik két versenyzőt, de mindenkinek meg kell adni az esélyt, és azokat amúgy is Nagymamától kapta... Így hát, plüssök, harcra fel! Győzzön a jobbik. Vagy mindhárom jobbik?