• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Summa

        Szóval. Elmenni, ott lenni, majd visszajönni mindig nagyon jó. Jó elmenni, ha az ember olyasmit csinálhat, amit szeret. És úgy érzem, a lehető legjobb helyen vagyok. Nyugalom van (tényleg, bár a próbaidősök betanuló szakasza azért nyilvánvalóan kisebb nyomást feltételez), az emberek nem piszkálják egymást (amennyire ilyen rövid idő távlatából ezt meg tudom ítélni), a munka szuper. Nem kétlem, hogy pár hónap múlva (amennyiben megtartanak) lassabb tempóért és a jelen nyugalmáért (kizárólag munkafronton?) fogok siránkozni, de most nem is lehetnék elégedettebb.

         

        Jó, tekerjük ki. Az ember mindig lehetne elégedettebb, mert mindig a tökéletességre, az előrehaladásra törekszik, nem is vinne minket más előre, csak ez. A tökéletesség pedig soha nem fog eljönni, mert mindig lesz az életnek olyan szelete, amelyet lehetne jobban csinálni. Ami lehetne harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb, még inkább tökéletes. Szóljon, aki elérte ezt az állapotot, és megvitatjuk, hogyan is lehetséges ez.

         

        Szóval, mentem, dolgoztam, jöttem. Körülbelül 400 km távolból indultunk haza este fél 7-kor (ha rajtam múlt volna, más jóval korábban) és végül négy óra alatt sikerült hazaérnünk. Egészen végig száraz volt az út (és most nagyon hálás vagyok, hogy van autópályánk), persze lakóhelyünk külterületétől kezdve egészen hazáig szakadt a hó. Ez volt csütörtök éjjel, de szerencsére erőteljes olvadás és száradás indult, és talán egyszer végre megérkezik a tavasz. Ha már egyszer március van?

         

        Ma reggel ennek megfelelően öltöztem, a gyerekeket a télben hagyva (vagyis az ő ruhájuk téli viszonyok közt is megállja helyét, még szép). Mint kiderült, újra csak a szülői értékrend mutatkozott meg (szintén még szép). Ugyanis kint még tél van. Majdnem megfagytam, mire beértem a munkahelyemre. Ezzel szemben a kicsinyeink nem fáztak, jó meleg kabátjuk megvédte őket a hidegtől.

         

        A bölcsiben és a kisoviban is nagyon sok a beteg gyerek. Igazából nem érne váratlanul, ha telefonálnának, hogy valakiért érte kell menni. Bobó kissé gyanúsan viselkedett már tegnap. Nem ebédelt még annyira sem, mint szokott. Ma reggel köhécselt kicsit és a szokásosnál szótlanabb volt az autóban, bár a kisoviba már a rendszerinti szaladgálással érkeztünk ?Anya! Elkapsz?? elkaptam, mint minden reggel, mikor közösségbe megyünk. Előre szalad, én utána (éljen a magassarkúban futó nők klubja), és persze mindig megfogom. Ilyenkor lőn nagy kacagás, és jól indul a reggel.

         

        Zsifi olyat produkált, mint eddig csak egyszer, mióta bölcsibe járunk: sírt, mikor beadtam. Ez lehet a múlt heti távollét eredménye akár, az észrevehető, hogy nagyon anyás az elmúlt napokban, mióta hazajöttem. Este nehezen aludt el, sírdogált, és sokat kellett ülni mellette. Igaz, lecseréltük az esti cukros tejet vízre (tudniillik ő is cumisüveggel alszik el). Mivel féltjük a fogait, itt volt az ideje a Fognyűvő Manókat inkább távol tartó víz bevezetésének. Ez egy kicsit nem tetszett neki, de minden bizonnyal megszokja majd. Az éjszakai tea egyelőre még tea, de ahogy megbarátkozik a vízzel, az is vízzé válik. Hipp-hopp.

         

        A következő nagy projekt a cumisüveg likvidálása lesz. Már a pici is nagyon szépen iszik pohárból. Alig várom, hogy kihajítsuk a cumisüvegeket. Mindkettőnek van csőrös pohara is (más néven tanulópohár), jó lenne az estére is. A tejes dolgok pedig mehetnének innen bögréből. Ez nagy harc lesz, de nagyon jó lenne elkezdeni.

         

        Zsifi tegnap megint bilibe pisilt. Ha jobb idő lesz, többet lesz pelus nélkül. Sokszor leveteti velünk, ráül a bilire, és bohóckodik (a mi gyerekeink a világ legnagyobb bohócai, ez nem kérdés). Szerintem hamar szobatiszta lesz. Az általánossal ellentétben nem mi erőltetjük, hanem ő szeretne a pelenkától megszabadulni. Nosza.

         

        Folyt. Köv. hamarosan.