• Pillangó
        Pizsipanni blogja

        Egyre nehezebb...

        Sok idő telt el, mióta hazakerültem közel egy hónapos "bezártságom" után. És sok dolog is történt.

        Azóta voltam bent megint egy hetet, megkaptam a második ciklo kezelésemet. Szerencsére minden rendben volt, másnap volt egy kis hányingerem, de semmi több mellékhatás.
        Azonban a rengeteg szteroidtól teljesen lesoványodtak, elgyengültem a lábaim, combtól lefelé, ezért gyógytornára kell járnom, illetve otthon tornáznom.
        Nagyon aranyosak a gyógytornászok, kaptam még torna DVD-t is tőlük! És nagyon jót tesz a mindennapi mozgás. Már az is hatalmas sikerélmény, hogy a WC-ről fel tudok állni kapaszkodás nélkül. Bár a lépcsőzés nagyon nehezen megy, főleg ha van súly is a kezemben.

        A másik szteroid mellékhatás, ami a legjobban megvisel, az a lufifejem. Olyan vagyok mint egy kisdisznó. Elég gnóm a kinézetem, hogy a fejem akkora, mintha 100 kilós lennék, de amúgy nem híztam semmit, a lábaim meg mint a ropik.
        Iszonyatosan kikészít!
        Utálok kimozdulni otthonról, rettegek, hogy ismerőssel találkozom, és amúgy is megnéznek sokan...

        Persze, mindenki bíztat (és egyre inkább igyekszem elfogadni), hogy ez csak egy állapot, és ahogy csökkentik a gyógyszereket, minden visszaáll a helyére (főleg az arcom), de nehéz belegondolni, hogy még hónapokig így fogok kinézni.
        Pedig ez lehetne a legkisebb gondom a többi mellett, de aki nincs benne, nem tudja elképzelni...

        Ha a család az ember mellett áll, sokkal könnyebb mindent elviselni. Támogatnak, lelket öntenek belém, segítenek lelkileg túlélni. Ez lenne a normális...


        A párommal azonban folyamatosan romlik meg minden, amit eddig felépítettünk. Eddig is voltak kisebb-nagyobb problémák, de azok most mind kiéleződtek. Én is türelmetlenebb, érzékenyebb vagyok, több odafigyelésre lenne szükségem, Ő pedig nem tudja kezelni ezt a helyzetet.
        Azt mondja, semmi baja nincs azzal, hogy a betegségem miatt máshogy alakul a helyzetünk, teljesen mellettem áll, és próbál támogatni, de látom, érzem, hogy nem tud mit kezdeni az egésszel.

        Időközben egyszer el is költöztem egy időre, hátha könnyebb lesz neki átgondolni mindent, de ez sem segített. Tudni kell, hogy a korábbi problémák főleg a kedves Anyukájával voltak kapcsolatosak, amelyek a mai napig csak fokozódnak. Együtt lakunk hárman immáron két éve, és egyre szarabb a helyzet.
        Teljesen ránktelepszik, a fiából mimózát csinált, Ő pedig nem képes önállóan, határozottan cselekedni és dönteni. Erre így 3 év után elég megrázó volt rájönni...

        Rengeteget agyalok, sírógörcsök között.
        Nem sokáig bírom, rövid időn belül elköltözöm... Ő pedig nem fog velem jönni.