"Az emberi test védő szerkezetei azonban nem minden embernél működnek egyformán hatásosan a baktériumok ellen. Mindaz, ami a test egészségi állapotát rontja, diszponál a fertőző betegségekre, mert a természetes védőerők működése gátolva van, vagy egészen meg is szűnik. Például a gyomorhurut, amely a gyomornedv rendes elválaszt...
A sugárkezelésnek kitett bőrfelület kipirosodhat, begyulladhat, pont úgy, mintha a nap égette volna meg. Gyakran előfordul a bőr hosszan tartó szárazsága, is, ritkábban pedig, a hajlatokban előfordulhatnak nedvedző hólyagok vagy más fájdalmas, viszkető bőrelváltozások. Ezeknek a mellékhatásoknak a megelőzésében segíthet, ha már az első keze...
Először is kitartást kivánok neked, teljesen megértem minden panaszodat. Anyukámmal ugyanebben a helyzetben vagyunk. Csak neki már volt egy nyelőcső varix vérzése is. Most türhetően van. Ő 52 éves, te hány éves vagy? Olvastam, hogy a DOTE-ra jársz azt szeretném kérdezni, hogy ott ki a kezelő orvosod? Válaszolj légyszives, ha nem akarsz ide akkor itt az email cimem: kera19@freemail.hu.
Erős fejfájásra keltem reggel, és egész estig meg is maradt.
nem tudom, hogy mennyit segít nektek, mindenesetre nekem adott egy kis bátorítást, mert nekem ez újkeletű probléma.
egyébként vicces is, úgyhogy érdemes megnézni. :)
jobbuljatok!
http://www.youtube.com/watch?v=ncRmjbmdRN...
nem tudom, hogy mennyit segít nektek, mindenesetre nekem adott egy kis bátorítást, mert nekem ez újkeletű probléma.
egyébként vicces is, úgyhogy érdemes megnézni. :)
jobbuljatok!
http://www.youtube.com/watch?v=ncRmjbmdRN...
Szia! Annyi rosszat olvasok a klinikáról, hogy elbizonytalanodtam, vajon a nőgyógyászati problémámmal fordulhatok-e hozzájuk bár az OEP finanszírozás vonzóvá teszi. Lehet-e többet tudni az ott dolgozó nőgyógyászról? Rá merjem-e bízni magam?
Előre is kösz a segítséget.
sziaasztok! én kipróbáltam az otthoni, sínes fehérítés is, meg az orvosi rendelőben történőt is. A sínes megoldás ok, hogy olcsóbb, de szerintem sokkal kevésbé hatékony, mint a rendelőben történő, és így gyyakrabban van rá szükség. Nekem a DentiDent rendelő nagyon bejött, most már csak hozzájuk járok. www.dentident.hu - érdemes megnézni ;)
Az engem is érdekelne... ugyanis én belefutottam néhány E. colis ásványvízbe, emiatt kaptam epehólyag-gyulladást!!! Perelni is fogok, ugyanis a táppénz miatt valószínűleg ki is fognak rúgni!!!!
Ismerősöm arról panaszkodott, hogy gondoskodó látogatása, segítői tevékenysége alkalmával, idős hozzátartozója csak ül az asztalnál, nem szól, nem beszélget, teljesen bezárkózik. Némi szemrehányás után a "minek jössz - elvagyok én magam" vagy "ugyse jössz - nem vagy itt soha sem" válaszokat ...
A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!
Írjon blogot a Webbetegen!
Minden egészséggel, betegséggel kapcsolatos tapasztalatára, véleményére kíváncsiak vagyunk. A WEBBetegen blogot indítva szubjektív módon boncolgathat bármilyen témát, oszthatja meg másokkal mindennapjait.
- Blog létrehozásához regisztrált felhasználónak kell lennie. Bejelentkezés után gyorsan elindíthatja saját blogját.
- A blog a címét és leírását válassza meg úgy, hogy mindenki számára érhető legyen, hogy miről szól. Ezek mindig láthatóak lesznek a WEBBetegen. A legördülő menüből kiválaszthatja blogja kategóriáját, így segíti a blogok közötti tájékozódást segíti.
- Egyéni fejlécképet is tölthet fel számítógépéről blogjához, az ideális kép 620 pixel széles, jpg, gif vagy bmp formátumú.
- Tetszőlegesen szerkesztheti, formázhatja bejegyzéseit, linket, képet, flash animációt is beilleszthet. Törölheti vagy módosíthatja bejegyzéseit, blogját, bejegyzéseit ajánlhatja e-mailben másoknak.
- Mutassa meg kedvenc linkjeit! A Beállítások gombra kattintva az Ön személyes oldalára jut. Itt a blog ?Módosítás? linkjére kattintva nemcsak szerkesztheti a blog nevét és legfontosabb tulajdonságait, de lehetősége van 5 db link elhelyezésére, melyet mindenki láthat, és egy kattintással eljuthat oda, ahova Ön szeretné.
- E-mailben értesítést kaphat róla, ha valaki hozzászól blogjához. Amennyiben nem szeretne élni ezzel a szolgáltatással, személyes oldalának Profilbeállítások menüpontjában bármikor törölheti ezt a funkciót.
Bezárás