A boldog beteg

Sziasztok! Talán csak nem gondoltátok, hogy valami bajom esett és azért nem írok nektek ?!  Na nem, nem kedves barátaim! Csupán egy kis korzózás, azaz kór-zózás,  kór-házalás illetve kórházolás volt a dologban, mert ugyebár csalánba nem üt a mennykő. Hogy mi haszna az effélének az én esetemben, azt röviden máris elmondhatom, mert nem más, minthogy  általában ott találom meg a boldogságomat.  ???????- A kérdőjelekkel arra szeretnék utalni, hogy tudomásul veszem megdöbbenéseteket .És mivel őszinte vagyok hozzátok, most azt is elmondom, hogy  ezen  alkalommal hogyan leltem rá az említett boldogságra . Először is minden ott kezdődik, hogy  az ilyen alkalmakkor, már beutalásom első napján megtudakolom, hogy a régi ismerősök közül ki halt meg. Az ápolók felvilágosítása alapján most is megtudtam, hogy mióta bent jártam az osztályon, négy régi ismerősöm  távozott az örök vadászmezőkre. Kitöröltem hát nevüket  a telefonomból, és sóhajtva megállapítottam, hogy bizony boldog lehetek, hogy értem még nem jött a kaszás. A  rutinszerű ultrahang vizsgálaton- ahol egy  gyakornok vizsgált meg- azzal az elképesztő megállapítással szembesültem,  miszerint mindkét petefészkem normális méretű és jól funkcionál, mire boldogan döbbentem rá, hogy  csoda történt velem,  kiválasztott személy vagyok,  hiszen az ezelőtt húsz évvel kioperált petefészkeim visszanőttek és talán még gyermeket is szülhetek. Ennél nagyobb öröm csak akkor ért, amikor a főorvos  megkért, hogy erről ne számoljak be senkinek, és köszönte a megértésemet  azt illetően, hogy a rezidens orvosok csak úgy tanulhatnak, ha  bizony néha hibáznak is. Egyenesen boldog voltam, hogy hallgatásommal  egyszerre két orvost is leköteleztem. .. A kórteremben, ahova rendszerint elszállásolnak, most is sokan voltunk.Ötünknek jutott ágy is,  és én  boldog voltam, hogy én is ezek közé soroltattam.  Néhányan, mellettem, a tolókocsijukban töltötték a napot, este pedig  hazamentek vagy kimentek valahova a városba aludni.( Jelzem, hogy a helyszín nem Budapest, hanem Kelet-Európa egyik jónevű kórháza) . Betegtársaim közül többekkel is közölték, hogy a biztosító megvonta tőlük a támogatást,  s  ezentúl csak fizetés ellenében kaphatják meg az infúziót. Boldogan vettem tudomásul, hogy én nem vagyok közöttük, mert a ritka betegségben szenvedőket támogató nemzetközi program továbbra is rendelkezésemre bocsájtja azt az anyagot, amelyet  a nyugateurópai kórházak  már nem alkalmaznak,  mivel ők már nem látják jónak.  Ezt is megtudva,  boldogan vállaltam továbbra is a kísérleti egér szerepét, csak éppen  kapjak valamit ,és lehetőleg ingyen, mert fizetni nem tudok. Új betegtársaim is akadtak.  Egyikük már  az első napon  azt ajánlotta, hogy tegeződjünk, és némi pénzt kért kölcsön, igaz, csak addig, amíg a nyugdíját megkapja, mert akkor rögtön megfogja adni. Boldog voltam, hogy segíthettem. Később mintha pálinka szagot éreztem volna rajta, de  szerinte nem az volt, hanem kékszesz. Én mégis  boldognak éreztem magam , hogy az allergiám  miatt ,még az alkohol gondolatától is rosszul vagyok.(Tudja az Isten, hogy mit miért ad reánk.!)  Régi betegtársakkal is találkoztam. Egyiküknek épp a napokban hullt le néhány ujjperce . Miután megláttam, többé nem néztem unottan magam elé, mert azon túl  naphosszat magam elé tartva nézegettem az ujjaimat ,és boldog voltam, hogy  még a körmeimet is a helyükön találtam. A hét letelte után már nagyon türelmetlenül éreztem magam, mindenfélére hivatkoztam és mindent megígértem az orvosnak, csakhogy engedjen haza.  Rimánkodásomat hallgatva az egyik beteg megjegyezte, hogy bizony ő egyáltalán nem  siet elmenni, mert a szociális otthonban, ahol lakik, nincs melegebb és a koszt sem jobb . Elmondjam , mennyire boldog voltam, amikor értem jött a fiam?! Nem tudom elmondani, mert nincs rá szó, nincs rá fogalom. Mindent összevetve, végül is csak annyit mondhatok nektek, hogy igen, én vagyok- a boldog beteg.  És innen, a saját ágyamból, most boldogan ölellek mindnyájatokat, akik hozzám hasonlóan boldogok vagytok, vagy  esetleg még keresitek a boldogságot!