• Myalgiás ölelés
        csocsoszan blogja

        Felírok valamit

        De most már valóban itt a tavasz, s ezt leginkább onnan tudom, hogy már naponként bemerészkedek abba a fűtetlen szobába is, ahol a könyveket tartjuk. Ezt évente, ilyentájt megkísérlem, annak ellenére, hogy  aztán, néhány nap múltán már csak gyógyszerrel tudok lélegezni. Férjem szerint nekem jobb volna, ha mindig fagypont alatt lenne az időjárás, mert akkor nem bocsájtkoznék ilyesfajta kísérletekbe, s lehet, hogy igaza van. Már évek óta tervezem ugyanis, hogy teljesen felszámolom a könyvtárunkat, s egy szobányit már el is ajándékoztam különféle iskolai könyvtáraknak, de a még megmaradt egy szobányitól nem tudok megválni. Ezt persze csak az érti meg, aki maga is a menza pénzéből vásárolta annak idején a könyveket, amelyekhez külön-külön egy-egy fiatalkori emlék fűződik, amelyekhez az ember, az évek múltával mindinkább jobban kötődik. Nehéz tudomásul venni, hogy csak vadonatúj könyvet vehet kezébe az ember, mert különben azonnal bedagad a torka s nem győz levegő után kapkodni. Nem is értik ezt sokan, a laikusok, de ti, barátaim, akikkel egy hajóban utazom, bizonnyal igen. Nem is tagadom, hogy ma megint újabb kísérletet tettem arra, hogy kézbe vegyek egy  régi könyvet,  ezért aztán kutyául érzem magam, s aligha tud megvígasztalni valaki. Gondolok azonban rátok is, akik szintén ebben szenvedtek, ezért szeretnék legalább nektek valami használható tanácsot adni. Felírni valamit arra az esetre, ha ti is ebben szenvedtek. Felírni valamit, miként azt az egyik orvos tette nekem nemrég. Miután ugyanis kiderült, hogy az addig felírt összes gyógyszerre allergiás vagyok, eléggé ingerülten- akárcsak ha én lettem volna a hibás!- az illető már nem is nyúlt többé a receptes tömbje felé, hanem  idegesen leszakított egy darabot az asztalán lévő cigarettás dobozról,l és arra írta fel az újabb gyógyszer nevét, mondva, hogy úgyis adják azt recept nélkül is a patikában. Hát valóban így volt, mert  az nem volt  egyéb, mint egy szájvíz, ami, mint kiderült, pechemre még alkoholos is volt, tehát azt sem használhattam. Bevallom, jobban szerettem volna, ha semmi nélkül, csupán jószóval enged utamra, mint azt, hogy így, balgának nézve szabadult meg tőlem. Mert megértem, hogy a magamfajta hiperérzékeny beteg kényelmetlen páciens, de azt nem szeretem, ha gyagyásnak néznek. És mi van akkor, teszem fel, ha történetesen én nem nézem meg, hogy mit tartalmaz az a szájvíz és elkezdek öblögetni vele?! De ezt a történetet csak kitérőnek szántam. Azt szeretném tulajdonképpen mondani nektek, hogy ha ti is hasonlóan allargiásak vagytok a házi porra s így a könyvekre is, inkább tegyetek le az olyasfajta könyvtárszobai zarándoklatról, mint én. Legyetek okosabbak és inkább facebookoljatok naphosszat, mert attól nem fogtok fulladozni sem viszketni. Ezt írom fel nektek ma, a képzeletbeli papírszeletre, s konkrétan ajánlom, hogy nézegessétek Leonid Afremov modern impresszionista festő képeit, amitől biztosan jó hangulatra derültök. Fogadjatok szót!  És aztán aludjatok jól, álmodjatok szépeket! Jóéjszakát betegek!