• Pillangó
        Pizsipanni blogja

        Ahogy kezdődött...

        2005. év elején kezdődött minden iszonyatos izületi fájdalommal, főleg a térdemben és a bokámban. Ezután sorozatosan jött a többi tünet: láz, súlyveszteség, gyengeség, kimerültség. Mindezt annak tudtam be, hogy hétköznap 12 órát dolgoztam naponta, hétvégén főiskola, és még hétvégi, éjszakai munkát is vállataltam, érthető, hogy kimerült voltam.

        Több hónapig ment ez így, előjöttek a nyakamon már fekete foltok, volt hogy lábra sem tudtam állni a fájdalomtól, végül olyan szájfekélyem volt, hogy kizárólag csak vizet tudtam inni, mire kórházba kerültem.

        2005. június 2-án lettem először úgy rosszul, hogy összeestem Anyu szeme láttára. Persze hozzáteszem, előtte való nap kezdtem egy új munkahelyen, szóval a legjobbkor jött..

        Küldtek mindenfele, kaptam reumatikus gyógyszereket a lábamra, penicilin injekciókat a lázra, de mindig visszajöttek a tünetek, és csak rosszabbodtak. A szájfekélyem miatt kerültem a pécsi szájsebészetre, rengeteget vizsgáltak, és végül ott tanácsolták, hogy haematológushoz kellene fordulni, mert ez immunbetegségre utalhat.

        2005. június 6-án már a pécsi II. Belgyógyászaton feküdtem (ekkor még Siklóson laktunk). Enni egyáltalán nem tudtam, csak víz és ice tea volt, amit befogadott a szám, minden mástól elképesztően fájt!

        Egyből csontvelő biopsziát csináltak. Hihetetlen fájdalmas volt, végig ordítottam, káromkodtam az egészet, egyedül mozdulnom nem volt szabad! Csodálkozom még a mai napig is, hogy ekkora fájdalom mellett hogy voltam rá képes!!! Az eredményekből kiderült egyértelműen, hogy SLE (Lupus) betegségben szenvedek, egyből elkezdték a szteroidos kezelés, Medrol formájában.
        A biztos diagnózis végett bőrklinikán is jártam, ahol bőrbiopsziát csináltak a nyakamon, természetesen ez is alátámasztotta az SLE-t.

        Egy hét haematológia után egy hét immunológia következett. Ott kaptam Imurant is a szteroid mellé. Szerencsére az eredményeim folyamatosan javultak, és haza is engedtek. Több hónapba telt, mire fizikailag - és főleg lelkileg - összeszedtem magam. Ez idő alatt bezárkózva ültem csak a számítógépem előtt, és csak az internet kötött össze a külvilággal. Senki mással nem beszéltem, csak Anyuval és Öcsémmel.

        A munkámat természetesen elvesztettem, egyelőre nem voltam képes dolgozni, se tanulni (éppen a jogsi szerzés közepén jártam).

        Közben voltam jobban is, rosszabbul is... A leges-legnagyobb hibát ott követtem el, hogy nem szedtem rendszeresen a gyógyszereket, az Imurantól kihullott rengeteg hajam!!! Akkor persze még nem gondoltam, hogy jelen helyzetben ez a legkevesebb, amit el kellett volna viselnem.

        Következett 4 év hullámvölgy, jól is voltam, meg nem is... Nem volt betegségtudatom, nem vigyáztam magamra eléggé. Egyszerűen nem voltam képes felfogni, megértetni magammal. hogy ezzel együtt kell élnem, és nagyon vigyázni kell!