• Pillangó
        Pizsipanni blogja

        Anyuci!

        25 éves vagyok.

        Mióta az eszemet tudom, az életemben a legfontosabb ember az Anyukám. Neki köszönhetem most is, hogy itt vagyok és írhatok. Nélküle nem tudnám végigcsinálni.

        Naponta 2-3x bejön hozzám, gondoskodik rólam, ahogy egész életében tette velem és az Öcsémmel. És mindezt egyedül csinálta-csinálja!

        Még soha nem láttam ennyire erős embert, főleg egy nőt! Annyi mindent el kell és kellett viselnie, hogy eddig csodálkoztam, hogy bírja ép ésszel.
        Mindemellett olyan jól tartja magát, hogy a mai napig a testvéremnek nézik:-) Büszke vagyok rá!

        Azonban tegnap nagyon megijesztett!

        Délelőtt hozzám jött be szokás szerint, hozta a tiszta ruháimat, pizsiket, törölközőt, stb.., ahogy minden nap.
        Egy picit ki kellett ülnie a folyosóra, mert jött a vizit. De utána nem jött vissza...
        Ültem az ágyamon, vártam, hogy belép, de csak egy doktornő hangját hallottam: "Azonnal át kell vinni az ambulanciára!"

        Kirohantam mezítláb és az én erős Anyukám ott ült halál sápadtan, könnybe lábadt szemekkel, kezével a mellkasát szorítva.

        Egyből azt mondták, szívinfarktus.
        Átmentek (Nagynénémmel) az ambulanciára, megvizsgálták, és még ott az ekg mutatta a bajt.

        Szerencse a szerencsétlenségben, nem infarktus volt! Idegi alapon jött elő valami kétoldali kamrai zűrzavar (nem értek hozzá!), és a kontroll ekg-n már minden rendben volt.

        Megijedtem, és lelkiismeret furdalásom van. Többek között miattam is lehet olyan idegállapotban, amilyen...
        Persze, tudom, nem hibáztathatom magamat, de mégis...

        Ma csak délelőtt jött be, mondtam, maradjon otthon pihenni.

        Fáradt.

        Nagyon féltem!