• Myalgiás ölelés

        csocsoszan blogja

         Szervusztok! Lássuk csak, mi az, amit legtöbbünk megnéz minden nap a neten?Tudjátok? Én megmondom: a fogyókúrás receptek. És bizony nem is csak egyet olvasunk el belőlük, nap mint nap, hanem többet is, úgy hogy ebből akár " Maradj talpon!" versenyt is rendezhetnének, mert volna rá közönség is meg versenyző is, elég, habár, ami azt illeti, ezt inkább " Maradj sovány!" címen kellene beindítani.. Azt azonban lefogadom, hogy egyikőtök sem hallott arról a  receptről, amelyet ma én osztok meg veletek. Sajnos, nem az én agyam szüleménye- hogy ezzel büszkélkedhetnék- de az tutti, hogy olyan, amilyet még nem hallottatok, s amelyet mindenki követhet, allergiától föggetlenül és mindenféle mellékhatás vagy kockázat nélkül. Nem kell hozzá csak egy üres papírlap, amire annyiszor kell egy-egy vonalat húzni, ahányszor a szánkba teszünk valamit. Figyelem! Nem azt mondtam, hogy ahányszor eszünk, hanem ahányszor a szánkba dugunk valamit. Ennek értelmében ha teszem fel három szál szalmakrumplit fogyasztunk el, akkor ez három vonalat jelent, ha tíz korty almalevet iszunk, akkor ez tíz vonalat jelent, s ha egy szüteményt három harapásból falunk be, akkor az egyenlő három vonallal, s így tovább. Este összegezzük a vonalak számát és azon igyekszünk, hogy másnap  lehetőleg kevesebb vonallal érjük be, s egy idő után, a sikerélmény eredményeként megjön a várva várt fogyás is. Ezt egyik ismerősöm mesélte, akinél ez nagyon bejött, mert mint  elmondta, úgy megrémült az első napi vonalak számától, hogy azontúl nagyon betartotta az előírást és sikerrel járt. Próbáljátok meg, hátha nektek is sikerül. Ami engem illet, szomorúan kell bevallanom, hogy nálam még ez sem jött be, azon egyszerű oknál fogva, hogy csaló vagyok. Nagyon szégyellem ezt nektek bevallani, de semmit sem érne a barátségom, sem a szavam, ha ezt elhallgatnám. Én ugyanis azt csináltam, hogy a három szál szalmakrumplit egyszerre gyúrtam be a számba, ami ugye gyetlen vonalat jelent, a süteményt is egyből bekaptam, mint kutya a legyet, tehát azt is csak egyetlen vonallal jelöltem, s ehhez hasonlókat műveltem, gyalázatos módon. Hát így aztán nem lehet semmire sem menni, az bizonyos. De mivel én hiszek az emberben- úgy általában- abban is hiszek, hogy ti nálam sokkal de sokkal becsületesebbek vagytok, főleg önmagatokkal szemben, és így talán lesz ennek az egésznek jó kimenetele is. A jó eredményt aztán írjátok legalább az én számlámra, hogy ne búslakodjak. Én tehát maradok továbbra is a klasszikus, eredeti rovásírásnál, amit átültetek a ti számotokra is olvashatóvá, és úgy írom leveleimet , amelyeket ezentúl a " Fiona levele" című blogban olvashattok.  A myalgiás ölelés ezentúl is érvényes! Ti pedig le ne mondjatok az említett, fogyókúrás, autoimmun rovásról! Sok sikert!


        De most már valóban itt a tavasz, s ezt leginkább onnan tudom, hogy már naponként bemerészkedek abba a fűtetlen szobába is, ahol a könyveket tartjuk. Ezt évente, ilyentájt megkísérlem, annak ellenére, hogy  aztán, néhány nap múltán már csak gyógyszerrel tudok lélegezni. Férjem szerint nekem jobb volna, ha mindig fagypont alatt lenne az időjárás, mert akkor nem bocsájtkoznék ilyesfajta kísérletekbe, s lehet, hogy igaza van. Már évek óta tervezem ugyanis, hogy teljesen felszámolom a könyvtárunkat, s egy szobányit már el is ajándékoztam különféle iskolai könyvtáraknak, de a még megmaradt egy szobányitól nem tudok megválni. Ezt persze csak az érti meg, aki maga is a menza pénzéből vásárolta annak idején a könyveket, amelyekhez külön-külön egy-egy fiatalkori emlék fűződik, amelyekhez az ember, az évek múltával mindinkább jobban kötődik. Nehéz tudomásul venni, hogy csak vadonatúj könyvet vehet kezébe az ember, mert különben azonnal bedagad a torka s nem győz levegő után kapkodni. Nem is értik ezt sokan, a laikusok, de ti, barátaim, akikkel egy hajóban utazom, bizonnyal igen. Nem is tagadom, hogy ma megint újabb kísérletet tettem arra, hogy kézbe vegyek egy  régi könyvet,  ezért aztán kutyául érzem magam, s aligha tud megvígasztalni valaki. Gondolok azonban rátok is, akik szintén ebben szenvedtek, ezért szeretnék legalább nektek valami használható tanácsot adni. Felírni valamit arra az esetre, ha ti is ebben szenvedtek. Felírni valamit, miként azt az egyik orvos tette nekem nemrég. Miután ugyanis kiderült, hogy az addig felírt összes gyógyszerre allergiás vagyok, eléggé ingerülten- akárcsak ha én lettem volna a hibás!- az illető már nem is nyúlt többé a receptes tömbje felé, hanem  idegesen leszakított egy darabot az asztalán lévő cigarettás dobozról,l és arra írta fel az újabb gyógyszer nevét, mondva, hogy úgyis adják azt recept nélkül is a patikában. Hát valóban így volt, mert  az nem volt  egyéb, mint egy szájvíz, ami, mint kiderült, pechemre még alkoholos is volt, tehát azt sem használhattam. Bevallom, jobban szerettem volna, ha semmi nélkül, csupán jószóval enged utamra, mint azt, hogy így, balgának nézve szabadult meg tőlem. Mert megértem, hogy a magamfajta hiperérzékeny beteg kényelmetlen páciens, de azt nem szeretem, ha gyagyásnak néznek. És mi van akkor, teszem fel, ha történetesen én nem nézem meg, hogy mit tartalmaz az a szájvíz és elkezdek öblögetni vele?! De ezt a történetet csak kitérőnek szántam. Azt szeretném tulajdonképpen mondani nektek, hogy ha ti is hasonlóan allargiásak vagytok a házi porra s így a könyvekre is, inkább tegyetek le az olyasfajta könyvtárszobai zarándoklatról, mint én. Legyetek okosabbak és inkább facebookoljatok naphosszat, mert attól nem fogtok fulladozni sem viszketni. Ezt írom fel nektek ma, a képzeletbeli papírszeletre, s konkrétan ajánlom, hogy nézegessétek Leonid Afremov modern impresszionista festő képeit, amitől biztosan jó hangulatra derültök. Fogadjatok szót!  És aztán aludjatok jól, álmodjatok szépeket! Jóéjszakát betegek!


        Szervusztok! Hogy vagytok ebben a szép, tavaszi időben? Ki tudtok-e menni legalább az udvarra? Én ugyan nem, mert a sok, virágzó fa úgy ontja az illatot, hogy ha csak kilépek az ajtón, máris elfog a köhögés. Na de bentről, az ablakon át azért én is figyelem a dolgokat, s gyönyörködöm a tavaszban. Az udvarunk telestele van a csodálatosan szép gyermekláncfű virággal, amitől olyan, mintha arannyal hintették volna be. Fogok is az alkalmon és minden nap eszem belőle, a szárát jól megaprítva, kevés cukorral, s ettől remélem a májam csodálatos gyógyulását. Nagyon ajánlom nektek is, főleg, ha mint én, rengeteg gyógyszert szedtek. Itt van egy másik gyógyítási módszer is, amelynek szintén szezonja van, éspedig a medvehagyma, ám én azt, erős fokhagyma illata azaz jobban mondva büdös szaga miatt, egyáltalán nem tolerálom. Azért  ti megpróbálhatjátok. Most látom, hogy a neten még medvehagymás kalácsot is ajánlanak, de lám-lám, végre egy olyan kalács, amit én nem kívánok! Azt mondom- egye meg az, aki szereti, mármint a medve! Ma csak ennyivel jövök nektek, s persze, a myalgiás öleléssel! Üdvözlöm a medvét is! Remélhetőleg, sohasem találkozom vele. Veletek viszont gyakran, itt, és talán valamikor, személyesen is! ( És most mosolyt kérek!)


        Az emberrel néha történnek olyasmik, amiket el sem hinnénk, ha nem velünk esne meg. Ez rám igen gyakran vonatkozik. A múlt hétvégén például úgy lerobbantam, hogy az már nálam is csúcs.Valami vírusos nyavalya indíthatta be a folyamatot, amelynek következtében jónak láttuk kihívni a mintegy 6o km-re lévő  orvosomat. Ő, látva helyzetemet, a bénaságomat ,magas lázamat s egyebeket, némi hümmögés után azt tanácsolta, hogy amennyiben a lázam csökken,  megpróbálkozhatunk  az itthoni kezeléssel, hogy ne kelljen az ünnepeket is kórházban töltenem, de látszott rajta, hogy ebben cseppet sem bízik.Én is felkészültem arra, hogy a jelek szerint egy újabb, horrorisztikus gerinc- és agyvelőgyulladásnak nézek elébe, s azt kívántam, bárcsak engem robbantanának fel a terroristák, semhogy ezt ismét átéljem. S mit ad Isten, a lázam esni kezdett s a tegnapelőtt már egyedül kimentem a fürdőbe. A tegnap pedig, egy ideig magamra maradva, kimerészkedtem a konyhába is. Amint ott nézelődök, hát látom, hogy a  borogatásomra használatban lévő nagy káposztafejnek fele még megvan, s szinte felkínálkozik, hogy a szép, nagy levelekbe néhány tölteléket töltsünk. És egyébre már nem is gondolva, nem haboztam nekilátni és megforrázni azt a néhány laput. Az már igaz, hogy eközben vödörszerűre dagadt a lábam, s legalább húszszor  le meg felálltam, de közben édesanyámmal beszélgetve- aki a falon lévő képről dorgált engem serénységemért- nem tagadom, néhány könnyet is ejtettem, ám , botomra támaszkodva, s  fennszóval fohászkodva, sikeresen végbevittem tervemet. Mert az Úr csodásan működik és mert velem ismét megtörtént a húsvéti csoda. Mert azt még csak megérti az ember, hogy Jézus feltámadott, hiszen ő Isten fia volt, ám azt, hogy engem,  szakadt rongybabát, már annyiszor feltámasztott, nehezen lehet felfogni. Most nem  mennék bele a hit és az ezotéria mélységeibe, de állítom nektek, hogy én annyiszor de annyiszor megtapasztaltam a feltámadás csodáját, hogy késztetve érzem magam , hogy ezt  az élményemet másokkal is megosszam.. Szívemből kívánom, hogy ezt  ti is megtapasztaljátok! Áldott, békés húsvétot kívánok mindannyiatoknak!


        Mondjátok meg nekem, mire való az, hogy az embernek minduntalan a kezébe nyomják a leleteit?!  Ezt szó szerint nem tudom elkönyvelni, ugyanis ezekből már akkora aktacsomók tornyosulnak a könyvespolcon, hogy  valóban csak egy  hivatásos könyvelő tudna rendet rakni közöttük, és hovatovább már nagyobb helyet foglalnak el, mint a könyvek. Néha azt gondolom, hogy de jó annak, aki ezekből mit sem ért, így aztán csak gyűjti őket papír gyanánt, de mivel én eredeti, becsületes szakmám szerint  valamicskét értek is belőlük, tudjátok meg, hogy nincsenek javamra. Mert mi a fenének kell tudnom azt, hogy a vérképem egyre romlik vagy hogy a vérsüllyedésem az egekben jár?  Kutya legyek, ha ez  engem még érdekel! Annál jobban foglalkoztat például az, hogy ti mit gondoltok az élet dolgairól, és mi lenne az, amivel magunkon segíteni tudnánk. Most éppen azzal foglalkozom, hogy kipróbáljam magamon a mudrát és aztán, eredményeimről be tudjak majd számolni nektek is. Hogy mi a mudrá?  Nahát éppen ezt kérdezem én is magamtól. Mert  annyit  tudok, hogy ez egy hindu és buddhista hitvilágban alkalmazott gyógymód, amely abból áll, hogy a kéz és az ujjak tartásával egyensúlyba hozzuk a testünket-lelkünket- ez a hivatalos definíció.  Az utasításokat követve el is kezdtem igazgatni az ujjaimat, hol erre, hol arra, de bevallom, hogy ez csak annyi eredménnyel járt, mintha nem is mudrázni, hanem teszem fel bokázni akartam volna. Mert hogy csak egy egyszerű gyakorlatot említsek, az nagyjából abból áll, hogy például a behajlított hüvelykujjunkkal megfogjuk a szintén behajlított mutató vagy gyűrűs ujjunkat s így tovább. Namármost, ha ezt én meg tudnám tenni, akkor  már mindnyájatoknak pulóvert kötöttem volna az ujjaimmal.  Egyszóval, a dolog számomra nem megy, és legalább annyira  sikertelen, mint a fuvolára és zongorára írt, képzeletbeli zenedarabom. Én ugyan mudráznék, ha tudnék, de csak kínlódás származik belőle. Töröm hát a fejem, hogy mit tehetnék ez irányban? Másegyéb nem jut eszembe, mint hogy a mi hitvilágunkban is szoktuk használni a kezünket öngyógyítás céljából, ám ezt úgy szoktuk csinálni, hogy a két tenyerünket egymás felé fordítjuk , összetesszük, és aztán küldünk egy sóhajtást odafel, a fellegekbe. Vannak, akik  ezt több más, hangos szóval is kísérik, de én ezt nem szoktam. Így is, úgy is, imádság annak a neve. És ehhez mégcsak nem is kell ide-oda pászitani a sokszor fájó ujjainkat, mert jól van az úgy, kinek ahogyan sikerül, és a hatásfok legalább annyi, mint a hinduk mudrájánál. Ma csak ezt a  tapasztalatot tudtam veletek megosztani. Azért persze, ha csak tudtok, mudrázzatok, de azoktól, akik erre  a luxusra képesek, panaszt ne halljak! Az én myalgiám csupán csak egy ölelést enged meg nekem, de azt mindenképpen elküldöm nektek most is!


          Hello, hello, mindannyiatoknak! ( Tetszik az üdvözlésem? Ez igazán pesties, nemde?!) Az utóbbi napokban kissé megint eltűntem a láthatárról, de mondtam nektek, hogy csalánba nem üt a mennykő, ezért ne aggódjatok értem, mert ismét itt vagyok. De mielőtt elmondanám nektek, amit akarok, először is megkérdezném tőletek, hogy tudjátok-e, mi haszna van a myalgiás karnak? Barátaim! Nem ének karra gondoltam- ugye tudjátok?! Szóval, nyújtsa fel a kezét, aki tudja!  Nem látok senkit kiesni a padból- akarom mondani az ágyból- ezért megmondom nektek.Hát az, hogy nem lehet vakarózni vele.Na! Én sem tudom megvakarni a kiütéseimet, amelyek írtón viszketnek rajtam már napok óta, ezért, hogy elfoglaljam magam és eltereljem róla a figyelmemet, elmondom nektek, hogy mi volt a legjobb orvosság, amit  valaha kaptam. Ott kezdem, hogy amikor három hét káposztaleveles kúra után sem tudtam a térdem behajlítani, látva ennek makacs pirosságát( akárcsak egy szemérmes leányzó), mégiscsak rávettem magam, hogy újra elmenjek vele ultrahangra. Kiderült, hogy a legújabb fejlemények szerint, most már ez az ízületem is megtelt kisebb-nagyobb cisztákkal. Mit tegyünk?- hümmögött az orvosom. Ahhoz, hogy leszívják belőle a folyadékot, először is a  kardiológus jóváhagyása szükséges, hogy  rövid ideig leállíthassák a vérhígítót. Ezt az engedély viszont nemigen kapom meg. De ha mégis-mondta- akkor is találni kell egy olyan ortopéd orvost, aki a leszívást elvégzi, s erre nem szívesen lesz vevő egyikük sem. Hm-hm-hm. Ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor az orvosom szemében olyasmit láttam megvillanni, amit igen ritkán lehet tapasztalni manapság az ő körükben. Végül úgy döntöttem, hogy mégis hazajövök és tovább rakosgatom a  friss káposztalevelet, a régi eljárás szerint. Miután az orvosom- más nem lévén a közelben- rámadta a nadrágomat és felhúzta a cipőmet, ezzel engedett utamra:" Asszonyom, nagyon sajnálom, hogy  jelen esetben semmit sem tehetek önért. Csupán tanácsot adhatok. Nagyon kérem, ne hagyja magát!"  Mondhatom nektek, hogy ez volt életem első olyan orvossága, amit feltétel nélkül , azonnal elfogadtam és rögtön be is vettem. Azóta is ezt használom naponként. Állítom, hogy nincs semmilyen mellékhatása. Most tovább adom nektek is, hogy használjátok. Bármilyen formában lenyelhető, aki a kanalas orvosságot kedveli, ám tegye abba, úgy vegye be. Csak el ne mulasszátok minden nap bevenni! Túladagolástól nem kell tartani! Myalgiás ölelésem! ( Ajjajaj, a karom...!)


         Gyakran hallom  a panaszt, miszerint valaki édesszájú,s ezt olyan keserű sóhajtással közlik, mintha egyenesen halálhírről értesítenék az embert. Merthogy ez baj. Én pedig örömmel közlöm veletek, hogy  ami engem illet, én málészájú vagyok. Na nehogy azt higgyétek, hogy ez valami olyasmit jelent, mint gyámoltalan, pipogya alak, mert az efféle jelzőket  semmi szín alatt el nem fogadom! Az én esetemben ez úgy értendő, hogy mindent szeretek, ami kukoricalisztből készül, s amelynek neve mifelénk-málé. Meg is eszem az ebből készült ételek egész skáláját, s bár azt -ellentétben másokkal, akik mindent  így  reklámoznak- nem mondom, hogy stresszoldó hatása is lenne , állítom, hogy aranyakat ér. Az olyan betegségek esetén, amikor a kenyér ártalmunkra van- pl. TRAPS szindróma, glutén-érzékenység, Crohn-betegség- csodákat tud művelni pl a puliszka, s lásd, hogy a dél-amerikai kontinensen majdnem teljesen ismeretlenek az említett betegségek... Annak idején a német és orosz lágerekben is főként azok maradtak életben, akik a puliszkát megették,  és ezáltal védve voltak a különféle, járványos bélbetegségektől. A népi gyógyászatban is alkalmazzák. A tejben főzött, meleg puliszkával  beborítják a fájó ízületet, amellyel csodákat tud művelni. A mellkasra helyezett langyos puliszka csillapítja a köhögést. De nem is szorzom tovább, mert ezekről ti magatok is tudtok informálódni. Inkább elárulom, hogy én  e téren leginkább a csirkemártásos puliszka iránt érdeklődöm, amelyet úgy szeretek, akár az egyszeri székely ember. Ismeritek a történetét? Ha nem, hát elmondom.  Megesett hát, hogy a székely ember kissé pityókosan, későre tért haza a kocsmából, s hogy ne bosszantsa az asszonyt, nem gyújtott lámpát. Éhesnek azonban éhes volt, ezért óvatosan így szólt a feleségéhez- Hé asszony, adsz-é valamit ennem? - Ott a puliszka  az asztalon- felelte kelletlenül a menyecske.  Szép, világos éjszaka volt, a hold éppen besütött az ablakon s az asztalra karikát rajzolt. Az ember azt hitte, hogy az a tányér lesz a mártással, ezért kitakarta a puliszkát, vágott belőle s  azzal mártogatni kezdte. Mikor a puliszka elfogyott,  nagy megelégedéssel, szépszerint lefeküdt. Reggel ezzel fogadta az sszony- Na aztán kend jól bélakott az éjjel, mert mind megette a puliszkát s a gyermekeknek egy cseppet sem hagyott.- Hát annyi mártást tettél hozzá, hogy alig győztem megenni- így az ember.- S hát legalább ízlett-é a mártás?- kérdezte huncutul a menyecske. - Erőst jó volt- mondta határozottan az ember.- Na akkor jó, mert ezután is ilyent fogok főzni.- mondta az asszony, s nagy volt a békesség, hiszen az ember  semmiért sem adta volna, hogy neki olyan jámbor asszonya van, aki minden körülmény között kedvében jár az urának.  Tetszett a történet?   Ha igen, akkor nosza hamar  készítsétek oda a  vizet, s főzzetek egy kiadós, szép, sárga puliszkát, akárha a holdvilággal is, mert tudjátok meg, hogy a beteg ember számára ez jobb, mint az arany. A málészájúságot illetően most maradjunk ennyiben! Myalgiás ölelésem, a továbbiakra is!


         Senki sem gyanúsíthat azzal, hogy nem vagyok toleráns az Európát elárasztó migránsokkal szemben. Sőt, nemcsak toleráns vagyok, hanem egyenesen szolidarizálok is velük, s mindezt teljesen spontán teszem. Mostanáig nem is tudatosult bennem , hogy kultúrájuk iránt ekkora érdeklődést mutatok, sőt egyenesen átveszek tőlük egyes  dolgokat. Itt van például a bevett szokásommá vált éjszakai evés, amit most  már rámádánnak nevezek, s  kikérem magamnak, hogy ezentúl valaki is másként értelmezze. Az persze egészen más, hogy én nappal is eszek, de elvégre  senki sem várhatja el tőlem, hogy a saját kultúrámnak egyik napról a másikra hátat fordítsak!  De hogy komolyra fordítsam a szót, talán jobb lesz, ha leghamarabb  veletek szolidarizálok, s végre valami hasznavehető dologról is írok nektek. Eszembe is jutott, hogy feltétlen említsem meg nektek a szájüregi s egyéb fekélyek kezelésére nagyon alkalmas apróbojtorján főzetet, amellyel mosakodni, öblíteni lehet, de teaként is használható minden irritált szervünk gyógyítására. Nálunk a családban nem is volt használatban másegyéb teaféle,  s  gyermekkoromban , nyaranta ennek begyűjtése volt  egyik fő feladatom.  Intim mosakodószerként is használhatjátok, s ha én mondom, akkor tudjátok, hogy ez nem átverés. Átverésnek itt vannak az olyan tévéműsorok, mint amilyet a minap is láttam, amikor beharangozták, hogy az N vitaminról lesz szó, amelyről azt gondoltam, hogy valamiféle áttörés a vitaminok világában, amiről én még nem hallottam. Amint azt a sok-sok reklám után végül elmondták, ez nem más, mint a  nagybetűs természet, azaz Natura, amelyből minél többet fogyasszunk, egészségünk érdekében. Hát mondom nektek, hogy ennél nagyobb átverést nemigen tudnék elképzelni egy köztiszteletben álló, komolynak  ismert szakember műsorvezetőtől. S bár ezt  ő talán szórakoztatónak tartotta , ezek után, én már biztosan nem fogok  többé leülni  a tévé elé olyankor, amikor az ő műsora következik. Átverni ugyanis engem , egyazon személy részéről csak egyszer lehet. Ha netán erre többször is alkalmat adok, akkor arra itt vagyok  saját magam ,   amikor  azt  gondolom, hogy  éjjel is büntetlenül  ehetek , s  azt is elhiszem, hogy ilyenkor a pokol kapui s a démonok leláncolva vannak.  De  már effelöl is kétségeim támadtak.


          Még nem is szóltam nektek arról, hogy miként történt a csontkovácsnál tett látogatásom, anno. Mert talán csak nem feltételezitek rólam, becsületes betegről, hogy ott nem jártam?! Hát bizony jártam. Ez még megboldogult fiatalkoromban történt, amikor az emberiségnek ez a különös ,mutáns fajtája még nem volt így elterjedve, mint manapság, és amikor ezek még alig kezdtek feltünedezni a különféle tévécsatornák műsoraiban, ellentétben napjainkkal. Ha van valami, amit jónak tartok a kommunizmus éveiben, úgy az nem más, mint hogy ilyesmire sor nem kerülhetett volna akkoriban,  mert  ezeket egyenesen vadászta és bűntette a hatóság. Bárcsak ezt az egyetlen jót át lehetett volna menteni   napjainkra , hogy legább mások ne a saját bőrükön tapsztalják meg az igazságot! Mert akár hiszitek, akár sem, az én bőröm alig bírkózott meg vele. Történt ugyanis, hogy egy nagyon komoly tévécsatorna műsorában bemutattak egy  olyan csontkovácsot, aki éppen egy hozzám közeli városban lakott, s  a riport annyira szavahihetőnek  látszott az illető szakszerűségét illetően , hogy én még másnap felkerekedtem és elutaztam hozzá. Az időpont azért fontos, mert gondolom, hogy amennyiben kettőnél többet aludtam volna az ötletre, bizonyára eszembe jutott volna Mikszáth  hályogkovácsának története, ami  némi komolyabb megfontoltságra sarkallt volna, ám nagy hirtelenségemben ,erre akkor mit sem gondoltam, hanem belevágtam a dolgok közepébe.  S mit gondoltok, hogy vajon ha nekem sietős volt a dolog, az illető " szakembernek" nem volt az? De bizony az volt, olyannyira, hogy ahogyan beléptem az ajtón, ahelyett, hogy a leleteimről érdeklődött volna,  rögtön az árjegyzéket tárta elém, amely annak függvényében változott, hogy az embernek melyik tájékon fájt a gerince. Az esetemben, egész gerincoszlopomon való  fájdalmaim felsorolása annyira felturbózta a honoráriumot, hogy először be kelett mutatnom, miszerint a táskámban egy egész fizetésemet hordozom, s ez után rögtön kezelésbe vétettem. Nem részletezem a  gyógyításom recsegő hangjait, amelyet a csigolyáim produkáltak, hanem elmondom, hogy amikor a  vonatállomáson megláttam a férjem főnökét, soha úgy meg nem örültem neki, mint akkor, s  még arra is rávetemedtem, hogy  vele kocsival hazavitessem magam. Estére már a földön fetrengtem a fájdalomtól,  éjfélre félre beszéltem a láztól.  Hetekig feküdtem tehetetlenül ,s hónapokba telt a részleges felépülésem, amíg  keservesen ismét munkába tudtam állni. A gerincem örökre sérült maradt. Persze, sohasem meséltem ezt el egyik orvosomnak sem, mert nem akartam, hogy olyan szamárnak tűnjek, mint amilyen vagyok, ám betegtársaimat azóta is óvva intem a hasonló kísérletektől.  Nyilvánvaló, hogy van, akinek ez is bejön és segít, de azt gondolom, hogy az autoimmun betegek többségének óvakodni kell az ilyesmitől, vagy legalábbis ki kell kérnie orvosa tanácsát.  Azon is lehet tűnődni, hogy vajon, végeredményben ki is a hibás az ilyen esetekért, de mivel én becsületes vagyok- akárcsak Bendegúz az Indul a bakterházban- bevallom, hogy  az én esetemben leginkább én voltam a hibás." Lássatok hát  csodát, kicsik és nagyok-  sok esetben, a szamár csakis én vagyok!" IÁ-tok!


         Testvéreim a vasculitisben! Szeretném eloszlatni azt a bennetek felmerülő, esetleges tévhitet, miszerint én mindentudónak és tévedhetetlennek tartom magam, mert ez távolról sincs így. Aki tehát ilyesmivel gyanúsít  engem, bizony téved, s hogy lássátok, mennyire esendő  vagyok, annak bizonyítékaként elmondom nektek, hogy pl ma is milyen bakit követtem el, a saját káromra.  Miután a megeröltető reggeli tisztálkodás és ágyvetés után erőre kaptam, rögtön bekapcsoltam a netet, hogy elolvassam leveleimet , és aztán szemelgessek a FB-on elém ugró, mai hírek között. Azt ti is tudjátok, hogy általában milyen hírek folynak lefele az ember szeme előtt, nap mint nap, s amelyek közül bizony szelektálni kell, mert mindent nem olvashatunk el, oly rövid életünk alatt. Hát én is szelektáltam. Elsiklottam az olyan cikkek fölött, mint pl, hogy mivel lehet leghatékonyabban megtakarítani a gáztűzhely foggantyúját, vagy melyek a legújabb vélekedések a georgiai kőtáblákat illetően, vagy milyen képet mutatnak Leonardo da Vinci fesményeinek röntgenezett változatai, vagy, hogy mit mondanak legújabban a szkíták eredetéről, stb, stb, számtalan ilyen-olyan, érdekes cikk, amelyek nagyrészét valóban érdemes elolvasni. Mondom, ezek fölött mind egy szálig átsiklottam és inkább azt a cikket választottam, amelyben arról volt szó, hogy melyek a kezdődő rák  főbb tünetei. Mert ugyebár ez tudományos cikk és hátha tanulok belőle valamit. Hát tanultam. Elsősorban is megjegyzem, hogy az említett tájékoztató tíz  olyan tünetet sorolt fel, amelyek nálam mind megvannak. Az elhízástól a hasi puffadásig, a teltség érzéstől a lilás színezetű foltokig, keresztül-kasul mindenem megvan. Miután pedig erre a felismerésre jutottam, a gyomromban egy akkora gombócot éreztem, hogy rögtön be kellett vennem egy szemet a nyugtatómból, amit pedig csak esténként szoktam. Fel tudtam volna magam pofozni, hogy miért választottam ezt a cikket a sok más közül. Mert egyértelmű, hogy ez nem nekem való. Én ugyanis ezeket már mind jól tudom. Ez azoknak való, akik egészségeseknek  érzik magukat , ám esetleg mégis van valami zavaró tényező az életükben, ami miatt orvoshoz kellene menniük. Ez nem az olyanoknak íródott, akik, miként én is, hetente  megfordulnak orvosnál, és havonta legalább egyszer kórházban kivizsgálják őket, és különben is, tudatában vannak a saját helyzetüknekl, ajaj, de mennyire....!. Hol is volt az eszem, amikor kinyitottam ezt a cikket?! Szükségem volt  erre?! Szerintetek ?  Na hát már  most mindegy . Nem marad más hátra mint, hogy jól megbüntessem magam  a történtekért. Vajon mi is legyen az?  Azt hiszem, arra fogom ítélni magamat, hogy  még ma este, lefekvés előtt legalább fél órán át ,reszelni fogom a sarkamat, ami, lássuk be, az én esetemben eléggé komoly büntetés. Az ehhez tartozó hüppögő zenekíséretet, a képzeletetekre bízom.  Szomorú helyzetemen azért enyhíthettek egy távoli öleléssel. Myalgiás  viszontölelésem!


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Lelkileg és szellemileg szeretném segíteni betegtársaimat abban, hogy nap mint nap megbírkózzunk a helyzetünkből adódó nehézségekkel.
        Látogatás: 28017 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

        Ajánlja az oldalt!

        Ajánlja ismerősének a WEBBeteg oldalát!

      • Archívum

      • Hirdetések