• Myalgiás ölelés
        csocsoszan blogja

        A cikóriáról és egyebekről

         Pálinkás  azaz cikóriás jóreggelt mindnyájatoknak! Aki megbírja a pálinkát, az  csak nyugodtan pálinkázzon- persze csak  mértékkel !-  én a magam részéről, maradok a cikóriánál. Mióta ugyanis azt iszom- hidegen, ásványvízzel, kevés cukorral-, semmiféle hashajtóra nincs szükségem, holott azelőtt, csak ilyesmire annyit költöttem, hogy az magában felért egy kicsike nyugdíjjal, s mindenek tetejébe, még nem is használt semmit. Hát látjátok, ezért kell folyton olvasnunk és tájékozódnunk! A cikória jótékony hatásáról én a tv-ből értesültem, ott hallottam erről beszélni egy belgyógyász professzor asszonyt, aki szépen, érthetően elmagyarázta, milyen értékes, természetes forrása ez  a prebiotikumoknak, amelyek  aztán a probiotikumok termelését  biztosítják. Hát kérdem én, vajon melyik betegnek nincs erre szüksége?!  (Tudvalevő, hogy nagyrésze a betegeknek, manapság már annyi antibiotikumot szed, hogy  kész csodának számít, aki nem kűzd emiatt gombás megbetegedéssel, főképpen, ha mint én is,  még az erre felírt gyógyszert sem tudja  szedni.)  Szóval, szerintem, a cikóriának csak egyetlenegy hibája van, éspedig hogy nem alkalmazható rá a pálinkás vicc, de hogy le ne maradjatok róla, itt azt is elmondom: Városról falura költözik egy illető , aki barátkozni akar a szomszéddal, ezért így szólítja meg azt- Pálinkás jóreggelt, szomszéd! - Erre a szomszéd azt mondja, hogy-  Jóreggelt, jóreggelt!,Jó reggel az  van, de pálinka ugyan nincs.-  Azt mondja az előbbi- Hát  jöjjön át szomszéd, mert én megkínálom, jó 38 fokos pálinkával.- Jaj, szomszéd- feleli a másik- magának nem pálinkája van, hanem láza! -                                                                       Lázas szeretettel öleljetek meg gyorsan valakit! Én is ezt teszem veletek, gondolatban. Legyen szép napotok!