Málészájúság

 Gyakran hallom  a panaszt, miszerint valaki édesszájú,s ezt olyan keserű sóhajtással közlik, mintha egyenesen halálhírről értesítenék az embert. Merthogy ez baj. Én pedig örömmel közlöm veletek, hogy  ami engem illet, én málészájú vagyok. Na nehogy azt higgyétek, hogy ez valami olyasmit jelent, mint gyámoltalan, pipogya alak, mert az efféle jelzőket  semmi szín alatt el nem fogadom! Az én esetemben ez úgy értendő, hogy mindent szeretek, ami kukoricalisztből készül, s amelynek neve mifelénk-málé. Meg is eszem az ebből készült ételek egész skáláját, s bár azt -ellentétben másokkal, akik mindent  így  reklámoznak- nem mondom, hogy stresszoldó hatása is lenne , állítom, hogy aranyakat ér. Az olyan betegségek esetén, amikor a kenyér ártalmunkra van- pl. TRAPS szindróma, glutén-érzékenység, Crohn-betegség- csodákat tud művelni pl a puliszka, s lásd, hogy a dél-amerikai kontinensen majdnem teljesen ismeretlenek az említett betegségek... Annak idején a német és orosz lágerekben is főként azok maradtak életben, akik a puliszkát megették,  és ezáltal védve voltak a különféle, járványos bélbetegségektől. A népi gyógyászatban is alkalmazzák. A tejben főzött, meleg puliszkával  beborítják a fájó ízületet, amellyel csodákat tud művelni. A mellkasra helyezett langyos puliszka csillapítja a köhögést. De nem is szorzom tovább, mert ezekről ti magatok is tudtok informálódni. Inkább elárulom, hogy én  e téren leginkább a csirkemártásos puliszka iránt érdeklődöm, amelyet úgy szeretek, akár az egyszeri székely ember. Ismeritek a történetét? Ha nem, hát elmondom.  Megesett hát, hogy a székely ember kissé pityókosan, későre tért haza a kocsmából, s hogy ne bosszantsa az asszonyt, nem gyújtott lámpát. Éhesnek azonban éhes volt, ezért óvatosan így szólt a feleségéhez- Hé asszony, adsz-é valamit ennem? - Ott a puliszka  az asztalon- felelte kelletlenül a menyecske.  Szép, világos éjszaka volt, a hold éppen besütött az ablakon s az asztalra karikát rajzolt. Az ember azt hitte, hogy az a tányér lesz a mártással, ezért kitakarta a puliszkát, vágott belőle s  azzal mártogatni kezdte. Mikor a puliszka elfogyott,  nagy megelégedéssel, szépszerint lefeküdt. Reggel ezzel fogadta az sszony- Na aztán kend jól bélakott az éjjel, mert mind megette a puliszkát s a gyermekeknek egy cseppet sem hagyott.- Hát annyi mártást tettél hozzá, hogy alig győztem megenni- így az ember.- S hát legalább ízlett-é a mártás?- kérdezte huncutul a menyecske. - Erőst jó volt- mondta határozottan az ember.- Na akkor jó, mert ezután is ilyent fogok főzni.- mondta az asszony, s nagy volt a békesség, hiszen az ember  semmiért sem adta volna, hogy neki olyan jámbor asszonya van, aki minden körülmény között kedvében jár az urának.  Tetszett a történet?   Ha igen, akkor nosza hamar  készítsétek oda a  vizet, s főzzetek egy kiadós, szép, sárga puliszkát, akárha a holdvilággal is, mert tudjátok meg, hogy a beteg ember számára ez jobb, mint az arany. A málészájúságot illetően most maradjunk ennyiben! Myalgiás ölelésem, a továbbiakra is!