• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        2009.03.07.

        Tegnapi döbbenetem, hitetlenkedésem és haragom egyre csak nő, jócskán kiegészülve nagy adag szomorúsággal és bosszúvággyal. Kár, hogy mindez mit sem ér és kevés az üdvözüléshez.

        Már-már megegyezni látszottunk és a valamelyik esti ajánlat irányába újra komoly megfontolás mutatkozott, de mikor kiderült, hogy a pénz banki kölcsön, akkor ? nem hazudok ? ez a barom egyszerűen fogta magát, felállt és elment. Előtte még kezet fogott a résztvevőkkel (velem nem, igazából rám se nézett, még szerencse).  ???  Van pofája?

        Egyébként meg mi a fenéért hagyjuk magunkat, hogy egy ilyen semmirekellő csaló senkiházi diktáljon, és még mi kérleljük, hogy mentse a saját (nem használnék csúnya szavakat, álljon itt kifejezésként az) ülepét. Nyilván azon keresztül a miénket is, illetve végeredményben megoldásként mentsük saját magunkat. De újra kiderült, hogy az építtető említett ülepét a nyakán hordja. Nincs mit tenni.

        Ez nagyon szomorú. Amíg a per le nem zárul, nem tudunk továbblépni. S nem vigasztal a tudat, hogy a három (négy) érintett fél közül mi vagyunk a legkevésbé szerencsétlen helyzetben.

        Na azért volt egy alternatívája ma reggelre. (Kéretik nem hangosan kacagni, az ügy nagyobb komolyságot követel.) Lépjünk vissza a szerződéstől, és jövő év elején kifizet minket. Addig fedezetül felajánl egy kezdődő ikerházi építkezésből egy olyan opciót, hogy a telekhányadra jelzálogosként bejegyeztet minket (amúgy már most sem tehermentes az ingatlan, mert az éppen épülő, ám valószínűleg soha miénk nem lévő házunk fűtésrendszerét kialakító mesteremberek fizetség helyett széljegyet kaptak) és mi adunk neki még egy kazal pénzt, hogy oda ő, mint építtető felépítse a betervezett ikerházi lakást.

        Először azt hittem, hogy csak rosszul hallok. Illetve csak azt hittem, hogy csak én hiszem, hogy rosszul hallok, utólag az ügyvédünk, a férjem és az ő keresztapja is bevallotta, hogy hirtelen úgy gondolták, valamit biztosan nagyon félreértettek. Kértük, ajánlatát ismételje meg, ám mikor másodjára is csak az jött ki belőle, hogy sokadik széljegyre feltesz minket egy telekhányadra, és még fizetünk neki, hogy egy újabb, árban mérhetetlenül alulvállalt nem kétségesen kétes kimenetelű ügybe rángasson bele minket, ekkor kezdett derengeni, hogy a probléma nem négyünk fejében keresendő. Egek ura, segíts és világítsd meg eltévedt embertársunk gondolatait.

        Nem tudom, mit forgat a fejében. Csak nem megjelenik és felrobbant mindent, hogy aztán arra hivatkozhasson, hogy a merénylet vis major, és neki köze hozzá nincs, követelésünk pedig a porhalmazzá vált projekt nyomán behajthatatlan?

        Mindent el tudok képzelni. De hogy valaki fejjel menjen a falnak, és tegye kockára családja (ismételten megjegyzem, felesége és egy két év körüli kislánya van, ha még nem hagyták el) boldogulását, na ez már igazán felfoghatatlan. A neurológusoknak külön szavuk van az olyan betegekre, akik józan belátásuk hiányában cselekszenek (és itt nem a cselekvőképességre vagy a beszámíthatóságra gondolok, hanem egy ennél sokkal spécibb kifejezésre, amennyiben tényleg jól gondolom), de ez minden határon túlmegy.

        Jövő héten elkészül a perirat. Valószínűleg ítélkezési szünet előtt nem lesz meg az első tárgyalás. (Ezek új kifejezések, ma tanultam mindkettőt. Jobban szerettem volna a helyi jogi egyetemen levelező szakon megtanulni, de az élet sajnos így hozta.) S bekebeleznek minket a jog cápái. Még jó, hogy nem szörfdeszkán utazunk?